2014. július 1., kedd
Áprilisban szedtem össze egy hosszú bejegyzésben a Jaffa Kiadó történelmi köteteit, különös tekintettel az egyméretű, kemény kötéses történettudományi sorozatra, amely Ablonczy Balázs Trianon-legendákjával kezdődött. Most szeretném folytatni a sort, egyrészt a - talán külön sorozatnak induló - két montázstechnikájú kötettel, amely Budapest elfelejtett történelmi helyszíneit és az elhárítás hírhedt, mégsem eléggé ismert III/III. Csoportfőnökségét mutatja be, másrészt a kemény táblás sorozat új kötetével, a Szoros emberfogással. Természetesen itt volna a helye a széria még újabb, ráadásul szintén Ungváry Krisztiántól származó darabjának, a Tettesek vagy áldozatok? című tanulmánygyűjteménynek is, de arról nemsokára külön írok a blogon.
Ungváry Krisztián - Tabajdi Gábor: Budapest a diktatúrák árnyékában - Titkos helyszínek, szimbolikus terek és emlékhelyek
Jaffa, 2013
Azt hiszem, ez a könyv is olyan mű, ami méltán vált híressé az elmúlt évben, így nem kell különösebben bizonygatni, hogy alapvető, beszerzendő kötet mind a történelemrajongók számára, mind azoknak, akiket Budapest érdekel utcáival, tereivel, épületeivel. Tele van furcsaságokkal, érdekes apró történetekkel, ritka fényképekkel, különleges térképekkel, s miközben rövid, frappáns és szórakoztató, megbízható és szakszerű is.
Nekem például fogalmam sem volt róla, hogy 1956-ban, miután szétdarabolták a Sztálin-szobrot, Pécsi Sándor hazavitte az egyik szoborkezet, és elásta a kertjében. Amikor előadásokat hallgattam az Illyés Gyula Archívum elegáns palotájában, még csak nem is sejtettem, hogy itt, a Teréz körút 13.-ban volt a Lenin-fiúk laktanyája a Tanácsköztársaság idején. Azt sem tudtam, hogy hol állt a Rákosi-villa, vagy hogy az ÁVH-nak volt egy gyönyörű svábhegyi háza, amelyben az Eötvös út árnyas fái alatt, pincecellákban folyt a kínzás. De felér egy felfedezőúttal az Eichmann Svábhegye című rész is. Kiváló és kritikus hangvételű a Duna-parti gyilkosságokról és hat mementójukról szóló fejezet. De a könyv a föld feletti objektumok mellett a Vár alatti pincerendszert, az Alagút vezetési pontját vagy Budapest ostromának és a kitörésnek a helyszíneit is bemutatja, melyekről nyilván jóval kevesebben hallottak. Én például nem tudtam, hogy a németek és magyarok által menekülésre használt Ördög-árok ma is ugyanabban az állapotban van, mint 1945-ben. Találhatunk a könyvben térképeket és szövegeket még például a legfontosabb Kádár-kori K(onspirált) lakásokról, a Cserje utcáról és környékéről, ahol a Kádár-kor elitje rendezkedett be az Öreg villája körül, vagy éppen azokról a szomorú helyszínekről is, ahol a budapesti védett (svéd, svájci, spanyol és más) házakban zsidók rettegtek az életükért 1944-45-ben, nemegyszer épp egy-egy nyilasház szomszédságában.
A könyv talán legkülönösebb képe pedig a 100. oldalon került elém: egy befalazott ajtót ábrázol a Vörösmarty utca 34/b. számú ház belső udvarán. Az egykori ajtó lilásra festett, felfalazott helye mégis elüt a környezetétől: egyrészt nem volt azonos színű lila festék (...), másrészt a vörös színű, alulról félmagasságig érő beton falburkolat itt megtörik, lyuk van benne az ajtó helyén. Harmadrészt az udvar betonján világosan látszik egy ott hosszú éveken, évtizedeken át ázó, rozsdásodó, bár mára eltávolított vaslépcső nyoma. A ház része volt annak a tömbnek, amelyet 1950-ig az ÁVH birtokolt központként: ide tartozott a hírhedt Andrássy (Sztálin) út 60.-on kívül a 62-64-66-68-70. szám, a Csengery utca 54-56-58. a bal, és a 37-39-41-43. a jobb oldalon, az Aradi utca 19-21-23. és 33., illetve a Vörösmarty utca 30-32-34a-34b. is. A 34-es épületeket kifejezetten hivatalok céljaira építették, s az a-ból a b udvarára a félemelet magasságában azért nyitottak ajtót, mivel a 34b udvarán hajtották végre az akasztásokat. Ezekre a 34a épületből, az ügyészségről így a legrövidebb úton, a kisajtón ki, majd egy vaslépcsőn le kísérhették át az elítélteket. És bár legkevesebb hatvanöt éve mindennek, a rosszul lefestett, ügyetlenül befalazott ajtóhely és a vaslépcső rozsdalenyomata a földön ma is őrzi a borzalmak emlékét. Úgy tűnik, senkit sem zavar annyira, hogy végképp eltüntesse. De annyira sem, hogy legalább egy táblát tegyen mellé mementóul.
Összefoglalva: kalandos és különleges utazás a könyv, amit mindenkinek ajánlok. Aki különösen érdeklődő, a www.titkosbudapest.hu oldalon találhat további olvasnivalókat.
Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája
Jaffa, 2013
Erre a könyvre nagyon készültem, egyfajta magamnak szánt ajándékként került a házhoz. Eddigre már ismertem mind a Budapest a diktatúrák árnyékábant, melynek Tabajdi Gábor a társszerzője, mind pedig saját izgalmas kötetét, a Kiegyezés Kádárral - "Szövetségi politika", 1956-1963 című könyvet, amely a szerző doktori értekezésének rendkívül könnyen olvasható, izgalmas, ám kimerítően szakszerű könyvváltozata. Nem csoda hát, hogy nagyon sokat vártam ettől a művétől is, és várakozásaim mind teljesültek is.
A kötet a Kádár-korszak belügyének, elhárításának történeteiből nyújt át az olvasónak szigorú kronológiába szedve egy nagy csokorra valót, mindenfélét. Szervezésekről és átszervezésekről, nagyformátumú és teljesen érdektelen ügyekről, vezetőváltásokról és felvonulási tervekről ugyanúgy olvashatunk, mint fénymásoló gépekről és üdülésről. A III/III. saját iratainak tükrében válik megismerhetővé, s egyszerre láthatjuk nemcsak érdekesnek, ismeretlennek, titokzatosnak, és diktatórikusnak, de emberinek, illogikusnak, szánalmasnak, félelmetesnek, kisszerűnek, jól szervezettnek és megdöbbentőnek is.
Megtudhatjuk, hogyan leplezték le a Rajk-butikot, hogyan harcoltak a nyolcvanas évek békecsoportjai, ellenzéki szabadegyetemei és alternatív kiállításai ellen, és hogyan próbáltak fellépni a március 15-ét ünneplők és az 1956-ra emlékezők ellen. Kiderül, miként reagáltak a galerikre, a Mátyás-templomban lezajlott beatmisére és Bauer Sándor 1969-es önégetésére. Olyan ismert személyek megfigyeléséről találhatunk benne adatokat, mint id. Antall József, Bari Károly, Demszky Gábor, Ember Judit, Ilia Mihály, Konrád György, Lezsák Sándor, Lévai Anikó, Nagy Gáspár, Orbán Viktor vagy Rajk László. Láthatjuk a szervezetet fellépni pannonhalmi bencések, zsidó fiatalok, zuglói nyilasok és pesti magyarnóta-gyűjtők ellen. Olvashatunk róla, mit szóltak a húsvéti körmenetekhez, hogyan épültek be az olimpiákra kiengedettek közé, hogy akadályozták a "Hare Krisna-szekta" közösségalapítását, s hogyan bomlasztották fel a Beatrice együttest. De olyan anyagok is feltárulnak, amelyek 1979 februárjában takarékossági okokból elrendelik, hogy 20 foknál magasabb hőmérsékletre nem lehet felfűteni a BM épületeit... Vagy amelyek óvodában végzett társadalmi munkáról, fel nem szerelt függönyökről, az irodák ablakai alatt hangoskodó építőmunkásokról, vagy a III/III. dolgozóinak 1965-ös mentális állapotáról szólnak. Mint egy "rendes" hivatalnál, amelyik nem embereket figyel meg, hanem mondjuk gyerekruha-terveket készít... (Mint az a korábbi államvédelmis tiszt, akit 1962-es elbocsátása után a Női és Gyerekruha Nagykereskedelmi Vállalat tervosztályvezetőjének posztjára buktattak felfelé.)
Elképesztően paradox, egyszerre logikus és logikátlan világ tárul fel a könyvben, egy puha diktatúra háttere. Sokszori olvasásra, lapozgatásra érdemes, nagy olvasmány a kötet, ajánlom mindenkinek. Aki különösen érdeklődő, a iii-iii-kronika.blog.hu oldalon találhat további olvasnivalókat.
Takács Tibor: Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban
Jaffa, 2014
A kötet legújabb darabja volt a Jaffa Kiadó történettudományi sorozatának, amikor kézbe vehettem. Kötettársairól írtam már: egyszerűen nincs olyan köztük, ami ne tetszett volna nagyon, ne lett volna friss szemléletű és izgalmas. Takács Tibor jelen kötete azonban még elődeivel összevetve is járatlan útra viszi az olvasót: különböző állambiztonsági anyagok alapján azt mutatja be, hogyan működtek a magyar állambiztonságnak a futballsporttal foglalkozó osztályai és ügynökhálói.
Szakszerű bevezetéssel kezdődik, amely 1949-ig visszatekintve megismertet a magyar futballsport államosításával, azoknak a szervezeteknek a név- és szerepváltásaival, melyek ellenőrizték a magyar sportéletet, valamint az elhárítás mindazon (szintén változó) osztályaival és csoportfőnökségeivel, amelyek a tárgyhoz tartozó ügynököket és anyagokat irányították és ellenőrizték. Majd egy-egy tematikus problémafelvetés mentén, szórakoztató és izgalmas körsétákat téve a fennmaradt anyag- és adathalmazok között mutatja be, milyen prioritásokkal, célokkal és félelmekkel közeledett a Kádár-kori állambiztonság a futballsporthoz, mennyire volt sikeres a munkájuk saját, illetve külső szempontból, s milyen képet alakítottak ki belső, titkos anyagaikból maguknak arról az időszakról, ami a sportrajongók számára Albert Flórián, Varga Zoltán, vagy épp Nyilasi és Törőcsik nagy korszaka volt.
Megtudhatjuk, hogyan és miért figyelték meg a disszidált és az itthon maradó focistákat, s az is kiderül, miről beszélgettek az emberek a totózókban és a Rozmaring presszóban... Olvashatunk róla, mit és kinek jelentett Szepesi György, vagyis Galambos ügynök, hogy mit tett Kádár állítólagos "saját" csapatáért, a Vasasért, vagy hogy hányszor gondolta a Fradi, hogy azért veszít, mert valakik másnak kedveznek. Találkozhatunk a szereplők közt futballhuligánkodó politikai nyomozóval (újságot égetett a meccs után...), és képzelgő elhárítókkal, akik egy megrendezendő FTC-Győr meccsbe az "ellenforradalom" megismétlődését vizionálják bele. Szembenézhetünk vele, hogy a lelátókon mindvégig virult az antiszemitizmus, ám azzal is, hogy az elhárítás keményen próbálkozott elfojtásával - csak éppen úgy, hogy közben azt állította, a megnyilatkozások nem a "tömegtől", hanem a "huligánoktól" erednek... Végül azt is megtudhatjuk, lefeküdtünk-e valaha a szovjeteknek.
