A fekete Róka
Aki a kilencvenes évek elején volt gyerek, az biztosan emlékszik a vasárnap délutáni tévézésekre. Arra, ahogyan öt órakor elkezdődött a Walt Disney bemutatja. A főcímre. A rajzfilmekre. Az élőszereplős filmsorozatokra a két rajzfilm között.

És ezek közül is a legpompásabbra: a Zorrora, a főszerepben a daliás termetű, csinos bajszú Guy Williamsszel.

Akárhány Zorro-filmet is néztem meg azóta, mindig ez lebegett a szemem előtt. Bármilyen tökéletesen játszotta a táncoslábú piperkőcöt Antonio Banderas, nekem mindig Don Diego jutott eszembe, amint pakolgatja a könyveit, sétálgat selyem hálóköntösében, zongorázik és ásítozik, tökéletesen megtévesztve nemcsak a gonosz Monastario kapitányt, de még a saját apját is. Bármilyen daliás is volt Tyrone Power (és bármilyen elegánsan hímzett mellényeket viselt ő is...), soha nem lehetett olyan délceg, mint Guy Williams a sorozatban. Akármilyen fantasztikus ugrásokkal bűvölt is el Douglas Fairbanks, annál nem lehetett ügyesebb, mint amikor a sorozat-Zorro leugrik az erődfalról lova nyergébe. S bármilyen bosszúálló volt is Alain Delon, annál nem lehetett elszántabb, mint amikor Don Diego próbálta megmenteni sebesült apját.

Annak idején nem tudtam, hogy a sorozat elmúlt harmincéves, mire eljutott hozzánk. Azt sem, hogy csak két valódi évadot ért meg: egyre csak vártam a folytatást, a következő epizódot. Fogalmam sem volt róla, hogy mire nálunk leadták az első huszonkét részt, a Walt Disney már kiszínezte a teljes sorozatot: mivel úgy láttam először, számomra fekete-fehérben volt igazi Zorro. (Amikor színes részeket kezdtek adni, egy ideig úgy éreztem, már nem olyan titokzatos Los Angeles.) A szereplők neve sem mondott semmit (nem tudtam azt sem, hogy már szeretett főszereplőm, Guy Williams is halott): de az aranyos-gyáva-mulatságos García őrmester nevét hallva azóta is a hatalmas hasú és hihetetlenül tehetséges Henry Calvin jut eszembe, amint épp átesik valamin, vagy őszinte rémülettel elkiáltja magát: "Zorro!" Annak idején nem olvasták be a szinkronhangokat, nem is igen figyeltem volna rájuk, de Borbély László hangját azóta sem felejtettem el: azt a határozott, mély, mégis fiús és lágy Don Diego-hangot, ami (természetesen Guy Williams arcával) egy tízéves lány első élménye volt egy igazi Férfiról és Hősről...

Hogy mi volt a titka a sorozatnak?

Először is izgalmas, kalandos, de befogadható volt a világ, amit megrajzolt. A városka apró, nyüzsgő, árusokkal teli főtere. Az erőd a parancsnoki szobával, a balkonokkal és a sok pajta- és istállótetővel, ami valóságos akadálypályát jelentett Zorrónak. A fogadó a mogorva fogadósokkal, csinos táncosnőkkel és a pinceajtóval, amin át Zorrónak annyiszor sikerült eltűnnie. És főleg a De la Vega hacienda, a fehér kerítés övezte udvarház, a kertben a kis szökőkúttal, a könyvtárban a nemes szövésű gobelinnel és a falakban a sok rejtekúttal és titkos őrhellyel.

Aztán nagyon jók voltak a történetek. Minden epizód egy-egy önálló kalandot mesélt el. A végére helyreállt a világ rendje, Zorro megvalósított egy nemes célt - nem maradt bennem semmi hiányérzet. A történetek komolyan vették önmagukat, nem voltak sem önironikusak, sem gyerekesek. Talán ezért tetszenek most is épp annyira, mint tízéves koromban. (Számos film nosztalgikus újranézésekor ülök értetlenkedve: mi tetszett ezen nekem tizenöt-húsz éve? A Zorrónál nincs semmi kérdés, ma is épp olyan jó, mint egykor.)

Fontos az is, hogy a jóság és gonoszság tökéletesen elkülönült Zorro világában. Az áruló, korrupt, gonosz, kapzsi, becsvágyó ellenfelek szükségszerűen rajtavesztettek. A jók, hősiesek, bátrak, önfeláldozók, szerelmesek és szegények végül elnyerték méltó jutalmukat és a boldogságot. De persze ott volt García őrmester, állandóan kötelesség és jóság között őrlődve, aki emlékeztetett rá, hogy a dolgok sokszor nem is olyan egyszerűek.

Gyönyörű volt a zene. Azóta is mindig megismerem, ha hallom valahol: nemcsak a főcímet, de a jellegzetes "becsület"-témát is, ami sokszor csendült fel, ha Don Diego apja iránti szeretetéről és tiszteletéről volt szó, vagy azt a játékos részletet, ami Bernardo közeledtét jelezte. (A zenét egyébként William Lava írta.)

Végül: kiválóak voltak a szereplők. Leginkább persze a páratlan Bernardo (Gene Sheldon), trükkjeivel és tettetéseivel, a szeretetre méltó García őrmester (Henry Calvin) dalaival és poénjaival, a daliásan gonosz, méltó ellenfél Monastario kapitány (Britt Lomond), s Don Alejandro (George J. Lewis), aki kicsinyességeivel és öregességeivel együtt is nemesebb lélek volt és többet ért, mint akárhány fiatal hős.

