Vudu esti mesék - Összeesküvés-elméletekről röviden
Kellemes és kézbeillő, ámbár iszonytatóan nehéz papírra nyomott puha kötéses könyv a HVG sorozatában. Címe: Vudu-történelem - Korunk legnagyobb összeesküvés-elméleteinek leleplezése. Kinyitom. És azonnal összeesküvés tanúja vagyok: rájövök, valamelyik kiadói lektor máris megpróbálta megnehezíteni számomra a könyv értelmezését. Az eredeti, higgadt, kevéssé hatásvadász, ám annál érdekfeszítőbb angol alcím ugyanis így hangzik: The Role of the Conspiracy Theory in Shaping Modern History. De úgy tűnik, nekünk, magyaroknak nem ezt szánják: történelemformálás helyett leleplezést kapunk, szociológia helyett szenzációval kell eladni nekünk a művet... A könyv azonban kiváló. Így hát írnom kell róla. Mindenkit szeretnék figyelmeztetni, biztosan elfogult leszek...

David Aaronovitch angol szerző könyve egyszerre bestseller érdekességű leleplezés, kultúrtörténeti és szociológiai metszet a huszadik századról és merész, játékos, mégis komoly válaszkísérlet arra a kérdésre: miért kellenek nekünk összeesküvés-elméletek. Utóbbiak a szerző definíciója alapján olyan teóriák, "amelyek szükségtelenül folyamodnak a konspiráció föltevéséhez más, valószínűbb magyarázatok helyett." (15.) Nem egy könyvet lehetne belőlük írni. A szerző anyaga is széleskörű: művében kilenc tisztességes, kimerítő kutatásokon alapuló, lazán összefüggő tanulmányt olvashatunk látszólag teljesen különböző témákról. Ezek egy részét alapvetőnek, így alapvetően bemutatandónak és cáfolandónak tartja, mások azonban mérlegelés után, mint bizonyos tévhitfajták reprezentánsai kerültek be a könyvbe. Érdekes olvasni róluk, a fejezetek ellátnak elegendő érvmunícióval egy-egy az elméletről szóló vitához, ráadásul rengeteg új ismeretet is közölnek, hogy teljes képet kapj a problémákról. Minden jegyzetelt, hivatkozott, pontos és ellenőrizhető.

A Hátborzongató jövendölések című fejezet azonnal felkelti a figyelmet, sokadszor ismételve mutatja be feketén-fehéren a világszerte híres hírhedt Cion bölcseinek jegyzőkönyvei antiszemita irat hamisítvány voltát. Egészen biztosan nem felesleges elismételni a tényeket, ha az újra meg újra elharapózó antiszemitizmusra gondolsz. A szerző az összeesküvés-elméletek káros hatását abban látja, hogy az ilyesmi "Torzítja történelemszemléletünket, ezért torzítja a jelenről alkotott képünket is, és ha széles körben terjed, katasztrofális döntésekhez vezethet." (26.) Ha van teória, amire ez sokszorosan igaz, akkor az a Jegyzőkönyvek problémája. De nemcsak erről esik szó, hanem világpolitikáról is a huszadik században és napjainkban. Olvashatunk arról, mikortól érezheti úgy Amerika, hogy megjelent földjén a zsidógyűlölet, hogy mi kötötte össze II. Miklós cárt és Nasszer arab elnököt, s végül eljutunk egy fontos következtetéshez az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatban. Eszerint ha egy ilyen teóriáról kiderül, hogy bizonyítéknak tekintett tényei hamisítványok, az nem kell, hogy megzavarja a teóriában hívőket. Hiszen ha társadalomlélektani szempontból megteremtetett ez vagy az az elmélet - érvel sok konspiracionista -, akkor szükség volt a kialakulására, indokolt volt így értelmezni a világot, tehát eme világértelmezés akkor is helyes kell, hogy legyen, ha a tények, amelyekre épült, összeomlottak. Mint Aaronovitch bemutatja, nem a Jegyzőkönyveké az egyetlen eszme, amelyik fennmarad, sőt képes megerősödni függetlenül attól, hogy szinte azonnal kimerítő alapossággal megcáfolják (ezt már a húszas években!). Ez pedig elárul valami elég tragikusat és emberit az ilyen téveszmék iránti igényünkről.

