Vegyes érzésekkel - A magyar BBC History első éve
Mérföldkőnek éreztem 2011 áprilisát, amikor a BBC History magyar változatának első számával egy új, rangos lap jelent meg a magyar nyelvű, történelemnépszerűsítéssel foglalkozó folyóiratok sorában. Azóta eltelt egy év, megjelent tizenkét szám, amelynek hűséges vásárlója és olvasója voltam. Mai bejegyzésemben szeretném megfogalmazni, miért szeretem a magazint, de azt is, miért veszem vegyes érzésekkel a kezembe még a legújabb számot is. Véleményem - nem is lehet más - teljesen szubjektív, s remélem az, hogy a blogomban írok a magazinról, ellensúlyozza kritikai megjegyzéseimet.

Pro

A Rubicon és a História mellett nem tudok másik olyan folyóiratot mondani, amely olyan modern, élvezhető és folyamatos módon vette volna magára a történelem legújabb eredményei széles körben való megismertetésének feladatát, mint a BBC History. A Nagy-Britanniában is viszonylag új, 2000 óta megjelenő folyóirat (és magyar kiadása) hasonlít is magyar laptársaira, meg nem is.

Egyrészt már alcímében vállaltan világtörténelmi magazin, miközben mind a Rubicon, mind a História erősebben koncentrál a magyar történelemre. Másrészt anyaga vegyes: a szám egyes tartalmait magyarok írják, míg más cikkek és tanulmányok az eredeti kiadásból vett fordítások. Ezt iszonyatosan fontosnak tartom: mióta a magyar könyvkiadás a még addigiaknál is véletlenszerűbben, esetlegesebben és összevisszábban jelentet meg külföldi szakirodalmat és népszerűsítő történelemkönyveket (már tálalásában, kiadáskor is abszolút összemosva az életrajzi regény, a bulvársztori és a szakkönyv határait), óriási dolog, hogy a legfrissebb angolszász szakirodalom eredményei megjelenhetnek magyarul színes, izgalmas formában. Harmadszor pedig, ellentétben a Rubiconnal, a BBC Historyt nem tematikus számok összeállítása jellemzi, hanem hihetetlen változatosság, s egyes visszatérő rovatok, mint amilyen például a történelmi filmekkel, a világtörténelem meghatározó napjaival vagy éppen az egyes napi események történelmi hátterével foglalkozó cikksorozat.

Minden lap hihetetlenül szép látványt nyújt. Az egyes számok ára 795 Ft, ami körülbelül a fele, harmada még egy történelemmel foglalkozó olcsó kiadványénak is: az ízléses kiállítás, a képek, illusztrációk, térképek, fotók, ábrák gazdagsága szinte képeskönyvbe illő, így a magazint valóban megéri gyűjteni, megbecsülni, könyvként kezelni, s minőségéhez viszonyítva talán olcsónak is nevezhető.

A BBC History lényege azonban minden külső szépségen túl a beltartalom: a szakszerű szövegek, magukat olvastató, adataikban azonban rendkívül megbízható cikkek. Egyrészt olyan témákról olvashatunk az egyes lapszámokban, amelyeknek nincs méltó, modern szakirodalma magyarul. Másrészt a szerzők a mindennapi életnek, a történelem részleteinek, a kultúra és történelem egymásra hatásának és a mikrotörténelemnek is nagy teret biztosító, olvasmányos angolszász történelemírás legjobb hagyományait őrző tanulmányokkal és cikkekkel állnak elő számról számra. Csak néhány példát említenék.

Az angol Viktória királynő életéről a közelmúltban nálunk is elérhető mozifilm (Az ifjú Viktória királynő) és BBC filmsorozat (Viktória és Albert) is született. A téma az asztalon hever. Ehhez képest tudomásom szerint a magyarul elérhető legmodernebb Viktória életrajz Virgina Woolf kor- és eszmetársa, Lytton Strachey először 1921-ben megjelent, igen szubjektív, bár érdekes kötete, a Viktória királynő, amely attól, hogy kiadótól kiadóhoz vándorolva új és új köntösben megjelenik, még nem lesz frissebb. Nem csoda, hogy nagyon megörültem a 2012. februári szám Hogyan küzdött meg a trónért Viktória? című cikkének, melyet Dr. Kate Williams, az egyik legújabb, 2008-as angol életrajz szerzője írt. A legújabb, márciusi szám is tartalmaz írásokat Viktóriáról: Helen Rappaport, aki 2011-ben adott ki könyvet angol nyelven a királynőről, a lapban Viktória Albert herceggel való házasságáról ír, Papp Gábor főszerkesztő pedig Viktória leszármazottait veszi sorra Európa nagyanyja című összeállításában.