De persze a legfőbb ok: Don Diego s az őt játszó színész, Guy Williams. A Disney a tökéletes Zorrót találta meg az olasz-amerikai színészben. Parádés volt a szerep is: úgy érzem, minden addigi és későbbi filmnél és sorozatnál jobban sikerült megtalálni az arányt, mennyit mutatkozzon az ügyefogyott, könyvmoly, botlábú és saját kardján áteső Don Diego és mennyit a legyőzhetetlen, ötletes, akrobatikus és vívóbajnok Zorro. Pompásak voltak a vívójelenetek, amelyeket a hollywoodi kalandfilmek vívómestere, Fred Cavens tanított be. Ötletesek voltak a problémák, amelyeket Zorrónak meg kellett oldania (az elnyomás elleni harcon és tiltakozáson kívül az egészen előítélet nélkül kezelt indiánkérdéstől szerelmi bonyodalmakon át egy kínai fiú elrablásáig). Mulatságos lett Don Diego szövege, nagy lehetőségeket rejtettek Diego és Bernardo kettősei (ezek az addigi Zorro-filmekből tudtommal hiányoztak, több későbbi film és sorozat azonban megpróbálta átvenni az ötletet). Nem lehet elfelejteni a remekül kitalált jeleneteket, mint amikor például Don Diego - szemléltetve Monastariónak, milyen ügyefogyott is ő - vérfagyasztóan "rosszul vív" (sziklahasadékba szorítja, eszementen suhogtatja a kardját, jobb vállát bénán felhúzza, a bal lábával állandóan kilép a vívóállásból), mégis legyőzi a vidék legfélelmetesebb vívóját (a Győzzön a szerencsésebb című epizódban).

De mindez nem lett volna ilyen emlékezetes, ha nem Guy Williams játssza. Nála Don Diego sosem vált bohóccá, Zorrónak pedig mindig volt személyisége, nemcsak egy mutatványt végrehajtó fekete rajzfilmfigurát lehetett látni. Alakításában Don Diego szórakoztató és gáláns volt, s miközben pojácát csinált a rá vadászókból és jót mulatott rajtuk, megvolt a maga kis tragédiája, ami az egész játékot komollyá és önfeláldozóvá tette: hiszen örökké azt kellett látnia, hogy az apja csalódik benne. Zorrója kecses volt, szélvész gyors és ügyes, de az arcát takaró fekete maszk ellenére lehetett követni félelmeit, töprengéseit, aggódását és diadalát. S bár az ötvenes évek széles, fogkivillantó mosolya is Zorro ismertetőjegyévé vált, Williamsnél valahogyan még ez is őszintén hatott.

Amikor a sorozatot 1957-ben leforgatták, a televízió éppen legyőzte (egy időre) a mozgóképet. Lezárult Hollywood aranykora, az Ez történt egy éjszaka, az Elfújta a szél, a Hét tenger ördöge vagy a Casablanca időszaka. Anélkül, hogy a Disney Zorro-sorozatát túlértékelném, megkockáztatom, ebben még egyszer, utoljára, az amerikai tévévilág hajnalán jelen volt a mozi nagy korszakának számos jellegzetessége: a durvaság és szánalmas egyértelműség nélküli humor, egy teljes, színes, önmagában hiteles világ megteremtésének és egy könnyed, lovagias kalandhőseszmény megrajzolásának az igénye, végül az önirónia és önparódia nélküli, finoman érzelmes romantika, a bátorság és önfeláldozás ünneplése. Bármennyi hazugság és ostobaság létezett abban a korban (mint minden korban), annyiban talán szebb volt, hogy - legalábbis látszólag - hinni akart az eszményekben. Valahányszor újranézzük a Zorrót, ide térünk vissza. Ez talán nem is olyan rossz elfoglaltság egy olyan évszázadban, amelyik egyelőre sehogyan sem találja a maga eszményeit, s folyton idézőjelbe teszi önmagát.
A Magyarországon megjelent Maigret-novellák katalógusa
L'affaire du boulevard Beaumarchais, 1936, A Beaumarchais körúti ügy, Agave, 2021 (Maigret hét esete) (ez az elsőként megjelent Maigret-novella)
La péniche aux deux pendus
, 1936
La fenêtre ouverte, 1936, Maigret felügyelő megszívja a pipáját, Rakéta, 1989
Peine de mort
, 1936
Les larmes de bougie,
1936, Viaszcseppek, Agave, 2021 (Maigret hét esete), Sztearincseppek, Rakéta, 1991
Rue Pigalle, 1936, Pigalle utca, Park, 2009 (Maigret és a hajnali vendég)
Monsieur Lundi, 1936, Hétfő úr, Park, 2009 (Maigret és a hajnali vendég)
Une erreur de Maigret, 1937, Maigret tévedése, IPM, 1976/4
Mademoiselle Berthe et son amant, 1938, Berthe kisasszony és a szeretője, Agave, 2021 (Maigret hét esete)
Tempête sur la Manche, 1938, Vihar a Csatorna fölött, Rakéta, 1980
Le notaire de Châteauneuf, 1938, A châteauneufi jegyző, Agave, 2021 (Maigret hét esete)
L'improbable Monsieur Owen, 1938
Ceux du Grand Café, 1938, A Grand Café vendégei, Agave, 2021 (Maigret hét esete)
L'Étoile du Nord, 1938, A hajnali vendég, Park, 2009 (Maigret és a hajnali vendég), A furcsa vendég, Rakéta, 1992 (ez a listán az egyetlen csak feltételezett azonosítás)
L'auberge aux noyés, 1938, A vízbefúltak fogadója, Park, 2009 (Maigret és a hajnali vendég)
Stan le tueur, 1938, Gyilkos Stan, Agave, 2021 (Maigret hét esete)
La vieille dame de Bayeux,1938, A bayeaux-i gazdag özvegy, Park, 2009 (Maigret és a hajnali vendég)
L'amoureux de Madame Maigret, 1939
L'homme dans la rue, 1939
Vente à la bougie, 1939, Árverés, Rakéta, 1994, Európa, 1968 (Égtájak 1968)
Menaces de mort, 1942, Halálos fenyegetés, Agave, 2021 (Maigret hét esete)
Jeumont, 51 minutes d'arrêt, 1944
Le témoinage de l'infant de choeur, 1946, A ministránsfiú tanúvallomása, Agave, 2011 (Maigret gyanút fog), A ministránsgyerek vallomása, Rakéta, 1975
Le client le plus obstiné du monde, 1946, A világ legmakacsabb vendége, Agave, 2011 (Maigret gyanút fog), A világ legkitartóbb vendége, Rakéta, 1979
Maigret et l'inspecteur Malgracieux, 1946, Maigret gyanút fog, Agave, 2011 (Maigret gyanút fog)
On ne tue pas les pauvres types, 1946, Nem szokás megölni a szegény fickókat, Agave, 2011 (Maigret gyanút fog), Senki sem öl meg egy szegény ördögöt, Magvető, 1968 (Nagyvilág Antológia), Szegényeket nem gyilkolnak, Igaz Szó, 1965
La pipe de Maigret, 1947, Maigret pipája, Európa, 1985 (Maigret pipája), Új Tükör, 1981
Un Noël de Maigret, 1950, Maigret karácsonya, Kalligram, 1997 (Maigret karácsonya)
Sept Petites Croix dans un carnet, 1951

