Történetek egy másik világból - M.A.G.U.S.-antológiák
A M.A.G.U.S. szerepjáték irodalmi világába csak nagyon megkésve, nemrég kapcsolódtam be, de Raoul Renier és Wayne Chapman regényei mellett szinte azonnal megkedveltem a vegyes összeállítású, nagyon sokféle, rövid történeteket tartalmazó antológiákat is. Mivel nemsokára megjelenik a legújabb gyűjtemény, a Merész álmok, sötét titkok, ennek örömére ebbe a bejegyzésbe összegyűjtöttem az összes friss, a Delta Vision kiadónál beszerezhető antológiát. Frissítés: és mostantól itt fogok írni a később kiadott gyűjteményekről is.

Hallgat az ég, Fekete Torony, 2007
Sokára talált rám az első új kiadású antológiakötet. Ezt utólag nem is bánom, mert bár hallatlan igényességgel állították össze készítői, mégsem vált kedvencemmé a többi gyűjteményhez mérten erősen patetikus alaphangja miatt. A Crantával foglalkozó írások között akad kiemelkedően jó és kellemesen olvasható is, s a későbbi antológiákhoz hasonlóan térképek, szótár és történelemmel foglalkozó anyagok egészítik ki a kötetet. A borító színe hívogató, de a fedélfestményt nemigen tudtam értelmezni...
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Raoul Renier: Végórán

A hit városa, Delta Vision, 2008
Ez a könyv Új-Pyarront mutatja be, ennek megfelelően nagyon sokat markol: a novellák füzéréből össze kellene állnia egy történelmi és kulturális ívnek. Bár ez nem egészen valósul meg, főképp, mivel a szerzők rendkívül különböző stílusú és hangvételű írásokat adtak a könyvbe, az összkép mégis jó. A legtöbb történet önmagában is izgalmasan megáll és a sokféle megoldás is kellemes olvasás közben. Csak néhány apró történetrészletnél éreztem úgy, hogy valamiről lemaradtam (nyilván a M.A.G.U.S. előző évtizedeiről).
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Jan van den Boomen: Istenek és emberek

Vihar Ibara felett – Manifesztációs háború, Delta Vision, 2009
Az egyik leglelkesítőbb antológia Ynev-témában. Számomra minden írás teljes mértékben élvezetes volt: akadt köztük jó, jobb és legjobb. Bár kifejezetten féltem a manifesztációs háború történelmi kihívásaitól, s be kell valljam, Ynevnek ez a - szentségtörően szólva - ál-arab-keleti-ezeregyéjszakás darabja fogott meg korábban a legnehezebben, mindez olvasás közben egyáltalán nem zavart. Igazán igazságtalanság, hogy elhatároztam, mindig csak a jelenleg legjobban tetsző írást nevezhetem meg, mivel itt öt is lenne.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Wayne Chapman: Együttállás

A végzet masinériái, Delta Vision, 2009
Az első olyan gyűjteményes kötet, amelyet úgy vettem a kezembe, hogy sem Renier-től, sem Chapmantől nem volt benne írás. Mivel számomra rögtön kedvenccé vált a könyv, meglepődve láttam, hogy nem kapott egyértelműen jó fogadtatást. Engem viszont elbűvölt a téma. Kiválóak és sokfélék voltak az írások, szépek a belső illusztrációk, s nagyon tetszettek a novellák közötti átkötést biztosító könyvrészletek is egy, a gnómokról szóló "természettudományos" műből. Az egyetlen dolog, amivel képtelen voltam megbarátkozni, az idétlen és M.A.G.U.S.-talan borító.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Sean Malory: A végzet masinériái

Bíborgyöngyök I. – A fogadás, Delta Vision, 2008
Bíborgyöngyök II. – Ármányok és álcák, Delta Vision, 2009
Bíborgyöngyök III. – A számadás, Delta Vision, 2010
Az antológiatrilógia első két kötetéről már írtam itt, és a kedvenceim is megneveztem belőlük. Ha csak egy gyűjteményt lehetne a bejegyzésben szereplők közül kézbe venni, biztosan A fogadást ajánlanám. De itt most A számadásról írok, aminek az érdekessége számomra az volt, hogy teljesen más stílusú írásokkal és átkötésekkel telve is tudta hozni azt a hangulatot és (könyvnél förtelmes szó, de) minőséget, amit az első két könyv.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Heidel Dan: Álomúrnő

Karr-Khazad kapui, Delta Vision, 2010
A gnómos gyűjtemény után ez a válogatás a törpék világába vezet be. (Többek között.) Kezdődik rögtön Wayne Chapman remekbe szabott kisregényével, a Zászlók hulltán, bálványok dőltekorral, de alapvetően a könyv szinte minden írása a műfaj nagy mestereitől származik - és jó is, nagyon. A több mint félszáz oldalas függelék remekül egészíti ki a látványos, de - számomra - egyáltalán nem M.A.G.U.S.-os borítót kapott kötetet.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
John J. Sherwood: Rőtszakáll

