Könyvpárok 12. - Új fordítás, új fény
Ez a bejegyzés két könyvről szól: az Aeneisről és Shakespeare Julius Caesar című drámájáról. Az ókori latin eposzt mindenki Lakatos István fordításában szokta olvasni, az angol reneszánsz tragédiát pedig Vörösmarty Mihály pompás, veretes magyar változatában. A poszt apropója azonban az, hogy nagy örömömre másik szöveget is választhattam: Kartal Zsuzsa fordításában újra felfedeztem Vergiliust, a Julius Caesar 2014-ben színpadra állított szövegváltozata pedig nemcsak egy csodálatos estét idézett fel, amelyet a Vígszínházban töltöttem, de új fényben láttatta velem Shakespeare zsenijét is.

Shakespeare: Julius Caesar 
Fordította: Forgách András, Fekete Ádám
L'Harmattan, 2014
A fordítás apropója: A Vígszínház 2014. december 6-án mutatta be a Julius Caesart Alföldi Róbert szuggesztív rendezésében, El Kazovszkij ihlette, gondolatébresztően modern díszletekkel, László Zsolt, Hevér Gábor, Hegedűs D. Géza, Varju Kálmán és Stohl András főszereplésével. Ez az előadás semmiképpen sem lett volna hiteles például Vörösmarty szövegével, ezért (is) készíthetett új változatot Forgách András és tanítványa.
Lásd: "Hálás vagyok Alföldi Róbertnek, a Vígszínháznak, és végül, de nem utolsósorban Vörös Róbertnek, hogy (...) lehetővé tették, hogy a gyakorlatban mutassam meg tanítványaimnak, mit jelent klasszikus műveket magyarra átültetni." Forgách András
Rátalálás: Láttam az előadást. Elmondhatatlanul tetszett. Ilyenkor az a legrosszabb, hogy hallva egy pompás, számára még ismeretlen új fordítást, az ember szeretné eltenni a fordulatokat, gesztusokat, mondatokat. Azonban közben van színészi munka és színpadi látvány is, a nézőben meg zajlanak az érzelmek - nem csoda, hogy végül, amikor el akartam mesélni, miért is tetszett ez vagy az a jelenet az új fordításban, szinte semmit sem tudtam felidézni, csak az érzést, hogy jó volt... Nagy örömömre, teljesen véletlenül találtam rá a könyvre, amely (természetesen) a teljes művet tartalmazta, így még annál is többre tehettem szert, mintha meg tudtam volna jegyezni mindazt, ami a színpadon elhangzott.
Összegzés: Egyébként is nagyon szeretem ezt a darabot, legyen szó Marcus Antonius pazarul manipulatív szónoklatáról, a közemberek sziporkázóan szójátékos butaságairól, vagy Caesar ostoba, ám hangsúlyozottan tisztességes szavairól, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ne menekülhessen gyilkosai elől. A fordításból a kedvencem mégis a 4. felvonás 3. jelenete lett: a két barát (?), Brutus és Cassius parázs, keserű veszekedése, inspirálóan bravúros és ijesztően élethű tolmácsolásban. Mindenkinek ajánlom Shakespeare-t ebben az új tükörben: egy-egy újabb fordítás rengeteg dolgot felfedeztet az eredeti műből, amelyet a megszokott változatban talán észre sem veszünk.
Mutatvány: 1. felvonás 1. jelenet - A foltozóvarga szövege 
Forgách - Fekete: Kérem szépen, uram, én úszom az árral. Az ár az én szerszámom. Én nem ártom magam komoly szakemberek dolgába, nőknek se ártok; mindent összevetve, uram, a vén csukák felcsere vagyok, ha veszélyesen tátognak, betapasztom őket. Nincs olyan rendes ember, akinek a lába ne járt volna az én kezem munkájában.
Vörösmarty: Biz’, uram, én minden életszükségeim árát árral szerzem; én nem ártom magamat sem a mesteremberek közé, sem az asszonyi dolgokba egyébbel mint árral. Igazán szólva, én az öreg lábbelik seborvosa vagyok; ha nagy veszélyben vannak, kigyógyítom őket. Oly derék nép járdogál az én két kezem művein, a milyen csak valaha marhabőrt tapodott.
Shakespeare: Truly, sir, all that I live by is with the awl: I meddle with no tradesman's matters, nor women's matters, but with awl. I am, indeed, sir, a surgeon to old shoes; when they are in great danger, I recover them. As proper men as ever trod upon neat's leather have gone upon my handiwork.