A 29 novella közül eddig 22 jelent meg, Maigret-elbeszéléskötetben azonban még csak 18 (ezek magyar címét írtam félkövérrel). Így bízom benne hogy Simenon magyar kiadója, az Agave Könyvek jóvoltából olvashatunk még legalább két pompás novellaválogatást, hogy minden rajongó gyűjteménye teljes lehessen...
Megjegyzés: nem Maigret-kisregény a Hét kis kereszt (Sept Petites Croix dans un carnet, 1951), amely kétszer is megjelent magyarul (Rakéta, 1982, Kalligram, 1997), és néhány bibliográfia állítja róla, hogy Maigret-történet. Bár nagyon közel áll Maigret világához, megjelennek benne a munkatársai is, de ő maga nem. A nyomozó Lecoeur.

A lista pontosításában hálásan köszönöm Gömöri József és Azazel segítségét!
Frissítve: 2021.06.21.

A Magyarországon megjelent Maigret-regények katalógusát itt találhatod.
A nem Maigret-ről szóló, de Simenon írta művek katalógusa pedig itt található.
A Magyarországon megjelent Maigret-regények katalógusa
A magyar Wikipédián, az Agave és a Park Kiadó oldalán is találhatsz egy-egy hasonló listát. Igyekeztem a saját listámat ezek felhasználásával, de naprakésszé téve és a francia és angol oldalakat felhasználva, a félreértéseket kijavítva megírni. Dőlt betűvel a francia cím szerepel, félkövérrel a magyar cím, zárójelben, kiemelés nélkül a kötetcím, ha a regény gyűjteményes kötetben látott napvilágot.