A világ közepe, Delta Vision, 2010
A gyűjtemény az első része egy a többkötetes anyagnak, és a  M.A.G.U.S.-írók új nemzedékének hirdetett pályázat/lehetőség nyertes novelláiból állt össze. Véleményem, hogy A világ közepe klasszisokkal jobb lett, mint az őt követő Kardok a ködben - de fontos tudni, hogy mások éppen fordítva gondolták... Mindenesetre a tucatnyi írás közül, melyeket Torozon tavernája köt össze szinte nem is volt olyan, ami ne tetszett volna. (Talán a Hölgyválasz.) A borító viszont szörnyű.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Boruzs Gergely Gábor: Könnyű álom

Kardok a ködben, Delta Vision, 2011
E gyűjtemény is új írók szövegeivel van tele, akik a 2011-es irodalmi pályázat nyertesei voltak. Ám a sokféle írás hangulati váltakozása, a történetek kavargó izgalma hiányzik. Mintha A világ közepébe olyan elbeszélések kerültek volna, amelyek elsődlegesen érdekesek, a Kardok a ködbenbe pedig olyanok, amelyek "szépek". Némelyik novella egészen dagályos, némelyik pedig egyszerűen csak nem szól semmiről. Erős hangulatok vannak ugyan, de az írásokat csak elkötelezett M.A.G.U.S.-szeretőknek ajánlom.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Jeszenszky Zsuzsanna: Kettesben

A Kos és a Kobra éve – Manifesztációs háború, Delta Vision, 2012
Bár annyira nem lett kedvenc, mint a Vihar Ibara fölött, ez a második, manifesztációs háborús antológia is kiválónak bizonyult. Furcsasága, hogy mindössze négy írást tartalmaz, melyből az egyik 230 oldalas kisregény, egy másik viszont csak hat oldalas rövidnovella... A mintegy félszáz oldalas függelék nagy alapossággal mutatja be a világot, a borító igazán találó. Talán csak az a különös, hogy Jan van der Boomen kisregénye mennyire uralja ezt a "gyűjteményt" - vajon miért nem kapott inkább külön könyvet?
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Mira Sandoval: Az azúr hold jegyese


A sötétség szíve, Delta Vision, 2012
Ez az antológia A világ közepe párdarabja. Kívülről sokkal szebb, mint amaz, és terjedelemre is vastagabb, igaz, belül csak majdnem feleannyi (bár jóval hosszabb) novellát találni, mint az előző kötetben, s a szerzők sem friss jelentkezők, hanem többnyire régebbi Ynev-írók. Az összkép nagyon pozitív, a Kardok a ködben mélypontja után ez már a második kiváló, jól súlyozott, változatosan izgalmas összeállítás, amiben három nagy kedvencet is találtam magamnak.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Molnár Roland: Öt ezüst

Merész álmok, sötét titkok I., Delta Vision, 2014
Valójában az eredeti bejegyzés írásakor nem is tudatosult bennem, hogy immár egy egész éve nem jelent meg sokszerzős M.A.G.U.S.-antológia. Idén mindenesetre kettő is kiadásra kerül(t), közülük az első az, amely az Észak lángjai novellapályázat győzteseinek a XIV. zászlóháború idején játszódó alkotásait tartalmazza. A könyv a tíz helyezett írásaiból áll össze, amelyek közt érdemes figyelni a pályázaton első helyezést elérő Körtvélyes Ákos és második helyet elnyerő Mészáros Márton remek novelláira. Számomra az volt meglepő, milyen sokféle, mégis egységesen romantikus-kalandos volt a sztorik hangulata kalózokkal, lovagokkal, csatákkal, árulással, cselszövéssel. M.A.G.U.S.-os, mégis sokak számára megközelíthető, izgalmas novellák születtek.
Most ez az írás tetszik a legjobban:
Kiss Gyula: A szótlanság súlya

Összefoglalva az eddig leírtakat: véleményem szerint ezek a kézbeillő, szép és izgalmasan összeállított antológiák remek kalauzaink lehetnek Ynev világában, amikor épp nem regényt olvasunk. A könyvekben publikálnak mesterek és tanítványok, egyműves szerzők és régi, elismert írók. A témák hihetetlenül változatosak, a kiegészítő anyagok igazán érdekesek. Persze, írhat tapasztalt M.A.G.U.S.-szerző is kevésbé sikerült művet, vagy lehet egy pályázati kötet anyaga kissé vegyes. De összességében ezek a gyűjtemények nagyon szerethetőek, s remélhetőleg idővel egyre több kerülhet a polcomra közülük.
0 Responses