Vergilius: Aeneis
Fordította: Kartal Zsuzsa
Eötvös Klasszikusok 2., Eötvös József Könyvkiadó, 1995 (első kiadás: Kozmosz Könyvek, 1987)
A fordítás apropója: Az Aeneis első igazán modern nyelvűnek nevezhető fordítása 1962-ben jelent meg, Lakatos István munkájaként. Negyedszázaddal később Kartal Zsuzsa (1947-2011) költő érezte úgy, hogy lenne értelme ismét hozzányúlni a szöveghez, célként a pontos, ám élményszerű fordítást és a természetesen hangzó hexametert tűzve ki. Érzékeltetni kívánta, hogy az Aeneis egyfajta európai közös nyelv, amely ma is közel van hozzánk.
Lásd: "Az Aeneis eddig is olvasható volt magyarul. Tizenhárom szemelvényes és nyolc teljes fordításhoz teszek hozzá egy kilencediket. Remélem, húsz-huszonöt év múlva vagy talán előbb megint csak lesz valaki, aki szükségesnek tartja, hogy az európai humanizmus folytonosságához hozzátegye a magáét, az ő és kora szemléletének megfelelő újabb magyar Aeneist." Kartal Zsuzsa
Rátalálás: Nem az Aeneist kerestem: épp az Eötvös Kiadó Eötvös Klasszikusok sorozata középkori irodalmat tartalmazó köteteit igyekeztem megtalálni, amikor felfigyeltem a Kartal-féle fordításra. Halványan derengett régről az első, 1987-es kiadás: tetszett, de nem volt időm végigolvasni. Azóta csak a Lakatos-féle, híres variánst olvastam. Egyik legjobb könyves döntésem volt, hogy megvettem az Eötvös Klasszikusok e korai kötetét: bár akkor még nem tudtam, milyen kincset találok Kartal Zsuzsa fordításában.
Összegzés: A költőnő nagy jelentőséget tulajdonít két dolognak: az Aeneis jó értelemben vett, tiszta érzelmességének (ahogyan a szereplők megélik-átélik a gyászt, a meglepetést, a bánatot, az örömet, a veszteséget, az emlékezést), s annak, hogy legnagyobb magyar költőink mindennapi olvasmánya volt az eredeti mű. Ettől fordítása folyamatos, élvezetes, lélekcsavaró regényként, nem pedig kötelező, klasszikus penzumként olvastatja magát. Helyenként át-átlibben a szövegen Arany János, Zrínyi, Kisfaludy Károly vagy Vörösmarty árnya: leginkább ott, ahol az eredeti Vergilius a mai olvasónak talán elviselhetetlenül patetikus lenne. Kartal azonban a modernséget ötvözi néhány olyan - valóban nagyon ünnepélyes - panellel, amely a fenti költőknek köszönhetően mai nyelvünknek is szállóigeszerű része, így otthonosan hangzik. Ahogy az egész szöveg is végtelenül könnyed és finom, főleg, ami a hexametereket illeti: a metrum mindenhol "kijön", de olyan kellemesen lehet olvasni, hogy kizárólag akkor "zakatol", ha szeretnénk.
Mutatvány: 2. ének, 736-745. sor
Kartal: Mert úttalan úton
tévedek el, de amíg keresek valamerre egy ösvényt,
jaj, hű hitvesem, a balsors elorozza Creúsát.
Eltévedt? Lemaradt? Kimerülvén ült le az útra?
Történt bárhogyan is, szemem őt többé sose látta.
Észre se vettem előbb, úgy ellankadt a figyelmem
addig, míg a Ceres szentélyhez a dombra nem értünk.
Együtt voltunk mind, csakis ő, csakis ő, ki hiányzott,
eltűnt megcsalván társát, a fiát meg a férjét.
Kit nem vádoltam szidván embert meg az istent?
Lakatos: De ahogy menekültem,
S mellékutcákon kanyarogva letértem utunkról,
Én, nyomorult, jaj, elvesztettem a drága Creúsát!
Hátramaradt, eltévedt vagy kimerülve leroskadt?
Jó ég tudja: szemem többé ezután sose látta.
S az, hogy esetleg nincs is már meg, ez is csak az ősi,
Szent hegynél, a Cerés-templomnál tűnt fel, odáig
Rá sem gondoltam; bezzeg, mire mind kijutottunk,
Láttuk: urát, gyerekét - mint csapta be rútul övéit!
Hej, botorul kit nem vádoltam a földön, a mennyben?