1. M. Gallet décédé, 1931, Maigret és a félarcú ember, Park, 2009
2. Le Pendu de Saint-Pholien, 1931, Maigret és a vérfoltos öltöny, Agave, 2016
3. Le Charretier de la Providence, 1931, Maigret és a Dél Keresztje, Park, 2009
4. Le Chien jaune, 1931, A sárga kutya, Európa, 1974 (A sárga kutya), Ifjúsági, 1966
5. Pietr-le-Letton, 1931, Maigret és a furcsa idegen, Agave, 2014
6. La Nuit du carrefour, 1931, Maigret és a halott gyémántkereskedő, Agave, 2011
7. Un Crime en Hollande, 1931, Bűntény Hollandiában, Európa, 1975 (Maigret habozik)
8. Au Rendez-vous des Terre-Neuves, 1931, Maigret és az Új-fundlandi randevú, Agave, 2019, A becsületsüllyesztő, Rakéta, 1990
9. La Tête d'un homme, 1931, Maigret és az idegek harca, Agave, 2014
10. La Danseuse du Gai-Moulin, 1931, A Víg Malom táncosnője, Magvető, 1973
11. La Guinguette à deux sous, 1931, Maigret és a víg kompánia, Agave, 2015
12. L'Ombre chinoise, 1932, Maigret és a három nő, Agave, 2014, Árnyjáték, Rakéta, 1982
13. L'Affaire Saint-Fiacre, 1932, A Saint-Fiacre ügy, Európa, 1974 (A sárga kutya)
14. Chez les Flamands, 1932, Maigret és a flamand lány, Agave, 2013
15. Le Fou de Bergerac, 1932, Őrült a kisvárosban, Igaz Szó, 1966
16. Le Port des brumes, 1932, Ködös kikötő, Magvető, 1975
17. Liberty Bar, 1932, Liberty bár, Európa, 1991 (Liberty bár)
18. L'Écluse no. 1, 1933, Maigret és az egyes számú zsilip, Agave, 2016
19. Maigret, 1934, Maigret és a mamlasz unokaöccs, Park, 2008, Maigret, Hunga-Print, 1994
20. Les Caves du Majestic, 1942, A Majestic pincéi, Magvető, 1970, Tükör, 1969
21. La Maison du juge, 1942, Maigret és a bíró háza, Park, 2006
22. Cécile est morte, 1942, Maigret és a titkos szerető, Agave, 2019, Cécile halála, Rakéta, 1993
23. Signé Picpus, 1944, Maigret és a beharangozott gyilkosság, Agave, 2015
24. Félicie est là, 1944, Maigret és a csökönyös leányzó, Park, 2007
25. L'Inspecteur Cadavre, 1944, Maigret és a kiugrott felügyelő, Park, 2008
26. Maigret se fâche, 1945, Maigret megharagszik, Európa, 1985 (Maigret pipája), Új Tükör, 1978
27. Maigret à New York, 1947, Maigret New Yorkban, Park, 2007
28. Maigret et son mort, 1948, Maigret és a pikárdiai gyilkosságok, Agave, 2018, Maigret és a Kicsi Albert, Mezőgazdasági, 1990
29. Les Vacances de Maigret, 1948, Maigret nyaralni megy, Agave, 2011
30. La Première enquête de Maigret, 1913, 1949, Maigret első nyomozása, Park, 2007, Európa, 1977 (Maigret csapdát állít)
31. Mon ami Maigret, 1949, Maigret és a varázslatos sziget, Park, 2009
32. Maigret chez le coroner, 1949, Maigret és a vizsgálóbíró, Park, 2004
33. Maigret et la vieille dame, 1950, Maigret és az idős hölgy, Park, 2004 
34. L'Amie de Mme Maigret, 1950, Madame Maigret barátnője, Park, 2007
35. Les Mémoires de Maigret, 1951, Maigret emlékiratai, Agave, 2017
36. Maigret au "Picratt's", 1951, Maigret és az éjszaka örömei, Agave, 2012
37. Maigret en meublé, 1951, Maigret albérletben, Magvető, 1978
38. Maigret et la grande perche, 1951, Maigret és a Langaléta, Park, 2004
39. Maigret, Lognon et les gangsters, 1951, Maigret és a gengszterek, Agave, 2013
40. Le Revolver de Maigret, 1952, Maigret revolvere, Magvető, 1981
41. Maigret et l'homme du banc, 1953, Maigret és a padon üldögélő ember, Park, 2006, Európa, 1975 (Maigret habozik)
42. Maigret a peur, 1953, , Maigret fél, Hunga-Print, 1994
43. Maigret se trompe, 1953, Maigret csalódik, Európa, 1991 (Liberty bár)
44. Maigret à l'école, 1954, Maigret az iskolában, Park, 2004
45. Maigret et la jeune morte, 1954, Maigret és a titokzatos lány, Park, 2004, A titokzatos lány, Ifjúsági, Bukarest, 1968
46. Maigret chez le ministre, 1954, Maigret és a miniszter, Park, 2004
47. Maigret et le corps sans tête, 1955, Fej nélküli holttest, Kolonel, 1990
48. Maigret tend un piège, 1955, Maigret csapdát állít, Agave, 2016, Park, 2005, Európa, 1977 (Maigret csapdát állít)
49. Un échec de Maigret, 1956, Maigret kudarcot vall, Park, 2004, Maigret kudarca, Tükör, 1964
50. Maigret s'amuse, 1957, Maigret szórakozik, Európa, 1979 (Maigret szórakozik)
51. Maigret voyage, 1957, Maigret utazása, Hunga-Print, 1995, Maigret utazik, Rakéta, 1976, Maigret elutazik, Igaz Szó, 1968
52. Les Scrupules de Maigret, 1958, Maigret aggályai, Park, 2006
53. Maigret et les témoins récalcitrants, 1959, Maigret és a makrancos tanúk, Park, 2006
54. Une Confidence de Maigret, 1959, Maigret vallomása, Hunga-Print, 1995
55. Maigret aux assises, 1960, Maigret az esküdtszéken, Európa, 1985 (Maigret pipája), Rakéta, 1975
56. Maigret et les vieillards, 1960, Maigret és az öreg szerelmesek, Park, 2006, Maigret és az aggok, Rakéta, 1974
57. Maigret et le voleur paresseux, 1961, Maigret és a lusta betörő, Magvető, 1968
58. Maigret et les braves gens, 1962, Maigret és a becsületes emberek, Magvető, 1980, Maigret és a derék emberek, Tükör, 1972
59. Maigret et le client du samedi, 1962, Maigret és a szombati kliens, Magvető, 1968
60. Maigret et le clochard, 1963, Maigret és a hajléktalan, Park, 2004
61. La Colère de Maigret, 1963, Maigret dühbe gurul, Park, 2004
62. Maigret et le fantôme, 1964, Maigret és a fantom, Park, 2004
63. Maigret se défend, 1964, Maigret védekezik, Park, 2005, Hunga-Print, 1997, Magvető, 1976, Tükör, 1966
64. La Patience de Maigret, 1965, Maigret türelmes, Park, 2005, A türelmes Maigret, Magvető, 1974
65. Maigret et l'affaire Nahour, 1966, Maigret és a hazudós szeretők, Park, 2005
66. Le Voleur de Maigret, 1967, Maigret-t meglopják, Európa, 1979 (Maigret szórakozik)
67. Maigret à Vichy, 1968, Maigret Vichyben, Magvető, 1982
68. Maigret hésite, 1968, Maigret habozik, Európa, 2007 (Klasszikus detektívtörténetek), Park, 2005, Európa, 1975 (Maigret habozik)
69. L'Ami d'enfance de Maigret, 1968, Maigret osztálytársa, Park, 2005, Rakéta, 1974
70. Maigret et le tueur, 1969, Maigret és a gyilkos, Park, 2005
71. Maigret et le marchand de vin, 1970, Maigret és a borkereskedő, Európa, 1986 (A londoni férfi), Rakéta, 1978
72. La Folle de Maigret, 1970, Maigret és a bolond öregasszony, Európa, 1974 (A sárga kutya), Kriterion, Bukarest, 1977 (Áldozati báránycomb), Maigret furcsa öregasszonya, Tükör, 1971
73. Maigret et l'homme tout seul, 1971, Maigret és a magányos férfi, Park, 2004
74. Maigret et l'indicateur, 1971, Maigret és a törpe, Park, 2006
75. Maigret et Monsieur Charles, 1972, Maigret és a csapodár közjegyző, Park, 2007