A Sötét üzelmek című fejezet az előbbi szituáció fonákját mutatja be: a sztálini koncepciós pereket. Itt az a kérdés merül fel, hogyan képesek a hívők (ez esetben a kommunisták) parancsra elhitetni magukkal azt, aminek az ellenkezőjére utal minden a valóságos világban: hogy eddig egy összeesküvésben éltek. A példaként választott 1937-es Pjatakov-per csak egy a sok közül, ahol letartóztatottak, egykori hű elvtársak vallották be lelkesen, monstre perekben egykori sosemvolt áruló, szabotőr, összeesküvő múltjukat, majd fogadták érte hálás szívvel a halálos ítéletet. Aaronovitch csak érinti az agymosás, a személyiségromboló "börtönfölkészítés" kérdését, amivel elérhető volt, hogy a vádlottak közreműködjenek saját bemocskolásukban. Az igazán érdekes a Szovjetunió és a külföld tudathasadásos világa, ahol a vallomásokat hallva senki sem tudja, mit higgyen, végül a legkényelmesebbet próbálja választani: elhiszi a konspirációs képet, amit nagy fáradsággal, teljesen hiteltelenül elérajzoltak. Miért? Mennyit segített ebben az "ön-agymosásban" a konspirációk iránti emberi vonzódásunk? S hogyan használta fel a napi politika a neki kényelmes összeesküvés-elméleteket a korszakban? Az utóbbi téma az igazán érdekes, s az egyik magyarázat a teóriák iránti vonzódásunkra: hiszen ha egyes országokban választást lehet nyerni alternatív "én nektek hiszek" kacsintásokkal, kár lenne minden, esetleg még felhasználható összeesküvés-ballasztot kidobni a léghajóból...

A Balos konspirációk alapteóriája, amelyet cáfol a fejezet, hogy Roosevelt elnök olyannyira be akarta léptetni Amerikát a háborúba, hogy ezért - bár tudott a japánok szándékáról - hagyta véghezvinni Pearl Harbor bombázását, sőt, elfogultabb elméletgyártók szerint maga rendelte el és segítette elő. Nemcsak a teória (teóriák) logikátlansága és tarthatatlansága derül ki a szövegből, de az is, hogy az elméletgyártók hogyan képesek teljesen elvetni a sulykot, hogyan képesek baloldalról jobboldalra és vissza helyezkedni, izolacionizmus-pártiból vagy békepártiból beavatkozáspártivá átigazolni, csak hogy életben tartsák, működtessék teóriájukat. Vajon megér-e ennyit, hogy "igazunk legyen"? És miféle igazság a manipulatív? A fejezetben messzire jutunk, egészen az ötvenes évek Amerikájának vörös paranoiájáig, a mccarthyzmusig, majd pedig napjaink holokauszttagadásáig.

A negyedik részben Halott istenekről van szó. A kiindulópont a Kennedy-gyilkosság és a "Kennedyek családi drámája", de szó esik Marilyn Monroe öngyilkosságáról-haláláról és Diana állítólagos meggyilkolásáról is. (1) Igen erőteljes képet rajzol a fejezet a média és a sajtó hatalmáról, arról, ahogyan fel lehet használni egy-egy folyóirat, lap példányszámokért vagy a megmaradásért folytatott harcát arra, hogy állandóan címoldalon maradjon egy sztori. Így kerülnek elő új és új (koholt) dokumentumok, s amit egyszer leírtak, cáfolják meg akár a következő napon maguk a szerzők, kiradírozhatatlan a sajtó hasábjairól és az emberek agyából. Annak bemutatása is érdekes, mennyire szeretjük összekapcsolni az eseményeket: az elnökgyilkosságokat, a sztárhalálokat, s hogyan követelünk mindig új és új vizsgálatokat a "gyanús" ügyekben, miközben egyetlen vizsgálati eredményben sem hiszünk...