Ugyanígy - ha már uralkodókról van szó - I. Erzsébet királynő sincsen jobb helyzetben, ha magyar életrajzairól van szó. Miközben Stuart Máriáról temérdek biográfiát találni bulvártól a szórakoztatón át Antonia Fraser kiváló, élvezetes és szakszerű alapművééig, királynőtársának egyetlen megbízható, teljes életrajza még J. E. Neale-től származik, amely először 1934-ben (!) jelent meg, magyarul pedig csak háború előtti fordításban érhető el... (A fiatal királynőről azért van egy újabb könyv, David Starkeyé, ám címéből - I. (Angliai) Erzsébet - még az sem derül ki, hogy csak a királynő hatalomra kerüléséig ismerteti majd az eseményeket...) Ezért örültem annyira a januári szám összeállításának, amelyben Tracy Borman a királynő udvartartásáról, John Cooper pedig Walsinghamról, Erzsébet kémeiről és konspirációiról írt. Mindkét szerző történész és a cikk témájával foglalkozó könyvük vadonatúj: 2007-ben, illetve 2011-ben jelent meg, - az általuk felvillantott anyag tehát teljesen friss és szakszerű. Ugyanilyen érdekes volt (a témáról abban a hónapban könyvet kiadó) Claire Jowitt írása A birodalom kalózairól a 2011. júliusi számban, vagy a 2011. novemberi lapban a Tudorokról szóló életrajzi összeállítás, amelyben hat angol történész foglalta össze, miért meghatározóak az egyes Tudor-házbeli uralkodók Európa és a világ történelmében - a kaleidoszkópszerű cikksorozat pedig arra is ráért, hogy szerény terjedelme ellenére izgalmasan ütköztessen különböző modern történészi felfogásokat a témáról.

De nemcsak híres személyekről olvashattunk a magazinban. Már az első, 2011. áprilisi számban is szerepelt egy szenzáció: interjú a történetfilozófus Francis Fukuyamával Visszatekintés a történelem végére címmel. A beszélgetést számos hasonló tematikájú cikk folytatta, átgondolva Európa fejlődését, helyét a világban és jövőjét (Ian Morris: Miért a Nyugat a nyerő?, április, Niall Ferguson: A Nyugat csodája, június, Neil MacGregor, a British Múzeum igazgatója: Sokatmondó tárgyak, augusztus stb.). Fukuyamával is még egy beszélgetés volt olvasható a júliusi számban Politizáló főemlősök címmel.

Hihetetlenül szórakoztatóak, érdekesek voltak az életmód-történeti válogatások, amilyen a Történelmi tükörben a haj (július), a Vigyázz, mit veszel! (a társadalmi rétegek újkori vásárlási korlátozásairól, február), az Öltözzünk, hogy tetsszünk! (a 17 században!, december), a különleges foglalkozásokról szóló Mit kezdjünk a bulldogégetővel? (július) vagy a Hogyan tanultunk meg először úszni? (egy 16. századi úszást oktató könyvről, január) című cikk volt. Olvasóként betekinthettem a régészetbe (Bosworth felfedezése, szeptember), a modern hadtörténelembe (pl. szinte minden szám foglalkozik a II. világháborúval, ezek közül a legérdekesebbek az angol történészek által a Szovjetunió és Németország háborújáról írt cikkek, olyan szerzőktől, mint Laurence Rees vagy Ian Kershaw), vagy épp az ókortörténelembe (Simon Young Apokalipszis akkor című írása olyan modernül, megdöbbentően és olvasmányosan elemzi Britannia provincia Róma általi el- és magárahagyását, amely Pannonia történetének tanulmányozásához is ötleteket adhat, október).

