Három cicás regény
((Sokáig gondolkoztam a bejegyzés címén, végül minden tétovázás ellenére a cica szó használata mellett döntöttem. Nem különösebben kedvelem ugyanis a macskákat, még allergiás is vagyok szegény szőrükre, viszont nagyon szeretem az olyan regényeket, amelyekben macskák szerepelnek. Bizonyára működik nálam valamilyen eltolás vagy eltávolítás, mert az első megnevezés a könyvbeli macskákra mindig a - cica, szerepeljen akár krimiben, akár gyerekkönyvben, akár lélektani regényben, aki viszont odakint szaladgál, nyávog és megjelöli a bokrokat, nos, az az állat - macska.))

Ebben a bejegyzésben jelenlegi három kedvenc cicás regényemet szeretném ajánlani: ezek nemcsak macskákról szólnak, de macskakönyvnek is tekinthetők, mivel a főszereplőjük, sőt, két esetben a narrátoruk is cica.

3. helyezett: Magdolna Mérai: Mia-helyzet - Egy macska vallomásai
Le Refuge des Chats, 2010, Jószöveg Műhely Kiadó, 2013, fordította: Hajós Katalin
Ezt a könyvet egyszerűen nem tudtam nem szeretni, még ajándékba is megvettem valakinek, akiről pedig tudtam, hogy nem feltétlenül fogja kedvelni... Továbbá megtanultam belőle a mentás tej készítését, ami - nagyon finom! Bizonyára rosszabb könyv, mint amilyennek tartom, de hiába minden észérv, meggyőzött...
Először is meseszép a borítója, mint gyakorlatilag minden Jószöveg Műhelyes könyvnek: azok a szemek, az a kecses mancs, az az íves farok... Másrészt mindig is vágytam egy olyan könnyed könyvecskére, ami macskák segítségével szól rólunk, emberekről, s magát értelmiségi regénykének tartja: benne egy kis filozófia, egy kis önsajnálat, egy kis lélekelemzés - nyugat-európai magánéletforma macska módra. Harmadrészt olyan sok remek ötlet van ebben a kedves könyvben, hogy nem lehet megunni.
A fikció egyszerű: Mia, az ifjú macskahölgy egy nyaralás során elkeveredik a gazdáitól, hajléktalan cicává lesz a nagyvárosban, mígnem a macskamenhelyen köt ki Gavroche, a középkorú apacsmacska és hisztérikus egyiptomi felesége, Isis jóvoltából. Itt próbál munkát találni, beilleszkedni a macskatársadalomba, szerelemre lelni.
A sztori soványka, s nem ártott volna a könyvnek egy (francia) szerkesztő, mert a részek és a fejezetek néha igen önkényesen zárulnak le vagy kezdődnek el, van jó pár ügyetlen mondat. Ám a sok-sok feldobott ötlet és szereplő végtelenül szórakoztató volt és mindenért kárpótolt: a macskagengszter, aki egy elegáns hotel pincéjében él és illegális fehéregér-tenyésztéssel foglalkozik; az értelmiségi macskaszerető, aki büszke arra, hogy elkötötték az ondóvezetékét, szerelmi ajándékként pedig GPS-es macskakövető nyakörvet ajándékoz szíve hölgyének; a klimaxos macskahölgy, aki ugyan gyémántporos macskaműkarmokat megy a mancsára építtetni, de rózsaszín párducként tér haza a sztárkozmetikából, így aztán csupaszra kell nyiratkoznia, hogy megszabaduljon új külsejétől; az artrózisos macskapapa, aki rendszeresen kortizont szed, felcsipegetve azokat a tablettákat, amelyeket a kórház ideges idős betegei dobtak ki az ablakon a fűre; vagy épp a kétkezi munkából élő macskaszerető, aki mellett Mia megtalálja a boldogságot a messzi vidéken - vagyis a külvárosban, ahol már bokrok is vannak, ó, a természet!...
A Mia-helyzet nagyon jó kis könyv, főleg akkor, ha nem mély filozófiai gondolatokra vágysz, hanem megelégedsz egy kis iróniával és játékkal.

2. helyezett: Oya Baydar: Macskakaparás
Kedi mektuplari, 1992, Libri Kiadó, 2012, fordította: Tasnádi Edit
Sokáig töprengtem, elolvassam, megvegyem-e ezt a regényt, hiszen a borítója, a történet sok-sok lehetősége erősen vonzott, de el kellett töprengenem, miért érdekelnének engem az európai rendszerváltás miatt darabokra tört lelkű török emigránsok. Miután azonban kézbe vettem, azonnal kedvencemmé lépett elő a könyv.
Első érv mellette az igényes, szép külső és a jó fordítás. Másrészt a regény nagyon különös vállalkozás, hiszen a narrátor semleges marad, ám a különböző macskák hangja nagyon sokszor szólal meg benne: szagleveleket és üzeneteket váltanak, naplót írnak, monologizálnak magukban. Mellettük, összefonódó sorsuk mellett eltörpül az emberek történetszála. A macskák kapcsolata értékkel teli és valóságos, az embereké kiüresedett és látszólagos. Megjelenik azonban a macska-ember kapocs is, mégpedig nem a habos, rózsaszínes értelemben, hanem úgy, ahogy nagyon sokan állatot tartanak: támaszként, fogódzóként, valamiként / valakiként, aki a múlt tanúja, vagy társ a bizonytalan jövőben... Harmadrészt a Macskakaparás nagyon lírai, helyenként bölcselkedő, helyenként anekdotikus könyv, amin jól lehet szórakozni, de sokat lehet gondolkozni is.
A történet egy csapatnyi török szocialistáról szól, akik az 1980-as katonai puccs idején menekülnek el Törökországból, hogy Németországban éljenek politikai menekültként. (1) Az emigránsok, elkötelezett baloldali értelmiségiek több mint tíz éven át élik bábéletüket: lelkiismeret furdalja őket távolmaradásukért, ugyanakkor zavarja őket az is, hogy kimaradnak országuk életéből. A berlini fal leomlása, a hidegháború vége és a kommunizmus végleges bukása pedig totális számvetésre kényszeríti őket. Az események 1991 szilveszterekor sűrűsödnek össze. Látjuk, hogy mindenkinek választ kell adnia a történelemnek: ki öngyilkos lesz, ki hazaköltözik, ki beilleszkedik új, nyugati életébe, immár egy határozott döntéssel.
S hogy hogyan kapcsolódnak ehhez a témához a macskák? A könyv, furcsamód látszólag cáfolva, amiről eddig írtam, nyolcvan százalékban a macskákról szól. Arról, ők mit éreznek, amikor új országba kerülnek, amikor érzik gazdáik kitaszítottságát, amikor azon töprengenek, miért sírnak a gazdáik egy bizonyos fal ledőlésén, mikor annyi még a fal a hátsó kertből nézve, amikor zenés koldulásra mennek a gazdájukkal, amikor konstatálják, hogy gazdájuknak megint nincs pénze macskaeledelre. És persze a macska-macska kapcsolatokról is bőven olvashatunk: a kiherélt macskaférfi komoly vágyódásáról, a kutyába beleszerető macskalányról, a macskamester-macskatanítvány viszonyról, és arról a független macskanőről, aki úgy véli, talán megtanulhatna jobban hasonlítani egy emberre, mint egy macskára...
Így összefoglalva elmondható, hogy a regénynek kettős olvasata van: az egyik egy macskaszerető ember meséje mintegy tíz nevezetes cicáról az idők sodrában, a másik egy egészen közép-európai hangulatú számvetés az elveszett baloldali illúziókkal. A könyv mindkettőnek igen jó.

1. helyezett: Akif Pirinçci: Bársonytalpon oson a halál (Felidák)
Felidae, 1989, Magyar Könyvklub, 1995, fordította: Sárközy Elga
A három dobogós cicakönyv közül ez a legrégebbi kedvencem. Már a megjelenése évében megkapta egy ismerősöm, s azóta kullancsként a könyvespolcán lógva újra és újra az ő példányát olvastam el, mígnem végre, majdnem húszéves hajsza után idén sikerült beszereznem egy saját példányt, amelynek van védőborítója is. Nem mintha a védőborító megérte volna a küzdelmet, hisz igen csúf: de a kedvenc macskakönyvemből egy hibátlan példányra vágytam.
A magyarul igen hangzatos címet nyerő kötet a Felidák eredi címet viseli, ezzel is jelezve, hogy benne csak és kizárólag macskákról lesz szó. A regény egy németül író török író hard boiled krimije a nyolcvanas évek végének Németországából, csupa macskaszereplővel... Mesélője Félix, az "okostóni" (no, nem is Kutyházi Szaniszló!), a nyomozómacska, akit álmai, megérzései, szaglászásai és kíváncsisága egy véres és brutális gyilkosságsorozat kinyomozójává tesznek: épp olyan szellem és lélek, mint Marlowe vagy Scudder. Legalább annyi benne a szemtelenség, életundor és cinizmus is, mégis, a történetben a tragikus szerelemmel, a barátsággal, a sajnálat, a szánalom és a gyűlölet érzéseivel is van módja találkozni. De vajon hogyan néz ki mindez a macskáknál?
A szerző mindent tud a cicákról és elképesztően szellemesen tud írni. Kiválóan adagolja az izgalmakat,  s ahogy a megfejtetlen titkok és a Félix által megtalált hullák száma egyre nő, olvasóként egyre mélyebbre ásunk egy egész kerület macskatörténelmében, s egyre többet ismerünk meg a macskák világából is. Mulatságos és horrorisztikus részletek, szívmelengető beszélgetések és vad üldözések, egy macskatudós és egy macskaszekta jelenetei váltják egymást a kötetben, miközben az emberek világába is bepillanthatunk Félix szemüvegén keresztül. Láthatjuk például jobb sorsra érdemes gazdáját, aki szakmáját tekintve egyiptológus, mégis magazinokba írt szerelmes novellák eladásából él. Az emberekről rajzolt kép azonban a Bársonytalpon oson a halálban igen sötét: ahogy az egy kemény krimihez illik. Szerencse, hogy itt van Félix, aki legalább a nyűgök és nyavalyák egy részére megtalálja az orvosságot: ám amikor eljut az igazsághoz, azt kívánja, bárcsak sosem tette volna...
Minden krimi- és macskarajongónak bátran ajánlom a vidám és izgalmas macska-detektívregényt. Nem fog csalódni!

(1)  Ebben az évben a szélsőjobb és szélsőbaloldal megerősödése olyan polgárháborús helyzetet teremtett Törökországban, amelyben néhány tábornoknak lehetősége volt az alkotmány felfüggesztésére és a katonai hatalomátvételre. Sem a megbuktatott, korábban az országot vezető Süleyman Demirel, sem az ellenzék meghatározó alakja, a korábbi miniszterelnök, Bülent Ecevit nem politizálhatott, a junta még az 1983-ban engedélyezett választásra is csak három párt megalakulását tette lehetővé. A diktatúra idején mintegy 180000 embert tartóztattak le, közülük több mint negyvenezret elítéltek, s többet ki is végeztek. Süleyman Demirel csak 1992-ben térhetett vissza a hatalomba.
0 Responses