A hamisítatlan brit merénylet és a Hűbelebalázs úr elméletet gyárt fejezetek két "apró" történetet mondanak el. Az idős környezetvédő hölgy, Hilda Murrell egy kamasz által elkövetett perverz kéjgyilkosság áldozata lett 1984-ben. Dr. David Kelly angol politikus pedig öngyilkosságot követett el az autójában 2003-ban. Ám mindkettejük egyszerű, elszomorító, de kinyomozható tragédiája végtelen bonyolultságú, politikai, gazdasági és társadalmi bűntetteket összekapcsoló összeesküvés-elméletláncokat szült. Ezeknél, különösen az első bűntett esetében, ami időben meglehetősen távol van már tőlünk, s olyan teljesen kinyomozott, hogy újságolvasó szempontból szinte unalmas, jól szemléltethető, hogy a konspirációs teóriáknak is megvan az ideje. Az idős Miss Murrell ma már senkit sem érdekel, a róla szóló honlap érdektelen, mert elmaradt a nagy leleplezés, helyette viszont gyilkosát felismerték, megtalálták, és elítélték. Persze az, hogy egy esetben a szédítően izgalmas és sokrétű elméletek (a távirányítással gyilkoló olajmaffiától az orgyilkos-agymosott magándetektív-hadseregeken át a nukleáris fegyverrel felszerelt állam rémképéig) mind butaságnak bizonyultak, nem jelenti azt, hogy minden ilyesféle teória ostobaság. De azért elgondolkodtató, hogy egy kedves kis rózsatermesztő hölgy kínos és szomorú halálával ilyen rengeteg könyv, cikk és film foglalkozott teljes tévúton járva, vérgőzös összeesküvésekről álmodva, miközben valóságos gyilkosa, a sivár lelkű, erőszakos egykori menhelyi gyerek pár percnyi autóútra éldegélt a hölgy sokat fényképezett házától.

Kedvenc fejezetem a Szent Vér, Szent Grál, Szent Szemét. Ugyanis ha van valami, amitől hidegrázást kapok, az a bulvármisztikával foglalkozó, bizonytalan forrásokból bizonytalan butaságokat merítő állítólagos ténykönyvek halmaza a könyvesboltban, amik alól úgy kell kiásni a normális, megbízhatóan tudományos történelemkönyveket. (2) A da Vinci-kód című regény és forrásművei körül támadt vihar bemutatása, leírása és a tézisek cáfolata nemcsak izgalmas, de szédítően mulatságos is. Ennek a fejezetnek az olvasásánál kénytelen voltam olyan helyre menekülni a könyvemmel, ahol másokat nem zavarok azzal, hogy hangosan nevetek a szövegen, és kedvem támad felolvasni a legmulatságosabb passzusokat. Sok szó esett az áltudományosságról, hogy hogyan hagyják magukat történelmi szakzsargonnak tűnő szövegekkel átverni a valódi ismeretterjesztésre vágyók is, vagy hogy miért van manapság nagy divatja az ellenőrizhetetlen hivatkozásoknak és a hangzatos sajtóvélemények hamisításának: szóba került Däniken is. De volt valami, ami a fejezettől függetlenül elgondolkodtatott. Tudom, kis nép vagyunk, a kiadóknak át kell gondolni a programjukat, nem adhatnak ki minden könyvet, ami számottevő idegen nyelveken, így hiába is várom, hogy például az egyiptológia vagy az ókori Mezopotámia történetének népszerűsítő mérföldkövei mind megjelenjenek magyarul. Azt is tudom, hogy ha a közönség vevő valamire, érdemes megadni neki, főleg, ha fizet érte, erről (is) szól a könyvkiadás. De azért az mégiscsak elszörnyesztő, hogy Szent Grál és egyéb összeesküvés-ügyben milyen mérhetetlen mennyiségű angol nyelvű butaságot lefordították magyarra. A cáfolatokból persze már igen keveset: a népművelés senkit sem érdekel. De az összeesküvés!... A másik kérdés, hogy vajon miért nem vagyunk képesek mostanában (századvég-századelő) fikciót olvasni. Miért kell minden történelmi témájú regénynek szörnyű titkokról és világméretű gazságokról lerántani a leplet. A Sion-rend semmi az Imprimatur-sorozat sötétségéhez képest (3), de valakik már egészen biztosan írják a következő leleplezéses regényfolyamot is.