Szellemes idézetek, csevegő hangvétel és sok-sok tény jellemzi a kötetet, melyet bátran ajánlok futballrajongóknak és az olyan focianalfabétáknak is, amilyen én vagyok.
Linkek:
Ungváry Krisztián: Tettesek vagy áldozatok? - Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből
Friss és magyar - Történelmi kötetek a Jaffa kiadótól
A Jaffa Kiadó történettudományi sorozata
Jaffa, 2013
Azt hiszem, ez a könyv is olyan mű, ami méltán vált híressé az elmúlt évben, így nem kell különösebben bizonygatni, hogy alapvető, beszerzendő kötet mind a történelemrajongók számára, mind azoknak, akiket Budapest érdekel utcáival, tereivel, épületeivel. Tele van furcsaságokkal, érdekes apró történetekkel, ritka fényképekkel, különleges térképekkel, s miközben rövid, frappáns és szórakoztató, megbízható és szakszerű is.
Nekem például fogalmam sem volt róla, hogy 1956-ban, miután szétdarabolták a Sztálin-szobrot, Pécsi Sándor hazavitte az egyik szoborkezet, és elásta a kertjében. Amikor előadásokat hallgattam az Illyés Gyula Archívum elegáns palotájában, még csak nem is sejtettem, hogy itt, a Teréz körút 13.-ban volt a Lenin-fiúk laktanyája a Tanácsköztársaság idején. Azt sem tudtam, hogy hol állt a Rákosi-villa, vagy hogy az ÁVH-nak volt egy gyönyörű svábhegyi háza, amelyben az Eötvös út árnyas fái alatt, pincecellákban folyt a kínzás. De felér egy felfedezőúttal az Eichmann Svábhegye című rész is. Kiváló és kritikus hangvételű a Duna-parti gyilkosságokról és hat mementójukról szóló fejezet. De a könyv a föld feletti objektumok mellett a Vár alatti pincerendszert, az Alagút vezetési pontját vagy Budapest ostromának és a kitörésnek a helyszíneit is bemutatja, melyekről nyilván jóval kevesebben hallottak. Én például nem tudtam, hogy a németek és magyarok által menekülésre használt Ördög-árok ma is ugyanabban az állapotban van, mint 1945-ben. Találhatunk a könyvben térképeket és szövegeket még például a legfontosabb Kádár-kori K(onspirált) lakásokról, a Cserje utcáról és környékéről, ahol a Kádár-kor elitje rendezkedett be az Öreg villája körül, vagy éppen azokról a szomorú helyszínekről is, ahol a budapesti védett (svéd, svájci, spanyol és más) házakban zsidók rettegtek az életükért 1944-45-ben, nemegyszer épp egy-egy nyilasház szomszédságában.
A könyv talán legkülönösebb képe pedig a 100. oldalon került elém: egy befalazott ajtót ábrázol a Vörösmarty utca 34/b. számú ház belső udvarán. Az egykori ajtó lilásra festett, felfalazott helye mégis elüt a környezetétől: egyrészt nem volt azonos színű lila festék (...), másrészt a vörös színű, alulról félmagasságig érő beton falburkolat itt megtörik, lyuk van benne az ajtó helyén. Harmadrészt az udvar betonján világosan látszik egy ott hosszú éveken, évtizedeken át ázó, rozsdásodó, bár mára eltávolított vaslépcső nyoma. A ház része volt annak a tömbnek, amelyet 1950-ig az ÁVH birtokolt központként: ide tartozott a hírhedt Andrássy (Sztálin) út 60.-on kívül a 62-64-66-68-70. szám, a Csengery utca 54-56-58. a bal, és a 37-39-41-43. a jobb oldalon, az Aradi utca 19-21-23. és 33., illetve a Vörösmarty utca 30-32-34a-34b. is. A 34-es épületeket kifejezetten hivatalok céljaira építették, s az a-ból a b udvarára a félemelet magasságában azért nyitottak ajtót, mivel a 34b udvarán hajtották végre az akasztásokat. Ezekre a 34a épületből, az ügyészségről így a legrövidebb úton, a kisajtón ki, majd egy vaslépcsőn le kísérhették át az elítélteket. És bár legkevesebb hatvanöt éve mindennek, a rosszul lefestett, ügyetlenül befalazott ajtóhely és a vaslépcső rozsdalenyomata a földön ma is őrzi a borzalmak emlékét. Úgy tűnik, senkit sem zavar annyira, hogy végképp eltüntesse. De annyira sem, hogy legalább egy táblát tegyen mellé mementóul.