Vergilius: Namque avia cursu
dum sequor et nota excedo regione viarum,
heu misero coniunx fatone erepta Creusa
substitit, erravitne via seu lapsa resedit,
incertum; nec post oculis est reddita nostris.

Nec prius amissam respexi animumue reflexi
quam tumulum antiquae Cereris sedemque sacratam
venimus: hic demum collectis omnibus una
defuit, et comites natumque virumque fefellit.

Quem non incusavi amens hominumque deorumque, 

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok
Ekultura.hu - Benkő László: Szent László 3. - Kard és glória
Honfoglalás, kalandozások, tatárjárás, a Zrínyiek – és persze Szent László király élete. Ezek a történelmi témák nagyszabásúak és nagyon izgalmasak. Mindenkit érdekel a magyar história e néhány, nevezetes szelete, de mindben közös, hogy igen nehéz róla olyan könyvet találni, amelyik sem a hazafiasságot, sem a tudóskodást nem viszi túlzásba, mégis okos, a tényeken, történészi kutatásokon alapuló könyv, továbbá igazi, ihletett magyar széppróza. Benkő László történelmi regénysorozatai azonban ilyenek: s közülük is kiemelkedik a Szent László-sorozat, amely három kötetben (A lázadás parazsán, A korona ára, Kard és glória) idézi fel egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, László alakját (élt: 1046-1095, uralkodott: 1077-1095).

A trilógia záró darabja már remekbe szabott címével is sejteti, hogy László tényleges uralkodásáról szól majd: egy olyan királyéról, akinek ma mindenki fantáziájában glória övezi a fejét, hiszen késői utóda, III. Béla király 1192-ben szentté avattatta. Mégis olyan uralkodó ő, akinek hosszú harcot kellett folytatnia a koronáért: azért is, hogy megszerezze, s azért is, hogy megtartsa. A kötet kezdetén László, a király, aki nem mindennapi küzdelmek során segítette hozzá bátyját, Gézát, a trón jogos (?) örökösét, hogy elnyerje az Árpádok trónját unokatestvérétől, Salamon királytól, immár végre egyedüli birtokosa a magyar koronának. Mégsem nyugodhat: Salamon továbbra is azon igyekszik, hogy ismét birtokolhassa a hatalmat, amelyet elveszített, mégpedig nemcsak háborús vereségei, de uralkodói alkalmatlansága miatt is. Kun és besenyő szövetségek árán próbál visszakerülni a trónra, s ezzel ismét háborút idéz az országra.