Végül a Konspirációért klikk ide és a "Vissza akarom kapni a hazámat!" fejezetek abszolút modern témákat vesznek górcső alá. Az előbbi a szeptember 11-i terrorcselekményekkel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket szemlézi végig (Bush elnök tudott róla, ő rendelte el, nem öngyilkos merénylők követték el, nem az Al-Kaida követte el, nem is repülőgépek voltak, hanem bombák, az utasok nem is haltak meg, hanem elrabolták őket, az amerikai kormány csinálta az egészet, minden telefonhívás hamisítvány, a gyász is hamisítvány stb....), az utóbbi pedig Obama elnök amerikai állampolgárságának ügyéből kiindulva az Obama-, Bush- és Clinton-kormányzat elleni konspirációs vádakat gyűjti össze. Szeptember 11. ügye ma is lezáratlan, hiszen még mindig benne vagyunk az Afganisztán-Irak-Amerika-Európa probléma kellős közepében. Él a szörnyű gyász, a nemzetközi megdöbbenés és él a globális kétely, tulajdonképpen minden iránt. Elképesztő, mennyi elmélet burjánzik a témával kapcsolatban, sokszor olyan logikátlanok és értelmetlenek, amelyeket parancsra kitalálni a legnagyobb nehézségbe ütközne. És a válaszok köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ha nem vagy biztos benne, végig szeretnéd-e olvasni ezt a könyvet, a 6. (Grál) vagy a 7. (9/11) fejezetet ajánlanám ismerkedésre: valamelyik biztosan rabul ejt.

A könyv következtetésekkel zárul: vajon miért születnek az Esti mesék, a teóriák. Mert dicsőségre vágynak a kitalálóik? Mert elégedetlenkedve sorsunkkal, egyéni életünkkel, megváltásra várunk, a hitre, hogy nem rajtunk, hanem rajtuk, a titokzatos azokon múlik az egész? (4) Mert a huszonegyedik századi ember olyannyira túlzásba viszi a szkepticizmust, hogy átcsúszik a paranoiába? Mert nem akarunk a történelem lúzerei lenni, s ha azok vagyunk, kell egy mágikus ellenségkép, ami megmagyarázza hősi erőfeszítéseink bukását? S egyáltalán, miért nem a manipulálható tömeg hisz a konspirációkban: miért a tanultak, a műveltek, vagyis esetleg épp te keresed ezt a szellemi kalandot? Mert nem tudunk szembenézni a szorongásainkkal, így egy fenyegetett világról álmodunk? Hogyan lehetnek az összeesküvés-elméletek megnyugtatók, vigasztalók egy paradox nézőpontból ?

Különös a végkövetkeztetés. A könyv ezzel zárul: "hiszem, hogy a konspirációk erőtlenek. Az erő a konspirációk eszméjében lakozik." (446.) Cáfolható elméletektől tehát visszajutottunk önmagunkhoz: az emberhez és a társadalomhoz. Leleplezéstől a történelemformáláshoz. És ettől igazán izgalmas ez a könyv. Érdemes elolvasni.

