Ferenc József és a magyarok - Elfogult értékelés egy fekete-sárga könyvről
Nemrég új kötet jelent meg Ferenc Józsefről. Adatai:

Gerő András: Ferenc József és a magyarok
Habsburg Történeti Intézet - Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2016

Ez a rövid - de olvasmányposztba mégis túl hosszú - bejegyzés nem egy objektív, arányos szerkezetű ismertetés, hanem egy nagyon szubjektív kritikahalmaz. Mindazt leírtam, ami ott kavargott bennem, amikor becsuktam a könyvet. Amit mindenkinek ajánlok: de az alábbi fenntartásokkal.

Kellemes nosztalgia, kellemes csalódás, kellemetlen csalódás. Leginkább ez a három szókapcsolat jutott eszembe erről az egyébként ötletes és remek Habsburg-köntöst öltött kötetről.

Gerő András 1988-ban adta ki történelmi esszéjét, amely akkor még - szintén sárga, de puha kötéses borítóban - a Ferenc József, a magyarok királya címet viselte. Viszonylag korán találkoztam vele nagyapám könyvtárában, s könyörgéseimnek köszönhetően - nagyon tetszett a képmelléklet, vagy például itt olvastam először A walesi bárdok megírásának történetét - meg is tarthattam amolyan kölcsönbe. Sajnos ma már egyedül az enyém: viszont ronggyá van olvasva. Így azután nem csoda, hogy nosztalgiával vettem kézbe ezt az új, átdolgozott és bővített harmadik kiadást. (Közben született egy 1999-es változat, még a régi címen.)

Kellemes csalódásként ért, hogy az újraolvasáskor a korábban meglehetősen vontatottnak érzett első részt, amely a császár gyermekkoráról, szellemi fejlődéséről, s a forradalomra adott reakcióról szólt, sokkal megalapozottabbnak és komolyabbnak éreztem, mint valaha. Igaz, a néhol túlontúl esszéstílusú második részt a "magyarok királyáról" meg hátba veregetősen könnyedebbnek, de hagyjuk. Összességben remek szórakozás, új szempontokat kínáló elemzés, inspiráló olvasmány volt a kötet.

Helyenként azonban nagyon hiányoltam még egy kis bővítést. Azt a bizonyos inkriminált Walesi bárdok-dolgot például, amit annak idején olyan nagy örömmel olvastam, mára nem ártott volna már kissé tompítottabb hangon megírni. Az alapsztori ugyanis - vagyis, hogy Ferenc József magyarországi látogatásakor Arany János direkt nem írt semmi dicsőítőt Ferenc Józsefnek, szemben a csúszómászó, talpnyaló Lisznyai Kálmánnal, ehelyett A walesi bárdokkal ajándékozta meg a saját asztalfiókját - így távolról sem igaz.

Egyrészt Lisznyait jó lenne nem ennyivel elintézni, bonyolult és a korra igen jellemző figura ő (lásd Szilágyi Márton: Lisznyai Kálmán, Argumentum, 2001). Másrészt viszont az újabb kutatásokból jól tudni, hogy Arany ugyan nem írt verset Ferenc Józsefnek, írt viszont Erzsébet császárné köszöntésére (el lehet töprengeni ezen a finom különbségen), igaz, lehetséges, hogy azt végül nem adták elő. Ja, és A walesi bárdokat meg valószínűleg nem akkortájt írta. (Az alapcikk Tarjányi Eszteré: Egy tabu körbejárása. A Köszöntő-dal és A walesi bárdok történelmi háttere, amely az Arany János és a parodisztikus hagyomány című kötetében jelent meg, Universitas, 2013, de alapvető még a témához egy másik cikk: Hász-Fehér Katalin: Bárdok Walesben. A walesi bárdok keletkezés- és közléstörténete, Irodalomtörténet, 2014/1, 186-223.) Szóval lehet, hogy rendjén való egy anekdotába illő uralkodó pályájába anekdotákat is belefűzni, de a valóságot nem kellene anekdotásítani...