Összefoglalva: kalandos és különleges utazás a könyv, amit mindenkinek ajánlok. Aki különösen érdeklődő, a www.titkosbudapest.hu oldalon találhat további olvasnivalókat.
Jaffa, 2013
Erre a könyvre nagyon készültem, egyfajta magamnak szánt ajándékként került a házhoz. Eddigre már ismertem mind a Budapest a diktatúrák árnyékábant, melynek Tabajdi Gábor a társszerzője, mind pedig saját izgalmas kötetét, a Kiegyezés Kádárral - "Szövetségi politika", 1956-1963 című könyvet, amely a szerző doktori értekezésének rendkívül könnyen olvasható, izgalmas, ám kimerítően szakszerű könyvváltozata. Nem csoda hát, hogy nagyon sokat vártam ettől a művétől is, és várakozásaim mind teljesültek is.
A kötet a Kádár-korszak belügyének, elhárításának történeteiből nyújt át az olvasónak szigorú kronológiába szedve egy nagy csokorra valót, mindenfélét. Szervezésekről és átszervezésekről, nagyformátumú és teljesen érdektelen ügyekről, vezetőváltásokról és felvonulási tervekről ugyanúgy olvashatunk, mint fénymásoló gépekről és üdülésről. A III/III. saját iratainak tükrében válik megismerhetővé, s egyszerre láthatjuk nemcsak érdekesnek, ismeretlennek, titokzatosnak, és diktatórikusnak, de emberinek, illogikusnak, szánalmasnak, félelmetesnek, kisszerűnek, jól szervezettnek és megdöbbentőnek is.
Megtudhatjuk, hogyan leplezték le a Rajk-butikot, hogyan harcoltak a nyolcvanas évek békecsoportjai, ellenzéki szabadegyetemei és alternatív kiállításai ellen, és hogyan próbáltak fellépni a március 15-ét ünneplők és az 1956-ra emlékezők ellen. Kiderül, miként reagáltak a galerikre, a Mátyás-templomban lezajlott beatmisére és Bauer Sándor 1969-es önégetésére. Olyan ismert személyek megfigyeléséről találhatunk benne adatokat, mint id. Antall József, Bari Károly, Demszky Gábor, Ember Judit, Ilia Mihály, Konrád György, Lezsák Sándor, Lévai Anikó, Nagy Gáspár, Orbán Viktor vagy Rajk László. Láthatjuk a szervezetet fellépni pannonhalmi bencések, zsidó fiatalok, zuglói nyilasok és pesti magyarnóta-gyűjtők ellen. Olvashatunk róla, mit szóltak a húsvéti körmenetekhez, hogyan épültek be az olimpiákra kiengedettek közé, hogy akadályozták a "Hare Krisna-szekta" közösségalapítását, s hogyan bomlasztották fel a Beatrice együttest. De olyan anyagok is feltárulnak, amelyek 1979 februárjában takarékossági okokból elrendelik, hogy 20 foknál magasabb hőmérsékletre nem lehet felfűteni a BM épületeit... Vagy amelyek óvodában végzett társadalmi munkáról, fel nem szerelt függönyökről, az irodák ablakai alatt hangoskodó építőmunkásokról, vagy a III/III. dolgozóinak 1965-ös mentális állapotáról szólnak. Mint egy "rendes" hivatalnál, amelyik nem embereket figyel meg, hanem mondjuk gyerekruha-terveket készít... (Mint az a korábbi államvédelmis tiszt, akit 1962-es elbocsátása után a Női és Gyerekruha Nagykereskedelmi Vállalat tervosztályvezetőjének posztjára buktattak felfelé.)