Néhány címjegyzék feltünteti a Hunga-Print kiadásában A bergeraci bolond vagy Bergerac bolondja (15.) és a Maigret, Lognon és a gengszterek (39.) című regényfordításokat, de ezek valójában nem jelentek meg, kiadásuk terv maradt. Az utóbbit csak 2013-ban jelentette meg az Agave, de Maigret és a gengszterek címmel, az előbbi kötetben még mindig kiadatlan, viszont folyóiratközlésben az Igaz Szó közölte 1966-ban Őrült a kisvárosban címmel.
Az első Maigret-regények közül néhány eredetileg nem Simenon neve alatt jelent meg. Többet még 1930-ban írt, de csak 1931-ben adták ki könyvformában. A fenti lista az első kötetmegjelenés dátumait követi, így az első Maigret-regény rajta a Maigret és a félarcú ember, amely 1931 februárjában jelent meg. De néhol szokták az elsőnek nevezni a Maigret és a furcsa idegent is, amely azonban csak 1931 májusában látott napvilágot könyvváltozatban.
A 75 regény kivétel nélkül megjelent magyarul, de kötetben csak 74 olvasható, mivel csak folyóiratban jelent meg a 15. Jelenleg az Agave kiadótól várhatók új regények: már csak egynek kell megjelennie, hogy a magyar Maigret-könyvkiadás teljessé váljon...
A lista pontosításában hálásan köszönöm Gömöri József és Azazel segítségét!

Frissítve: 2019.08.11.

A Magyarországon megjelent Maigret-novellák katalógusát itt találhatod.
A nem Maigret-ről szóló, de Simenon írta művek katalógusa pedig itt található.
Maigret
E bejegyzés sokáig készülődött, mivel ha már elhatároztam, hogy írok a Maigret-regényekről, hisz épp olvasok egyet, elmélyülésül el kellett olvasni még egyet, aztán kettőt, hármat... Mert Maigret világa ilyen: ha kellő hangulatban találkozol vele, beszippant, elvarázsol, és nehezen enged el.

Pedig amikor Maigret 1931-ben megszületett, kitalálójának feltehetőleg eszébe sem jutott, hogy leghíresebb figuráját teremti meg. Georges Simenont ezidőtájt valószínűleg sokkal jobban érdekelte a riporterkedés, a hajózás, a kutyája, valamint zűrös magánélete, mint az irodalmi örökkévalóság. Ontotta a műveket különböző neveken és álneveken, csak Maigret-regényt tízet írt egy év alatt. Ám az, hogy a tömegtermelés során váratlanul megteremtett egy legendát is, ahhoz valahogyan ihlet, tehetség és véletlen különös együttállására volt szükség.

És hogy mikor lépett színre az igazi Maigret? Számomra valamikor 1950 környékén. Addigra már irodalmi legenda, mindenki kedvenc főfelügyelője. 1931 és 1934 között tizenkilenc regény látott napvilágot főszereplésével. Bennük Maigret felügyelő zseniálisan és szerényen dacolt az emberi gonoszsággal, alig gyalult tölgyfaoszlopként magasodott a bűnözők fölé. Nyomozott Párizsban és vidéken, Hollandiában és a szülőfalujában, bárok, bisztrók, nyomornegyedek és szórakozóhelyek forgatagában, hajósok és halászok között. Töprengett, beleérzett a sorsokba, hol atyai volt, hol nosztalgikus. De számomra még nem az igazi.

Simenon hatéves kihagyás után állította ismét az olvasók elé, 1940-ben (bár közben novellákat adott közre róla, 1950-ig huszonkilencet). 1949-ig tizennégy könyvben szerepelt, de sorsa mintha kétséges lett volna. Először valamiféle félreértés miatt egy évre "száműzték" szeretett Párizsából Luçonba. Majd hol amerikai, hol angol kollégáival találkozott, hol New Yorkban, hol Porquerolles szigetén nyomozott. Aztán Simenon felidézte a fiatalságát, 1913-at, az első megoldott ügyét. Párizsban, napjaikban alig lehetett vele találkozni. Nem is beszélve róla, hogy két könyv a nyugdíjba vonulása után két évvel játszódott, s megmutatta, miként él vidéken, s termesztgeti a salátát és a sóskát.

Aztán történt valami. Conan Doyle megölte Sherlock Holmest, de feltámasztotta. Agatha Christie elküldte vidékre tököt termeszteni Hercule Poirot-t, de belekeverte az Ackroyd-gyilkosságba. Simenon ennyit sem tett. Egyszerűen megengedte a hősének, hadd járja a maga útját. Többé nem esett szó arról, hogy a felügyelő mögött hosszú évek állnak, s nyugdíjaztatása oly közeli, sőt, már meg is történt (kétszer). Vidéki otthona nyaralóvá változott. A regénykezdetek szinte rituálissá váltak: szuggesztív képet adtak a világról, arról, milyen az idő, milyen a nap hangulata. Aztán: beszélgetés következett Madame Maigret-vel, lakoma Pardon doktornál, a jóbarátnál vagy pillanatkép a rendőrség irodáiról. És már el is indult a nyomozás költői hangulatképek, varázslatos italok, csodálatos étkek és szánalmas, sötét emberi sorsok közepette. A bűnügyi történet átváltozott költészetté prózában, tele mély emberismerettel és teljes időtlenséggel. Maigret megmaradt valahol az ötvenes és hatvanas évek Párizsában, Párizsának környékén, ami úgy kirajzolódik az olvasó előtt, mintha maga is ott lakna. (Simenon nem lakott ott: miközben erről a sosemvolt-mindigvolt Párizsról regélt, Amerikában, Franciaországban, majd Svájcban élt. Talán ezért olyan jelenvaló és kézzelfogható az általa Maigret köré álmodott város.)

Sötét bérházak, jobb napokat látott magánpaloták, szomorú és magányos emberek luxusirodái, reménytelenül koszos garniszállók, a régi Vásárcsarnok hajléktalanokkal és zöldségillattal. Alkoholisták, boldogtalanok, magányos nők, gyávák, félénkek, szeretetre- vagy sajnálatraméltó férfiak, ostoba fiatalok és jobb sorsra érdemes gyerekek. Minden lehangoló, mégis minden szép. Illatok: az eső szaga, ostoba nők nehéz parfümje, a szegénység szaga, egy tiszta lakás lehellete, cigarettafüst, állott borszag és étvágykeltő calvadosillat… Váratlan apróságok: az esőtől csillogó éjszakai aszfalt, mindent sivárrá rajzoló kíméletlen villanyfény, aprópénz megnyugtató csörgése egy zsebben, az ablakon rézsút bevágódó, szinte megsimogatható napfénysugár, ironikus mosoly egy hajléktalan szájszögletében… Vörösboros kakas, elzászi káposzta, francia halleves, májashurka, borjúfrikandó, likőrös palacsinta, almabor, vörösbor, fehérbor, likőr, sör… És biztonság meg szeretet: Madame Maigret aggódásai, az ajtó hazaváró nyílása, amikor Maigret este megérkezik, közös mozizás, séták, üldögélés a kávéházi teraszokon, s a titok, hogy Maigret mindig felébred, amikor a felesége hajnalban felkel és kioson mellőle, de hallgat róla, mert ez így olyan tökéletes… És a munkatársak, a lassan egyre kevésbé fontos Lucas, a kedves, sokgyerekes Janvier és az örökké fiatal kis Lapointe…

„Maigret nekem lassú, nagybajú, ügyei és az általam olvasott regények szinte maguktól oldódtak meg. Világa sötét, de egysíkú. Valaki úgy dicsérte Simenont, hogy több alakot teremtett, mint Balzac. Úgy vélem, ez nem nagy művészet, ha az alakok úgy hasonlítanak egymásra, mint Simenonnál.” Hát igen, ezt is én írtam. Igaz, hat éve. Ma azonban úgy gondolom, minden Maigret-könyvnek utánozhatatlan a hangulata és szívfájdítóan érdekes a története. Főleg az 1950-től írt negyvenkét darabnak. Aki rejtélybogozó, sokszereplős, látványos angolszász feladványra készül, talán csalódik e regényekben, mint én először. De aki elkapja a Maigret-lázat, az általában nem gyógyul ki belőle.

A magyar könyvkiadás sajnos még adós a teljes Maigret-vel, de a 75 regényből 59 olvasható magyarul nyolc kiadó jóvoltából. Az amerikai Philip Marlowe után Maigret volt a második nyugati nyomozó, aki megérkezett a magyar könyvkiadásba a hatvanas években: az első Simenon-krimi 1968-ban jelent meg nálunk. Aki még sosem olvasott Maigret-t, kezdheti az ismerkedést a Park Kiadó vagy az Agave gyönyörű, hangulatos sorozatával, mondjuk a Maigret csapdát állít, a Maigret és a makrancos tanúk, a Maigret és az idős hölgy vagy a Maigret aggályai című regénnyel. De bármelyik Maigret kerül is a kezedbe, remélem, tetszik, s egyetértesz majd Tandori Dezső különös mondatával: "Én ma egyetlen módon nézem Simenon bűnügyi könyveit: nekem kellenek."

Ui: A Könyvesház Raktárában találhatsz egy naprakész katalógust a magyarul kiadott Maigret-regényekről és novellákról. Ez pedig Tandori Dezső kiváló cikke a Maigret-regényekről. Rajongóknak érdemes átfutni: számomra a nyelve túl bravúros, de különös látni, milyen egyszerűséggel és humorral fogalmazta meg helyettem, amit gondolok...
Ui2: 2011-től újraindult a Maigret-sorozat, amely a Park Kiadótól az Agavéhoz vándorolt. Itt írtam az új kötetekről.