(1) Marilyn Monroe halála engem is foglalkoztat: itt olvashatsz erről is az 1. lábjegyzetben. Nekem tetszik a Spoto-féle baleset-elmélet (íme, az én konspirációm:), amit Aaronovitch szintén elutasít az öngyilkosságra szavazva. Az okoskodásunk viszont azonos: ha valamire van egyszerű, véletleneket vagy ügyetlenséget is tartalmazó magyarázat, minek feltételezzünk óriási előkészületeket igénylő, precíz, mégis leleplezhető paradox konspirációt.
(2) S hála a magyar könyvkiadás bájos arculatformálásnak, sok kiadó esetében sem a fülszövegből, sem a szép borítóból, sem a gusztosos kötésből, igazából a világon semmiből sem derül ki, hogy egyip
tológiát olvasok-e vagy antiegyiptológiát, a kezembe került teológiakönyvet egy vízépítőmérnök írta vagy egy teológus, a legújabb pápaságleleplező alapmű regény vagy hivatkozott történelemkönyv-e, s a mű, amin szerepel a BBC betűjele, az-e, ami a BBC műsorán alapul, vagy az, amit még a BBC is elutasított...
(3) Nagy örömömre az Imprimatur secretum... sorozat harmadik könyve magyar vonatkozásban olyan szédítő butaságokat tartalmaz, hogy reménykedem, hátha néhány olvasónak leesik, hogy állítólagos levéltári kutatások ide, titokleleplezés oda, a merész történészházaspárnak igencsak kevés fogalma van a közép-európai és oszmán történelemről. Miért higgyem akkor el, hogy másról megbízhatóbb a tudásuk?
(4) Az egyik legjobb film
az összeesküvés-elméletekről szerintem Richard Donner Összeesküvés-elmélete (1997): ott van nekünk az őket és azokat emlegető, szédült Jerry (Mel Gibson) és a szkeptikus Alice (Julia Roberts), aki felteszi a kérdést: kik azok? kik ők? Persze nincs válasz. Jerry Fletcher használja a teljes konspirációs zsargont, vevő minden ötletre, egy két lábon járó konspiracionista. És persze a film attól jó, hogy 180 fokos fordulattal a végén kiderül, hogy egy teória legalább biztosan igaz, az amiről csakis Jerry és Alice tanúskodhat...

Más tévhitoszlatások:
Történelmi tévhiteink
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
A fáraó átka és a múmia titka? - Carter Tutanhamonról

Könyv sötét titkokkal
6 Responses
  1. pável Says:

    "hála a magyar könyvkiadás bájos arculatformálásnak, sok kiadó esetében sem a fülszövegből, sem a szép borítóból, sem a gusztosos kötésből, igazából a világon semmiből sem derül ki, hogy egyiptológiát olvasok-e vagy antiegyiptológiát, a kezembe került teológiakönyvet egy vízépítőmérnök írta vagy egy teológus, a legújabb pápaságleleplező alapmű regény vagy hivatkozott történelemkönyv-e, s a mű, amin szerepel a BBC betűjele, az-e, ami a BBC műsorán alapul, vagy az, amit még a BBC is elutasított..."
    mennyire így van!


  2. pável Says:

    igenigenigen! az Összeesküvés-elmélet (1997) remek!


  3. amilgade Says:

    Szia!
    Nem tudom, hogy mennyire szeretsz játszani, de én tényleg kíváncsi vagyok a Te gondolataidra. Nézz be hozzám: http://konyvekes.blogspot.com/2010/09/asszociacios-jatek.html


  4. Kedves szamárfül!
    Örülök, hogy egyet értesz! Olvastam a blogodon.:)
    Kedves amilgade!
    Köszönöm a meghívást.


  5. Ildy Says:

    Ez annyira jó bejegyzés, hogy meg kell vennem a könyvet! Köszi.


  6. Remélem, tetszeni fog! Köszönöm az olvasást!