Végül, de nem utolsósorban az olyan rovatok, mint a Pillanatkép, a Ki gondolná?, A történelem egy nagy napja vagy a Röviden rengeteg apróságot, érdekességet, újdonságot mutatnak be hétről hétre, olyasmit, ami még nem bizonyított, új elmélet, vagy ami évfordulós érdekesség, s így beszélni kell róla.

Mindez a lap angol oldala. Ehhez kapcsolódnak azok az anyagok, amelyeket a magyar szerkesztőség állít össze. Hihetetlenül érdekes cikksorok kísérik az angol tanulmányokat, máskor azonban teljesen új, magyar kutatási eredmények, forrásközlések jelennek meg a lapban. Példa erre az immáron három számon át folytatott, az 1956-ban külföldre távozó, visszatérő, külföldön katonai szolgálatot vállaló, vagy az idegenlégióba belépő pesti srácokról szóló írássor Nóvé Béla tollából (január-február-március). Remek volt Dunai Andrea A Stasi a Balatonon című, saját kutatásokra támaszkodó cikke a legvidámabb barakk különös kémügyeiről (augusztus), Perényi Roland írása az 1909-es ciánkális merényletről, melyet a monarchia vezérkara ellen követtek el (szeptember), vagy épp Voigt Vilmos vitákat indító és lezáró cikke Benyovszky Móricról, "Madagaszkár királyáról" (október). A két legérdekesebb magyar összeállítás talán a novemberi szám Horthy rendszerével és az utódlása kérdéseivel foglalkozó három cikke, illetve a decemberi szám öt írást összefogó, Teleki Lászlóról szóló része volt, utóbbiban Csorba László, és fiatal történészek szakszerű kalauzolásával lehetett összevetni a történettudomány eredményeit gyilkosság - öngyilkosság ügyben, továbbá szó esett Teleki utókoráról, sőt, a holttestéről készült fotók ürügyén a rendőri helyszínelés és fotózás kezdeteiről is.

Zárásképpen megemlíteném kedvenc állandó rovatomat, a Művészet/Történetet, amelyben Róka Enikő, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa izgalmas kor-, mentalitás- és művészettörténeti kalandozásra viszi olvasóit a Deákot gyászoló Erzsébet királyné ábrázolásainak értelmezésétől a történelmi festészeten és Barabás Miklós fürdőhelyi képein keresztül a mecénás és kultúratámogató József nádor ábrázolásaiig vagy Madarász Viktor allegorikus festményeiig.

Mindenkinek ajánlani tudom tehát a magazint: fedezze fel, szeresse meg, s rengeteg meglepetésre találhat olvasása során.

Kontra

Nem akarom azonban eltitkolni, hogy egyelőre még nem vagyok elégedett a magyar kiadás minőségével, bármilyen elképesztően nagyképűen hangzik is ez.

Egyrészt igen-igen sok a zűrzavar a szerkesztésben. Bár minden lap ajánlóval fejeződik be, a következő számból rendszeresen hiányoznak az ajánlott cikkek. A márciusi számból például ezt ajánlották februárban: Európa nagyanyja, Az algériai háború, Perzsa Birodalom (utóbbit már többedszer ígérték), A náci sorozatgyilkos - ezek közül azonban csak az első került be a tényleges lapszámba... (Így felesleges ajánlót készíteni.) Ugyanígy rendszeresen bennragadnak a szerkesztéskor lapalji ajánlók, programtervek és egyszer még a keresztrejtvény is megismétlődött. Sajnos a januári számnál még a magyar kiállítási beszámoló is megkeveredett.

Másrészt sok az apró pontatlanság a magyar kiegészítő anyagokban. Az áprilisi szám mítoszokat oszlató szövege például a "fénylik, mint Salamon töke" szólásról magyarázva egyúttal megerősített egy újabb, ezerszer, már tankönyvekben is cáfolt mítoszt, amikor azt írta, hogy a ma Salamon-toronynak nevezett visegrádi építmény volt a király rabságának helye. Ugyane szám Mária Teréziát császárnőnek nevezte császárné helyett, s téves képaláírással jelentette meg a Visszanéző egyébként remek fotóját. Igaz, erre az ember azt mondja, hogy egy ilyen jó összeállítású, úttörő első számnál természetesen becsúszhatnak apróbb hibák. Ám sajnos ezek a pontatlanságok, főleg az apróbb, innen-onnan összeállított anyagokban és a képszerkesztésben állandósultak. Csak egy pár kiragadott példa.