Linkek:
Nem Maigret
Maigret visszatér
Georges Simenon nem Maigret-ről írt regényei
Georges Simenon Maigret-novellái
Georges Simenon Maigret-regényei
Más krimiszerzők a blogon:
Agatha Christie
Ross Macdonald
Lawrence Block
Joe Alex és Tom Wittgen
Nagyon Modern
Volt egyszer egy könyvsorozat. Kecses, kicsi, kézbeillő és karcsú kötetek. A szivárvány és a nyomdaipar minden színében pompáztak és minden másodikat érdemes volt elolvasni. Úgyhogy mindegyiket meg kellett venni, lesz, ami lesz. Aztán lehetett róluk beszélgetni, hisz valószínűleg más is épp ugyanazt a kötetet olvasta épp ugyanakkor.
Azt hiszem, ha a hatvanas években már élek, lelkes vagyok és fiatal, folyton ezekre a könyvekre spórolok. Nem drágák, de azért elkérnek értük öt-hét forintot, később tízet. Amelyiket nem tudom megvenni, kölcsönkérem. Szépen néznek ki a polcon és - kitágul tőlük a világ.
A nevük: Modern Könyvtár. Nem túl eredeti, hiszen az Athenaeumnak az 1910-es évektől kezdve futott egy ilyen irodalmi sorozata. De találó. Mert ezek a könyvek tényleg modernek, izgalmasak és lehetőség szerint aktuálisak.
Az első finom, vékony kisregény 1957-ben jelent meg: gondolom az időzítés nem véletlen. Félicien Marceau aranyos, szívhez szóló (és talán nem is olyan jelentős) novellája, az Antoinette kisasszony gyémántjai hosszú, a rendszerváltás utánig nyúló sort nyitott meg.
Kiadtak a sorozatban Max Frisch- és Dürrenmatt-regényt, T. S. Eliot-verseket, színdarabot Edward Albee-től, Jean-Paul Sartre-t (elsőnek épp az Egy vezér gyermekkorát) és Slavomir Mrozeket, Truman Capotet és Bernard Malamudot (kedvencemet, A segédet), Elia Kazant és Ingmar Bergmant.
Itt jelent meg könyvformában először Arthur Miller A bűnbeesés utánja, Fukazava Hicsiró Zarándokéneke, Anthony Burgess Egy tenyér, ha csattanja. És persze Le Clézio is, pont negyven évvel azelőtt, hogy megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat és hirtelen minden magyar kiadó (újra)felfedezte volna...
Persze, voltak szovjet írók és "kötelező témák" is. De minden könyvet kiváló ízléssel választottak, nem pedig eszmei okokból "nyomták be" a sorozatba. Kit zavart, ha Muriel Spark vagy Robbe-Grillet mellett szerepelt egy könyv Kubáról? Főleg, ha Jevgenyij Jevtusenko írta és Rab Zsuzsa fordította... Olga Bergholz Nappali csillagokját pedig a körülzárt Leningrádról és a szerelemről minden nőnek érdemes elolvasni, aztán meg sírni rajta egy kicsit...
Nemcsak dráma, regény és vers jelent meg a sorozatban, de tanulmányok is, például az esszébűvész Tom Wolfe Kandírozott mandarinzselészínű áramvonala (hihetetlen cím...) vagy Josef Skvorecky Egy detektívregény-olvasó ötletei című parádés kiskönyve, amelyik - azt hiszem - először hozta mifelénk divatba a témát könyvformában: irodalom-e a krimi?
Személyes kedvencem a sorozatból Ann Quin Három című regénye, szívszorító, szép, és Nagyon Modern.
Hogy miről jutott eszembe az egész? Könyvesboltban jártam.
Ismét (még mindig) van Modern Könyvtár. Igényesen összeválogatott és szerkesztett sorozat, méltó az Európa Kiadóhoz. Kecses, kicsi, kézbeillő, többnyire karcsú kötetek, aranyos, színpompás, a régire is emlékeztető borítóval. Az áruk, hm... 2000 Ft körül. A példányszámuk, sejtem, jóval kisebb, mint a régieknek.
Megjelent néhány régi klasszikus, Joyce Carol Oatestól, Danilo Kistől, de sok az új is, például Itojama Akiko elkeserítően szép történetei. Személyes kedvencem is van, Guillermo Martínez Oxfordi sorozata.
Elmentem könyvesboltunkba egy hónap után, s szegény kis Modern Könyvtár (alaposan eldugva, az ábécésorrendbe rendezésnek köszönhetően karmagasság fölött) pont ugyanott árválkodott, mint ahova némi nyújtózkodás árán visszatettem előző alkalommal, ugyanaz (az egyetlen) példány, csak most már egy kis porréteg is volt rajta. Láthatólag sokan keresték, forgatták, töprengtek rajta, hogy megvegyék-e... Hogy mi a baj: túl sok a könyv, túl kevés a pénz, túl komoly az irodalom, túl rohadt a világ? Mindegyik. Mindenesetre bánatomban megvettem. Hiszen Nagyon Modern.
Hamlet és a király
Sokáig gondolkoztam, melyik könyvről írjak először. Olyasmit kerestem, amit nagyon-nagyon szeretek, arra a bizonyos lakatlan szigetre (ahova csak 3 fontos tárgyat vihetsz magaddal) is elcipelném, ha nem is a regényt, de legalább az emlékét... Így esett a választásom John Updike Gertrud és Claudius című regényére.

Updike tavaly halt meg, legnagyobb sajnálatomra anélkül, hogy megkapta volna az irodalmi Nobel-díjat. 2000-ben írta meg a Hamlet prequeljét, azt a különleges parafrázist, amely megpróbálja egyesíteni és összhangba hozni az ős-Hamlet és változatainak illetve Shakespeare drámájának szálait, részleteit és erényeit.
Tökéletes Updike-regény. Az amerikai kisvárosi átlagemberek lelkének, testének, szexuális szokásainak, életformájának, önbecsapásának, magányának és társra találásának tárgyalását (Nyúlcipő, Párok, Falvak) ugyan két ködös, középkori, ráadásul közismerten „irodalmi” alak lelkének, testének, szexuális szokásainak, életformájának, önbecsapásának, magányának és társra találásának krónikája váltja fel, de Gertrud és Claudius a maguk részéről tökéletesen modern embernek, kortársainknak mutatkoznak. Lírai monológjaik, drámai dialógusaik, a cselekedeteiket leíró barokkosan-bőven áradó, helyenként kiáltóan ironikus, máshol lágyan romantikus próza egészen Updike sajátja. Ha archaizál is a szöveg, csak stílusjátékból, az olvasóval való cinikus összekacsintás kedvéért teszi.