Elképesztően paradox, egyszerre logikus és logikátlan világ tárul fel a könyvben, egy puha diktatúra háttere. Sokszori olvasásra, lapozgatásra érdemes, nagy olvasmány a kötet, ajánlom mindenkinek. Aki különösen érdeklődő, a iii-iii-kronika.blog.hu oldalon találhat további olvasnivalókat.
Jaffa, 2014
A kötet legújabb darabja volt a Jaffa Kiadó történettudományi sorozatának, amikor kézbe vehettem. Kötettársairól írtam már: egyszerűen nincs olyan köztük, ami ne tetszett volna nagyon, ne lett volna friss szemléletű és izgalmas. Takács Tibor jelen kötete azonban még elődeivel összevetve is járatlan útra viszi az olvasót: különböző állambiztonsági anyagok alapján azt mutatja be, hogyan működtek a magyar állambiztonságnak a futballsporttal foglalkozó osztályai és ügynökhálói.
Szakszerű bevezetéssel kezdődik, amely 1949-ig visszatekintve megismertet a magyar futballsport államosításával, azoknak a szervezeteknek a név- és szerepváltásaival, melyek ellenőrizték a magyar sportéletet, valamint az elhárítás mindazon (szintén változó) osztályaival és csoportfőnökségeivel, amelyek a tárgyhoz tartozó ügynököket és anyagokat irányították és ellenőrizték. Majd egy-egy tematikus problémafelvetés mentén, szórakoztató és izgalmas körsétákat téve a fennmaradt anyag- és adathalmazok között mutatja be, milyen prioritásokkal, célokkal és félelmekkel közeledett a Kádár-kori állambiztonság a futballsporthoz, mennyire volt sikeres a munkájuk saját, illetve külső szempontból, s milyen képet alakítottak ki belső, titkos anyagaikból maguknak arról az időszakról, ami a sportrajongók számára Albert Flórián, Varga Zoltán, vagy épp Nyilasi és Törőcsik nagy korszaka volt.
Megtudhatjuk, hogyan és miért figyelték meg a disszidált és az itthon maradó focistákat, s az is kiderül, miről beszélgettek az emberek a totózókban és a Rozmaring presszóban... Olvashatunk róla, mit és kinek jelentett Szepesi György, vagyis Galambos ügynök, hogy mit tett Kádár állítólagos "saját" csapatáért, a Vasasért, vagy hogy hányszor gondolta a Fradi, hogy azért veszít, mert valakik másnak kedveznek. Találkozhatunk a szereplők közt futballhuligánkodó politikai nyomozóval (újságot égetett a meccs után...), és képzelgő elhárítókkal, akik egy megrendezendő FTC-Győr meccsbe az "ellenforradalom" megismétlődését vizionálják bele. Szembenézhetünk vele, hogy a lelátókon mindvégig virult az antiszemitizmus, ám azzal is, hogy az elhárítás keményen próbálkozott elfojtásával - csak éppen úgy, hogy közben azt állította, a megnyilatkozások nem a "tömegtől", hanem a "huligánoktól" erednek... Végül azt is megtudhatjuk, lefeküdtünk-e valaha a szovjeteknek.
Szellemes idézetek, csevegő hangvétel és sok-sok tény jellemzi a kötetet, melyet bátran ajánlok futballrajongóknak és az olyan focianalfabétáknak is, amilyen én vagyok.
Linkek:
Ungváry Krisztián: Tettesek vagy áldozatok? - Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből
Friss és magyar - Történelmi kötetek a Jaffa kiadótól
A Jaffa Kiadó történettudományi sorozata
