Előkészületben 8.
Íme az előkészületben lévő és frissen kiadott októberi-novemberi könyvek listájának harmadik része: ezúttal tizenhárom megjelenéssel. A korábbi őszvégi-téleleji ajánlók itt és itt találhatók.

Martin Luther (Luther Márton): Asztali beszélgetések
Helikon, megjelenés: december 1.
500 éve annak, hogy 1517. október 31-én Luther Márton nyilvánosságra hozta 95 tételét, amellyel megindult a reformáció. Ezt ünnepelve a Helikon Zsebkönyvek jubileumi, 60. kötete Luther egyik leghíresebb és legérdekesebb művének, az Asztali beszélgetéseknek a zsebkiadása lesz. Itt írtam róla.

Luther Márton: A 147. zsoltár magyarázata
Harmat, megjelent
A reformáció 500. évfordulóján valóságos tengerét vártam vonatkozó könyveknek. Nos, nem mondhatnám, hogy olyan sokan lettek volna. Luthernek ez a kis zsoltármagyarázata azonban izgalmasnak ígérkezik: már csak azért is, mert a nagyokat - Luthert és Kálvint - hallgatni ma is kaland. Itt írtam róla.
Cs. Szabó Sándor: Luther I. Az út
Harmat, megjelent
A Luther-művek után illik e listára a fiatal tanár és író kétkötetes életrajzi regénye. (A második rész, Az igazság és az élet címmel 2018 tavaszán fog megjelenni.) Nagyon örülök, hogy az évfordulóra egy eredeti magyar könyv született nálunk, mégpedig a beleolvasó alapján szuggesztív és lenyűgöző. Itt írtam róla.

Hahner Péter: 13 diktátor - Fejezetek a forradalmak történetéből
Animus, megjelenés: november 16.
Történelmi tévhitek, újabb történelmi tévhitek, legújabb történelmi tévhitek, nagy francia államférfiak, a Vadnyugat, a Kennedy-gyilkosság, Washington élete, Jefferson és a franciák,  a történelem szerelmi háromszögei, stb. Hahner Péter élvezetes könyveit muszáj ismerni: itt a legújabb! Itt írtam róla.

Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor
Jaffa, megjelent
A kiadó Modern magyar történelem sorozata tovább bővül. Az egyik új kötetet a korábban a Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban című kötetet jegyző Müller Rolf írta. Nem mellesleg nemsokára érkezik a sorozatban egy harmadik kiadás is Ablonczy Balázs remek A visszatért Erdélyéből. Itt írtam róla.

Ungváry Krisztián: A szembenézés hiánya
Jaffa, megjelenés: november 27.
A másik új könyv a Modern magyar történelem sorozatban Ungváry a múlt feltárásával foglalkozó, vitára indító munkája. Legyen szó a Horthy-rendszerről, a magyar állambiztonságról, Budapest helyszíneiről vagy épp ostromáról, a II. világháborúról vagy a XX. századról, ő mindig izgalmasat ír! Itt írtam róla: magánkiadás lett, hihetetlen...

Estók János: Deák Ferenc - Sorsfordítók a magyar történelemben
Kossuth, megjelenés: november 8.
A Kossuth új történelmi sorozatot indít, amelynek jelenleg fő jellegzetessége, hogy semmit nem lehet róla tudni: sem a kiadó oldalán, sem a prospektusaikban nincs róla egy árva szó sem... Ettől függetlenül várom, Deák után mely személyiségekről kerül majd életrajz a 18 vonzó, képes kötetbe. (És kiderült.) 

Kiss Sándor: A viharisten és a sárkány - Indoeurópai mitológia
Attraktor, megjelent
A szerzőről sosem tudok eleget írni, mint fordítóról, történelemkönyv-szerzőről, forráskiadóról stb. A művein kívül annyit tudok róla, hogy a neve tíz betűből áll, mégis egy tucat könyvem van, amiben valamilyen módon szerző-fordító-közreműködő volt. Nem csoda, hogy most, amikor mitológiáról ír könyvet, már veszem is. Itt írtam róla.

Vu Cseng-en: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története 2.
Szenzár, megjelenés: decemberben
Már épp panaszkodni akartam, hogy miért nem jelzik jobban az első kötet borítóján, hogy ez csak egy fél kötet, egy félbevágott regény, amikor feltűnt ez a megjelenés. Megjegyzés: a kötet végül 2018 elején jelent meg. Ezzel teljessé vált ennek a korához és jelentőségéhez képest abszolút olvasmányos, régi kínai regénynek az új kiadása. Külön dicséret illeti meg a gyönyörű borítókat is.

Raymond Smullyan: Alice Rejtvényországban
Typotex, megjelent
Raymond Smullyan logikai fejtörőket tartalmazó kötetei számomra az irodalomnak egy egészen különleges szeletét jelentik. Jóval többek feladványgyűjteményeknél, s valamiért az ember bennük érzi az egész világirodalmat.... A Typotex most új kiadásban jelenteti meg őket, én pedig lelkesen vásárolok és olvasok... Itt írtam róla.

Noah Isenberg: Nekünk megmarad Casablanca
Európa, megjelent
A Casablanca az egyik kedvenc filmem. Rajongok Humphrey Bogartért, nagyra értékelem Kertész Mihály rendezői zsenijét, s egyébként is egyik kedvencem az amerikai filmcsinálásnak az az időszaka, amely a Casablancát is megteremtette. Bízom benne, hogy jó összefoglalót kapok róla. Itt írtam róla.

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Kortárs, megjelenés: november 10.
Ez az izgalmasnak ígérkező történelmi krimi valószínűleg sokkal több lesz, mint egy jó és eredeti detektívsztori. A vajdasági szerzőt előző könyvei mind izgalmas, kísérletező írónak mutatták, e műve lapjain pedig a 20. század legelejének monarchiás Vajdaságát idézi meg. Itt írtam róla.

Sipos Gergő: Szent Domonkos kertje - Hajsza a szabadságharc gyémántjai után
Mogul, megjelenés: november 10.
Általában távolságtartó sznobériával szoktam fogadni a (szinte) magánkiadású könyveket. Az író első nyomtatásban megjelenő regénye, egy 19. századi, magyar történelmi kalandkrimi, azonban olyan szuggesztív és lebilincselően izgalmas betekintővel rendelkezik, hogy muszáj lesz elolvasnom. Itt írtam róla.

Linkek
Előkészületben 1.
Előkészületben 2.
Előkészületben 3.
Előkészületben 4.
Előkészületben 5.
Előkészületben 6.
Előkészületben 7.
0 Responses