Szűz Mária kertje 2. - Változatok a kora reneszánsz hortus conclususra
A múlt heti bejegyzésben (Szűz Mária kertje 1.) húsz képet gyűjtöttem össze a hortus conclusus vagyis bezárt kert típusba tartozó, szimbólumokkal teli Madonna-ábrázolásokból. Most folytatom a sort főleg olyan németalföldi, késő gótikus, kora reneszánsz ábrázolásokkal, amelyeken látni lehet, hogy a szimbólumokkal terheltség hogyan kapcsolódott össze a téma megfestőinél a valóságos természetábrázolás, a harmonikus és érzékletes tájfestés követelményével. Talán az is izgalmas lehet, ahogyan egyes hagyományos motívumok útra keltek és akár Közép-Európáig is eljutottak: hogy mennyire pontosan, az lentebb kiderül.

Akit az érdekel, mit jelentenek a hortus conclusus képek szimbólumai, a virágok és a gyümölcsök, ajánlom, lapozza fel az előző bejegyzés bevezetőjét. Most inkább rögtön lássuk a képeket: kezdve a hagyományos rózsalugas kép reneszánsz megfestőjével, Martin Schongauerrel, húsz festményen át egészen a hagyományoktól eltérni merő Albrecht Dürerig!

Martin Schongauer (1430k.-1491): Madonna a rózsalugasban - élvezet a szemnek és a szívnek.
A kert lehet egészen aprócska is: Jan van Eyck (1390k.-1441): A Forrás Madonnája.
Jan van Eyck ismeretlen követője (15. század) kertjében mesés fák nőnek.
Dirk Bouts (1410/20-1475) kertben álló Madonnája mögött kinyílik a messzi táj.
Robert Campin (1375k.-1444) vagy követője egyszerre felel meg a hagyományos oltárkép követelményeinek és fest csodálatos reneszánsz virágokat a fal tetejére.
Ez a festmény biztosan Robert Campin (1375k.-1444) munkája: bár a Madonna a Holdon ül rajta, a liliom és a beteljesült Szentírás pedig az angyali üdvözletnek is évszázados kellékei, a háttérben csodálatos táj látható, a kis Jézus pedig jóízűen eszegeti a bűnre emlékeztető almáját.
Az ismeretlen flamand festő (15. század) visszafogott rózsalugasában apró szirmú virágok ragyognak, de az arany háttér elnyomja őket.
Martin Schongauer követője (15. század vége) nem téglával, hanem antikosan faragott kőlapokkal rakja ki a falat.
Nehéz elhinni, hogy Jan Provost (1465k.-1529) képe és az előző festmény szinte egy időben készült: a magabiztosan megfestett Madonna szinte ragyog, a szimbólumoktól zsúfolt festmény pedig falusi tájképként is nézegethető.
Ez a kép is Jan Provost (1465k.-1529) életművébe tartozik: különleges hagyományos visszafogottsága és hosszúkás formája is.
Hans Memling (1430k.-1494) képén jól megférnek egymással az apró angyalok és a kora reneszánsz táj.
Ez a Hans Memling (1430k.-1494) festette kép hagyományokat folytat és teremt: a dicsfény övezte Madonna mindennél valószerűbb nő is egyben, a kert szinte csak jelzésszerű, a háttérben pedig feltűnik egy falusi ház, egy karám, távolabb folyó, híd, őrtorony és vár, még messzebb szántóföldek, aratókkal telve, messze pedig elnyúló erdők és hatalmas hegyek.
Ez a Memling-tanítvány (15. század) sokat megőriz a Madonna alakjából, a díszpárna, az előtér húsos levelei is azonosak: a háttér tája azonban váratlanabb, balra a szabad látóhatár, jobbra a házak ellentétével. Bár a kertnek egyszerű fakapuja van, a Szűzanya trónusához kaviccsal szórt út vezet, a kerítésen pedig páva, a feltámadás jelképe ül.
Ezen a Memling követőjétől (15. század) származó képen a Madonna és a saját sorsáról olvasgató Jézus azonos, a csoport azonban visszakerült egy jelképekkel teli kertbe, ahol angyalok emelnek trónkárpitot mögéjük. (Bár a képnek van nyitott, a háttérben falut ábrázoló változata is, amelyben a virágok tükörképesen vannak megfestve.)
Ez a lengyel festő készítette Madonna a rózsakertben Dirk Bouts hatása alatt készült: nagy a hasonlóság a fenti képekkel, mégis jellegzetesen közép-európai is a kép (15. század). Amely egyébként címe ellenére egyetlen élő rózsát vagy virágot sem ábrázol: a trónkárpiton azonban már annál inkább.
Ezt az 1470-es, furcsa Madonna a gyermekkelt Dirk Bouts ismeretlen követője festette: láthatóan lelkesen, ám valami különös céltalansággal felhasználva az ismert elemeket a falon ülő pávától a valójában mégsem bezárt kert téglafaláig és a messzi tájig. Szent József illetlenül hátat fordítva a Madonnának egy semmiből teremtett díszkapu-torony felé botladozik, a bogáncsot evő, vagyis a Krisztus szenvedését magára vállaló sármány pedig igyekszik elszabadulni az őt visszatartó Jézus kezei közül.
Míg az előző festményen van kert, csak éppen nem tudni, minek, Gerard David (1460k.-1523) Szoptató Madonnáján alig látszik a téglafal, mintha a Szűzanya nem is elzárt kertben ülne, csak épp virágok között. Ám a szűk térben minden adott egy igazi hortus conclusushoz: liliom, rózsa, eper, sőt, az örök életet jelképező borostyán és tölgyfa is.
Robert Campin (1375k-1444) tanítványának ez a nagyszabású festménye szent beszélgetést ábrázol az elzárt kertben: Szent Katalin, Szent Borbála, Keresztelő Szent János és Szent Antal apró kertbe zsúfolódnak be Máriával és a Gyermekkel együtt, ahol azonban gyönyörű virágok nőnek.
Ezen az utolsó előtti, Dürernek is tulajdonított képen ott van minden, ami misztikus a hortus conclususban: a fal, a virágok, a rózsa, a liliom, az írisz, a földön a tüske és a bogáncs. A trónoló, lábát a Hold sarlójára helyező Mária egyúttal a Napba öltözött asszony is a Jelenések Könyvéből, a két sarokba felfestett Atyaisten és Szentlélek pedig Szentháromság-oltárképpé formálja a festményt.
Ez a kert viszont biztosan Albrecht Dürer (1471-1528) munkája, romos fallal, burjánzó növényekkel, a pogányság vesztére utaló, leomlott antik oszloppal a bal, a Golgotára emlékeztető csupasz, köves földdel a jobb sarokban. Mindez azonban nem fontos: a szimbólumok felett győz a reneszánsz szépség és a természet.


0 Responses