Updike-ot könyvbeli vallomása alapján Kenneth Branagh híres Hamlet-filmje inspirálta a könyv megírására, a „minden másképp volt” bebizonyítására. Története ott ér véget, ahol a Hamlet kezdődik, azon az udvari ünnepségen, ahol mindenki az új királyt, Claudiust ünnepli, csak Hamlet áll magányosan és keserűen. Claudiusa utolsó gondolatai trónját elfoglalva ezek: „Megúszta. Most már minden rendben lesz.”
A gyilkos fivért a regény meglehetős rokonszenvvel kezeli. Nagy szenvedélye Gertrud iránt tiszta és érzéki, maga az élet. Féltékenysége bátyja sikereire érthető: Claudius tehetségesebb az idősebb Hamletnél. Gertrud házassága bevallatlanul boldogtalan: Hamlet önző, barbár és hamar kihűlő férfi. A Claudius elkövette gyilkosság becstelen, undorító (egy csatornán keresztül, az árnyékszékbe mászva jut ki a király gyümölcsöskertjéből lélekben és a naturalisztikusan ábrázolt valóságban is bemocskolódva), de Claudius szempontjából szükséges: Hamlet Gertrud megbüntetését tervezve hal meg. A regény hangsúlyozza, hogy Claudius okos, világlátott, a diplomáciában jártas férfi, aki egy beszédével megoldani látszik a Fortinbras-problémát. „Claudius korszaka felvirradt; ragyogni fog az évkönyvekben.”

A kérdés persze az, el lehet-e hinni, hogy Claudius valóban „jót akarhat”. Ha igen, Hamlet kívülmaradása a családi körön, elutasító magatartása feltűnő, taszító. Vajon miért gyűlöli ennyire Claudiust? Látnok, érzékeny személyiség, aki érzi a jövőt? Vagy Claudius annyira őszintétlen, hogy mindenkit elvarázsol, de Hamlet éleslátóan sejti, hogy romlott? Vagy Updike sugalmazott rekonstrukciója az „igaz”: Hamlet a duzzogó harmincéves, akinek semmi és senki nem jó, még egy nagy uralkodást ígérő Claudius sem?
Updike „körbemeséli” a történteket: reflektál, interpretál, új kontextusba helyez, modernizál. Így lesz Claudiusa jó ember kis „szépséghibával”, egy szükségszerű gyilkossággal; Hamletje pedig depressziós játékrontó.

De ez a végkövetkeztetés is csalóka: hiszen Updike csupa Hamlet-olvasónak szánja a művét, akik tudják, hogy a király gyilkos, a szereplők színre lépésekor megjósolhatják, azok hogyan, mikor fognak elhalálozni, biztosak benne, hogy Hamletnek igaza van, s ő lesz a hős (ha az lesz). Updike tehát bizonyítja, hogy a történet Shakespeare-változata hamis, féligazság – ugyanakkor mindent Shakespeare-hez viszonyít, az örök, klasszikus, ilyen módon igenis igaz drámához.
Ha regényolvasóként, aki egyébként remekül szórakozik, közelebb kerülünk a darab Claudius alakjához is (aki egyes értelmezők szerint látszatra az egyik legegysíkúbb, leggyávább gonosz Shakespeare-nél), valójában eljutunk egy saját Hamlet-értelmezéshez is. Amelyik nem feltétlenül Updike mosolygós-cinikusan odavetett komor anti-Hamletje lesz, de egészen biztosan rendhagyó, új évezredbeli és a miénk.
Az első mondat
Az első mondatok nagyon fontosak.
A jó kezdés a siker titka.
Ed McBain egyik regényben szerepel egy férfi, akinek szórakozása, hogy az emlékezetében gyűjti a könyvek első mondatait. A történetben ugyan csak untat velük mindenkit, de azért van valami ebben a játékban.
"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet." - Ez mindenképpen bestsellert sejtet. És még szép is.
"Mélységes mély a múltnak kútja." - Ez szép karriert futott be, előszeretettel használják a történészek, amikor valami érdekes elmélet ismertetésébe kezdenek. Pedig inkább költői, mint tudományos.
"Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség." - Ezt manapság minden romantikus lány ismeri. De vajon észreveszi-e, hogy a téma cseppet sem romantikus?
"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot." - Ez aztán csinos: olyan első mondat, ami annak is van szánva, posztmodernül, hermeneutikusan és előre megfontoltan.
"Aki tiszai alföldünknek egy részét bejárta vagy annak bármely táján csak pár napig tartózkodott: bátran mondhatja, hogy az egészet ismeri." - Ez vakmerő szépségű körmondat, amely valójában még egy egész oldalon át tart majd, mire előkészítettnek érez arra, hogy elképzeljem a korrupt Taksony vármegyét.
"Egy dohányzók számára fenntartott első osztályú fülke sarkában Wargrave törvényszéki bíró úr szivarozott." - Ez se nem csinos, se nem költői, sőt, túl egyszerű talán, de nagyon fontos; mást nem mondhatok.
"- Mi a véleményed az új házaspárról?" - Ez viszont még csak nem is fontos, de én nagyon szeretem, hisz már itt is a Párokról van szó...
Az én első mondatom viszont nem idézhető, mert még meg sem született. (Nem vagyok író, csak olvasó és néző.) Sőt, tartok tőle, nem is tudom megírni ma. Pedig ez a napló már elkezdődött és Katherine Könyvesháza kinyitott.
Így hát jó olvasást kívánok az internet egyetlen olyan blogján, amelyiknek nincs első mondata! Csak második, harmadik, sokadik... Remélem, néha eljössz ide és elolvasod őket.