Nem ez az egyetlen különleges történelmi epizód a könyvben: szintén izgalmas az első magyar szentté avatások históriája, László horvát háborújának, Horvátország megszerzésének leírása, vagy az, miképpen bánik a király unokaöccseivel, Álmossal és Kálmánnal, akik közül az egyik majd követni fogja – de nem az, akit a király szívesen látna a trónon… Miközben bonyolódik a cselekmény, az olyan történelemkönyvekben nem szereplő, ám ettől csak érdekesebbé váló szereplők is feltűnnek, mint a rendkívül szuggesztíven ábrázolt Csegő, Benkő László Aranyasszony után nekem a legjobban tetsző, regénybeli nőalakja.

Ha meg kellene mondanom, miről is szól a könyv, talán arra gondolnék, azt szemlélteti, miért tartották a kortársak nagy királynak, Szent István örökösének László királyt, s miért tekintünk rá ma is úgy, mint az istváni örökség hordozójára, folytatójára. Ez László harcos, különös életén, döntési helyzetein végigtekintve elsőre nem is tűnne olyan magától értetődőnek, tetteit szemlélve viszont egyértelmű. E történelmi koncepció kibontásán túl azonban a regény (és a trilógia) nagyon emberinek is bemutatja a szent királyt: házasságát, amelyből nem származott fiúgyermek, uralkodói kétségeit, amelyeket sok esetben nem követhetett feloldás.

A király arcrekonstrukciója
Egy kemény, céltudatos, erős és határozott uralkodó, egy nagy király képe bontakozik ki a regényből: újszerű ábrázolást nyújtva a magyar történelem egyik kiemelkedő személyiségéről. Érdemes elolvasni.

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Szent László 3. - Kard és glória
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
További linkek:
Benkő László: A spanyol grófnő
Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
Benkő László: Honfoglalás 2. Idegen tüzek
Benkő László: Honfoglalás 3. A megszerzett föld 

Benkő László: Szent László 1. - A lázadás parazsán
Benkő László: Szent László 2. - A korona ára
Benkő László: Viharlovasok - Aranyasszony
Benkő László: Viharlovasok - Porladó szövetség  
Benkő László: Viharlovasok - A másik ösvény
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok
A mai könyvpár kevés sort kap tőlem - mert magáért beszél. Mindkettő az angol történelemről szól, annak is a középkori szakaszáról. Mindkettő igazi unikum magyar nyelven.

Persze
ha soha eszedbe sem jutott, mi igaz az Oroszlánszívű Richárdról szóló legendákból, miszerint a férfiakat szerette, a kapzsisága miatt halt meg, s személyesen találkozott Robin Hooddal,
ha mindig is tudtad, hogy Földnélküli Jánost nem azért hívták Földnélkülinek, mert háborúiban területeket vesztett el a birodalmából,
ha úgy véled, hogy Hódító Vilmos normannjai nem betolakodók voltak a brit szigeteken,
és mindent tudsz arról, mi igaz abból, hogy II. Henrik, a tudós király meggyilkoltatta Becket (Szent) Tamást,
Bárány Attila A normann hódítástól a Magna Cartáig című kötete nem a te könyved. Minden ellenkező esetben azonban feltétlenül érdemes elolvasnod.

Ahogy "párját", történelmi előzményét is, Kiss Sándor Elfeledett évszázadok - Az angolszász Anglia története című munkáját is, melyből többek közt kiderül,
ki volt Nagy Alfréd, s miért nevezték Nagynak,
mit gondoltak a rómaiak a britekről,
s kik voltak, honnan jöttek egyáltalán a britek, a szászok, a piktek meg a jütök,
mikor volt a badoni csata, s miért nem lehetett Artúr király a megnyerője,
miért nem volt jó király a szentté avatott Hitvalló Edward,
s még sok hasonló izgalmas tény.

Mindkét könyv az Attraktor Kiadó gondozásában jelent meg, az előbbi 2011-ben, az utóbbi 2010-ben. Ha valaki kíváncsi a régi Anglia történetére a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 13.-ig, mindenképpen érdemes kézbe vennie a két kötetet.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer