Ekultura.hu - Daniel Defoe: Robinson Crusoe
Néha megtörténik az emberrel, hogy olyan könyv okoz neki meglepetést, amelyet jól ismer. Vagy legalább is ismerni vél. Velem is ez történt 2016 végén, amikor az Európa Könyvkiadó úgy döntött, hogy újra megjelenteti az angol író, Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényét. Mégpedig egy vadonatúj, mégis nosztalgikus sorozatban, és a teljes, valódi szövegével. A találkozás ezzel a régi-új sorozattal és regénnyel azután meghatározó lett számomra. Épp ezért ez az írás két dologról szól: a Robinson szerintem sokak előtt ismeretlen, pompás, teljes fordításáról, és a megújult sorozatról, az Európa Zsebkönyvekről.

Utóbbival kezdeném. A kékes-hajnalpíros borítójú, puha kötéses, szép papírra nyomott könyvecskét ugyanis, amely még csak nem is vékonyka, hiszen több mint 400 oldal, a kiadó az újrateremtett Európa Zsebkönyvek sorozatában jelentette meg. Az Európa Zsebkönyvek széria eredetileg 1966-ban indult, s számos szép emlékem kötődik a benne megjelentetett pompás regényekhez John Updike Nyúlcipőjétől, amely egyik kedvenc könyvemmé vált, Alice Walker Kedves Jóisten című megdöbbentő regényén vagy épp F. Scott Fitzgerald Az ólomkristály című novelláskötetén át egészen a nemcsak sci-fi szerző Stanislaw Lem nagyszerű Visszatérésééig. Igaz, nem mondhatni, hogy az Európa Zsebkönyvek akár eredeti, hosszúkás, színes borítós, akár későbbi, kicsit kézbeillőbbé változtatott formátumában igazán ízléses, vagy tetszetős külsejű sorozat lett volna: azoknak a példányoknak, amelyek találó fedélrajzot kaptak, általában legalább a gerincét vagy a hátlapját sikerült valamilyen kissé hervasztó színnel nyomni, mint például Margaret Drabble Malomkőjének borítóját – iszapszürkével. Ám a könyvek olcsók voltak, nagy példányszámban jelentek meg, s a szerkesztők a világirodalom legjavát válogatták be a zsebsorozatba, így visszatekintve is nagyon szerethető emlék számomra a régi széria.

Ezért őszintén megörültem, amikor észrevettem, hogy hosszabb kihagyás (ha jól számoltam, majd’ 20 év!) után megújult Európa Zsebkönyvek megjelentetéséről döntött a kiadó. A 2016-os első öt kötet szerzői mind nálunk is olvasott és szeretett írók. Stephen King és fia, Joe Hill, akiktől két négykezes novella került egy kötetbe, A magas fűben és a Teljes gázzal. George Orwell, akinek mindjárt mindkét klasszikusa, az 1984 és az Állatfarm is napvilágot látott új köntösben. Erich Segal, örökzöld, meg is filmesített Szerelmi történetével, amely véleményem szerint egyszeri nagy teljesítmény az író pályáján, de igazi irodalom. És persze az ötödik szerző a régi klasszikus, Defoe a Robinsonnal. Bízom benne, hogy az olcsó kötetek, amelyek ezúttal ízléses és jól felismerhető saját arculattal is rendelkeznek, legalább olyan sok rajongóra találnak majd, mint a Helikon nagysikerű Zsebkönyvei.

És persze abban is bízom, hogy így, miután olcsó és vonzó kiadásban a kezükbe foghatják, mások is felfedezik maguknak a Robinsont. A nevezetes tengerésztörténet, egy hamisítatlan lakatlan (vagy majdnem lakatlan) szigettel, amelyre a sors veti Robinson Crusoe-t, az ifjú kereskedőt, rendkívül híres. Számos filmváltozata is létezik: talán nem kellene bevallanom, hogy az én kedvencem a jelentősen átdolgozott és feltűnően rövid, ám nagyon érdekes kérdéseket boncolgató 1997-es változat Pierce Brosnannal a főszerepben. De költözött már szigetre Robinsonként Pierre Richard és Peter O’Toole, s 1903, a téma első filmes feldolgozása óta készült már vagy félszáz mozis variánsa a történetnek.

Maga a regény 1719-ben jelent meg, vagyis nemsokára megünnepelheti a háromszázadik születésnapját: s ez alatt külön műfajt teremtett, a robinzonádot, amelyben olyan irodalmi nagyságok próbálták ki magukat, mint Jules Verne, William Golding vagy épp Umberto Eco. A könyv az iskolai oktatásba is bekerült: kötelező vagy legalább is ajánlott olvasmány a középiskolában. Éppen ezért különös, hogy a lehető legkevesebbszer éppen teljes, változatlan és lerövidítetlen szöveggel sikerült kiadni magyarul. Bár huszadik századi megjelenései szinte megszámolhatatlanok, ezek többnyire átszabott, egyszerűsített, ifjúsági változatok, vagy legalább is kissé rövidített átdolgozások. Ifjúsági átiratot számosan készítettek magyarul a regényből Benedek Elektől Gaál Mózesen át Kertész Erzsébetig. A hatvanas évektől pedig Vajda Endre átdolgozása került újra és újra kiadásra.

A jelen kiadás, M. Nagy Miklós szép és pontos szövegű, teljes változata a kilencvenes évek végén született meg, ám mindeddig ez az első nem diákkönyvtári kiadása! Vagyis kis túlzással elmondható, hogy most először jelent meg a valódi Robinson, szövegkihagyás és átírás nélkül úgy, hogy közben nem tettette magát iskolai olvasmánynak...

Annak ellenére, hogy azt hittem, ismerem a teljes Robinsont, amikor végre így is kézbe vehettem, egyszerűen varázslatos volt elmerülni ennek a klasszikus és kissé ódon, mégis erőteljes, izgalmas és elbűvölő szövegnek az apró részleteiben, s több mint négyszáz oldalon át egyszerre létezni és emlékezni az elbeszélővel, Robinsonnal. A remek fordítás és a vonzó kiadás arra kényszerített, hogy újra felfedezzem a művet, magát is.

Így találkozhattam Robinsonnal, az emberrel, aki mintegy huszonnyolc évet él le egyedül (az utolsó időkben pedig egyetlen baráttal) egy lakatlan szigeten: várakozik, fél, felfedez, civilizációt és megszokásokat teremt, időnként kétségbeesik, máskor reménykedik, s mindvégig megőrzi emberségét. Sőt, a szigeten fedezi fel, mit is jelent embernek lenni, mit jelent a hit, a bizakodás vagy épp a boldogtalanság. Elképesztő pontossággal vezeti túlélésének naplóját, amíg csak bírja papírral, majd emlékezettel. Elképesztő ötletességgel találja fel magát halállal fenyegető, embertelen helyzetekben, míg végül mindenen diadalmaskodik. Óriási örömmel ismeri meg különleges barátját, a Pénteknek keresztelt bennszülöttet, akit Robinson természetesen mindjárt civilizálni is szeretne a maga önzően keresztény és európai, mégis tiszteletreméltó módján. S végül elnyerheti jutalmát: elhagyhatja száműzetésének helyét, talán jobb, nemesebb emberként.

Bár saját korából és kontextusából kiragadva sok bírálat érte már a történetet, amely úgy valóban olvasható a fehér, európai ember gyarmatosító törekvéseinek eposzaként is, ha nyitott szívvel vesszük kézbe a valódi regényt (s nem valamely zanzásított, leegyszerűsített változatát), lehetetlen nem tisztelettel és bámulattal nézni Robinson figurájára. Egy olyan emberre, aki hite vagy épp bizakodása segítségével minden csüggedésen, lelki bajon és testi gyötrelmen úrrá tud lenni, továbbá megnyerően kíváncsi és kísérletező kedvű. Péntekben pedig nemcsak oktatandó és átalakítandó vadembert lát, de igaz, hűséges, különlegesen autonóm személyiségű társat is.

Megérdemli tehát, hogy végül megmeneküljön a szigetről: s megérdemli, hogy a hősünk, a példaképünk, a szeretett szereplőnk legyen. Története a 21. században olvasva is igazi élményt ad: érdemes elolvasni.

Link
A cikk az Ekultura.hu-n: Daniel Defoe: Robinson Crusoe
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Képek: N. C. Wyeth legendás rajzai. 
A Klasszikus Zsebkönyvtár kötetei
Az 1980-as években a Szépirodalmi Könyvkiadó szép kivitelű sorozatot állított a már régen futó, magyar szerzőktől is közlő Olcsó Könyvtár mellé: a Klasszikus Zsebkönyvtárat. Láthatólag az iskolai kötelező olvasmányok sorára is figyelve, de egyben a magyar irodalom nagyjait is bemutatva állították össze a sorozatban szereplő művek listáját, mintegy "elégtételt véve" azért is, hogy a sokáig a kiadó által megjelentetett Diákkönyvtár sorozat a hetvenes évek végén átkerült az Európa és a Móra Könyvkiadóhoz.
Úgy gondolom, hogy mai szemmel is a legteljesebb mértékig vállalható könyveket adtak ki a sorozatban: a szép, igényes borítóterv (Zsoldos Vera munkája), amelyről azonnal meg lehetett ismerni az összetartozó köteteket, a borítókra felkerülő, hangulatos képek, a belső szedés áttekinthetősége sokkal időtállóbbá teszi e könyveket, mint a velük egyidős, vagy náluk korábbi Diákkönyvtárakat (talán csak a ragasztásuk lehetne erősebb kissé).
A sorozatban 1981-1990 között, vagyis tíz év alatt összesen harmincegy kötet látott napvilágot, amelyek között azonban több volt az ismételt kiadás-utánnyomás. Így valójában huszonegy különböző könyv került be a Klasszikus Zsebkönyvtárba. Ma is érdemes őket antikvár megvásárolni, ha szükségünk van a művek egy példányára.
Az én öt kedvencem: 1. a Csaba-trilógia, amelyben nemcsak a Buda halála, de a trilógia összes elkészült töredéke is benne olvasható, 2. a Toldi-trilógia, mivel ezt így ritkán adják ki, olcsó változatban a Toldi - Toldi estéje - Buda halála kombináció a gyakori, 3. a Zalán futása, amely így, külön kötetben gyakorlatilag nem jelent meg korábban modern kiadásban, 4. az Anna örök, amely kísérletet tesz Juhász Gyula összes Anna-versének lírai regényként való kiadására, 5. a Lilla-kötet, mivel nemcsak pompásan néz ki, de tartalmazza mind az ötven Lilla verset, nemcsak eggyel kevesebbet, mint a korábbi kiadások.

1990
Csokonai Vitéz Mihály: Lilla
Juhász Gyula: Anna örök (II.)
1988
Arany János: Toldi estéje
Kisfaludy Károly: A kérők / Csalódások
Kölcsey Ferenc összes versei
Petőfi Sándor: Az apostol (II.)
1987
Babits Mihály: Laodameia / Jónás könyve
Juhász Gyula: Anna örök
Madách Imre: Az ember tragédiája (V.)
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon / Elveszett paradicsom
1986
Arany János: Toldi-trilógia (II.)
Berzsenyi Dániel összes versei
Madách Imre: Az ember tragédiája (IV.)
Petőfi Sándor: János vitéz / A helység kalapácsa / Bolond Istók (II.)
1985
Arany János balladái
Katona József: Bánk bán (II.)
Petőfi Sándor: Az apostol
Vörösmarty Mihály: Zalán futása
1984
Madách Imre: Az ember tragédiája (III.)
Petőfi Sándor: János vitéz / A helység kalapácsa / Bolond Istók
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (II.)
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
1983
Arany János: Toldi-trilógia
Katona József: Bánk bán
Kisfaludy Sándor: A kesergő szerelem
Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság (benne még: Tábori kis tracta, Mátyás király életéről való elmélkedések)
1982
Arany János: Csaba-trilógia
Madách Imre: Az ember tragédiája (II.)
Madách Imre: Mózes
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
1981
Madách Imre: Az ember tragédiája
Ekultura.hu - Arnaldur Indriðason: Rókalyuk
Rettenetesen hideg van: köd, hóvihar, forgószél és félelem vesz körül két kisfiút. Próbálnak összebújni, keresik az apjukat – és egyszerre csak a nagyobbik, Lendi kezéből kicsúszik a öccse keze. A fiú kétségbeesve kutat az öccse után, ám a kis Beggi mindörökre eltűnik, valahol a Harðskafi lejtőin. – Ezt a szörnyű emléket őrzi magában Erlendur, Arnaldur Indriðason izlandi író állandó főhőse.

Erlendur felügyelő: ám ebben a regényben, a Rókalyuk címűben már egyszerűen csak Erlendur. Nem fontos, hogy valaha kiváló rendőrségi nyomozó volt, az sem, hogy már tíz skandináv detektívtörténet főhőseként olvashattak róla számos nyelven a krimikedvelők: mi, magyarok is találkozhattunk már a szerző hét regényével. Története skandináv krimi, de hiába keresnénk benne rendőrcsapatokat, akik együttműködnek, jól vagy rosszul, s szívósan haladnak előre saját magánéleti bajaik és mások tragédiái közepette, míg fel nem derítik mai világunk tipikusnak mondható, sötét bűnügyi rejtélyeit. Nem, ez a kötet más: kifejezetten rendhagyó a skandináv krimik között.

Talán, mert személyes. A főhőst, Elendurt ugyanis egyetlen dolog érdekli benne: végre megtudni, mi történhetett a nyolcéves Bergurrel, rég elvesztett öccsével, aki sosem nőhetett fel, aki a bátyja emlékeiben örökre kisgyerek maradt, s fél kesztyűben, kezében kis piros játékautójával, azt kérdezgetve, „ugye, minden rendben lesz?”, beleolvadt a hóvihar megsemmisítő fehérségébe. Az eltűnés nem halál: a felügyelőt egyszerűen nem hagyja nyugodni a tragédia. Bizonyosságot akar. Visszatér hát a régi, családi házba, amely évtizedek óta lakatlan rom immár, s egyedül, emlékeivel együtt éjszakázva, napról napra a kopár, mégis szép izlandi tájban vándorolva keres bármilyen jelet, amelyből végre megtudhatná, mi történt akkor éjjel.

Nem ő azonban az egyetlen. Hamar kiderül, hogy a falvakban és kisvárosokban, amelyekbe eljut, szinte minden évnek, évtizednek megvan a maga eltűnési esete. 1942-ben például egy Matthildur nevű nő is köddé vált azon a fekete-fehér fennsíkon, ahol évtizedekkel később Bergurnek is nyoma veszett. Erlendurt először csak szakmai ártalomként érdeklik a pletykák a fiatal nőről: eltűnését a férje jelentette be, állítólag az anyjához indult el egy viharos éjjelen, és sosem került elő, sem élve, sem holtan. Különös azonban, hogy ugyanazon az éjjelen hatvan túrázó brit katonát is szétszórt a vihar, de ők valamennyien megkerültek. Erlendur lassan halad: megismerkedik Matthildur még élő családtagjaival, a férj, Jakob barátaival, rókavadászokkal, halászokkal, idős hölgyekkel. Hagyatéki dobozokban kotorászik, öregotthonokat látogat: az olvasó előtt pedig nemcsak egy régi-régi bűntény képe kezd el kibontakozni, de a régi Izlandot is megismerheti.

És: egyre többet gondolkozhat az öregségről. Legalább is én ezt tettem. Ezt sugallta számomra Erlendur története: egy sikeres rendőrfelügyelőé, akinek már (elvált) felesége és két felnőtt gyereke van, aki a városban él, barátok között, s aki valamiért mégis úgy érzi, hogy vissza kell hatolnia saját családja történetében addig, amikor még egy vidéki tanyán laktak, elindultak behajtani a jerkéket, s az ő tízéves kezéből kicsúszott az öccse keze. És persze ezt sugallta a Matthildur-rejtély is: a megcsalás, féltékenység, magány, öngyilkosság, gyilkosság vagy eltűnés (?) rejtélye is, amelyben minden szereplő fiatal és előtte áll az életének, ám mire Erlendur felkereshetné őket, szinte mind halottak, haldoklók vagy legalább is nagyon öregek. Vajon megismerhető és megérthető-e a múlt? Érdemes-e visszatérni hozzá? Vagy éppenséggel mindenképpen muszáj? Egy bizonyos kor után foglalkozni kell vele, mert különben ránk talál?

Nagyon költői és nagyon filozofikus ez a regény. Ugyanakkor mindenkit megnyugtathatok, aki az izgalmat szereti: érdekfeszítő is. Telve van borzongató fordulatokkal, szinte horrorisztikus hangulatú apró részletekkel, sok-sok meglepetéssel. Mint krimi is tökéletesen megállja a helyét. S ilyen értelemben egyértelműen skandináv krimi: nemcsak azért, mert írója izlandi, hanem mert egy skandináv krimitől mindig többet várunk. Általában társadalmi érzékenységet, a modern világ modern problémáinak újszerű feldolgozását egy cselekményes-nyomozós történetben. Arnaldur Indriðason könyve azonban ennél érdekesebb utat választ. A cselekmény múltbeli része egy réges-régen eltűnt világ sötét oldalát ábrázolja: csupa olyan problémát, amely örök, s ugyanúgy létezik ma is. A cselekmény a jelenben (2010-ben) történő vonala pedig csupa-csupa viszonyulást mutat be: viszonyt a saját öregedésünkhöz, reakciókat a múlt feléledésére, az emlékezés hatásmechanizmusát.

És persze kapunk egy izgalmas krimitörténetet is: mire a végére érünk a Rókalyuknak, tudjuk már, mi történt Matthildurrel, s látjuk azt is, mint kezd majd az életével Erlendur azok után, amit az öccsével kapcsolatban képes volt kideríteni. Ám azt hiszem, nem a rejtély megoldásáért fogok mindig emlékezni erre a könyvre. Sokkal inkább a hangulatáért, a nyugalmáért, a félelmetességéért. Jó könyv.

Link
A cikk az Ekultura.hu-n: Arnaldur Indriðason: Rókalyuk
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én