Ami pedig különösen zavaró volt, két dolog. Egyrészt az irodalomjegyzék, amely láthatóan nem a forrásokról tájékoztat, sokkal inkább az olvasóknak akar tájékoztatást nyújtani, de szempontjai szinte kitalálhatatlanok.

Szerepel például több mérvadó külföldi Ferenc József-életrajz felsorolása, köztük Franz Herréé, de utóbbiról nem derül ki a forrásmegadásból, hogy  - a többivel ellentétben - ez a könyv már 2000-ben megjelent magyarul. Megemlítődik Zsigray Julianna Erzsébet-életregénye: a további mintegy tizenöt hasonló kötetről viszont szó sem esik (először azt gondoltam, azért, mert modern, külföldi művek, de sikerült a szövegben az 1944-ben könyvet író Dániel Annát is említetlenül hagyni). Nem szerepelnek továbbá a ponyvaértékű, de a két világháború közötti időszakra jellemző, a császár szerelmi életét tárgyaló könyvek (pl. Szőgyén-Wittenbach Hubert - vagyis Kalász-Kellner József pozsonyi újságíró - harmincas évekbeli, de az elmúlt negyedszázadban furamód kétszer is reprintelt Ferenc József szerelmei című könyve, vagy az osztrák Ottokar Janatschek eredetileg 1949-es, nálunk 1996-ban kiadott életregénye). Brigitte Hamann két helyen is feltűnik, ám mindössze egy Erzsébet-kötettel a kettő helyett. És egyáltalán, minek ide ennyi Erzsébet? Vagy ha, mint feltételezem, a róla szóló könyvek és rendezvények is a témához tartoznak, hiszen fel van sorolva az összes a közelmúltban neki szentelt kiállítás is, hol van a közelmúltban Erzsébetről megjelent mintegy tíz könyv, köztük azok, amelyeket a Gabo adott ki a Királyi Házak sorozatában? Gerő választása ezek közül egyedül a legfrissebb, 2015-ös "A Franci kissé illetlen volt"-ra esik, nem ír viszont a sorozat ennél Ferenc Józsefre nézve sokkal fontosabb adatokat tartalmazó darabjáról: Gabriele Praschl-Bichler - Joseph Cachée: "...önöknek persze könnyű, beülhetnek egy kávéházba..." - Ferenc József magánélete (Gabo, 1998, 2001).  Láthatólag nem is használja: pedig nagyon illene könyve második feléhez, főleg a király személyiségéről szóló fejezet adataihoz....

Másik problémám pedig, hogy a könyvben, amely lépten-nyomon verseket idéz, mindössze egyetlen olyan költeményt találtam, amelyben nem volt sajtóhiba... A versek egy része sajnos az első kiadásában is többnyire rosszul szerepelt, de most több esetben is sikerült rosszul kijavítani őket. Csak egy példa Arany János A lantosából: a hibák száma néggyel csökkent, kettő, kínosabb újjal viszont még nőtt az új kiadásban! S épp azok a tévesztések maradtak meg, amelyek tökéletesen elrontják a ritmust...
1. kiadás, 1988, 62.: Nyomába küldve szöktet halálos ellene / Egy iszonyú kisértet, melynek Való a neve / A tündér képzeletnek zengő madarai / Mind elhagyják s nem mernek felé szállani. (7) 3. kiadás, 2016, 87.: Nyomába üldve csörtet halálos ellene / Egy iszonyú kísértet, melynek Való neve. / A tündér képzeletnek zengő madarai / Mind elhagyják s nem mernek felé szállani. (5) Az eredeti: Nyomába üldve csörtet halálos ellene, / Egy iszonyú kisértet, melynek Való neve. / A tündér képzeletnek zengő madarai / Mind elhagyák s nem mernek feléje szállani.

Kár. Mert ez a könyv és ez a téma több gondosságot érdemelt volna. Ettől függetlenül örülök, hogy a polcomra tehetem.

Hasonlóan elfogult értékelés:
Vezércsel - Elfogult értékelés egy Kádár-könyvről
0 Responses