A májusi szám közölt egy "19. századi" képet Toldi Miklósról, mely valójában Somogyi Győző modern alkotása volt. A februári szám Kemény Jánost és Vajda Jánost keverte össze, igen rossz fényt vetve a képszerkesztőre (mivel a Google valóban elsőként Vajda János képét adja ki Kemény János nevének képkeresésére, de talán nem az első találatot kellett volna beilleszteni egy rangos folyóiratba, főleg úgy nem, hogy a Vajda-kép tankönyvekből is közismert, s a költő viselt ruhája és szakálla is ékesen bizonyítja, hogy nem egy huszadik század második felében készült portréról van szó).

Litván Dániel Naptárlapok összeállításai érdekesek, de néha felületesek. Az ellopott Szent Korona című februári cikk például ismerteti, hogyan csempészte ki Luxemburgi Erzsébet, az özvegy királyné számára egyik udvarhölgye a koronát Visegrádról, hogy a leendő V. László csecsemő fejére tehessék Székesfehérváron. Ám a cikk a Szent Koronát hol nagy, hol kis kezdőbetűvel írja, befejező mondata meg bár ott se lenne: "a magyar rendek kitartottak Ulászló mellett, egy hónappal később ugyanaz az érsek ugyanazt a koronát I. Ulászló fejére is feltette." Ulászló ugyanis nem kapta vissza a koronát, jobb híján egy Szent István-fejereklye-tartóról levett koronát tettek a fejére, a Szent Koronát pedig csak Mátyás tudta visszavásárolni a Habsburgoktól 1463-ban... Ugyanígy a legújabb, márciusi szám Luxemburgi Zsigmond koronázásáról szóló írása is meglenne az utolsó mondat nélkül: Zsigmond "legnagyobb hatása az utókorra talán az volt, hogy Erzsébet nevű lányának házassága révén került az első Habsburg (I. Albert) a magyar trónra, így kisebb megszakításokkal 1918-ig Zsigmond utódai viselték a koronát." Ami természetesen nem igaz, hiszen Albert fia (Zsigmond király egyetlen leányának egyetlen fiúgyermeke), V. László ifjan és gyermektelenül halt meg, vele pedig véget is ért Zsigmond vérvonala. (László két nővére lengyel királyné, illetve luxemburgi hercegné lett, a Habsburgokhoz nincs közük.) Ehelyett a magyar trónra lépő osztrák Habsburg-ág a spanyolból vált ki, I. Ferdinánd V. Károly öccse volt, s a korábbi magyar királyok közül nem a Luxemburgokhoz, hanem a Jagellókhoz volt köze a Habsburg-Jagelló házassági szerződésnek köszönhetően. A témához kapcsolható a februári számban Az utolsó "igazi" császár című írás tévedése is V. Károllyal kapcsolatosan, aki természetesen nem fiai javára mondott le a trónról, hanem mint fentebb is kiderült, öccse (osztrák ág, I. Ferdinánd) és fia (spanyol ág, II. Fülöp) javára, ráadásul nem 1555-ben, hanem 1556-ban.

A Halotta már? magyar rovata is sorra hozza a tévedéseket és félinformációkat, miközben célja a mítoszoszlatás lenne. Egy kínosan sikerült cikkecske júliusban például úgy magyarázta az Óperenciás tenger kifejezés eredetét, hogy az ober Enns (az Ennsen túl) elhallás a honfoglalás korára vezethető vissza, "(a)mikor Árpád hadai a 907-es rozgonyi csatában legyőzték a bajor" sereget, s ebben a határfolyóban állapodtak meg. Mivel a kifejezés nem a honfoglalás idejéből (a sok nyelvi változás ezt lehetetlenné is tenné), hanem a magyar újkorból, a Habsburg seregbe való besorozás idejéből származik, Árpád nem állapodott meg az Enns határfolyó-létében a bajorokkal, 907-ben pedig nem Rozgonynál, hanem a későbbi Pozsonynál volt a csata, ez a cikk bölcsebb maradt volna, ha meg sem születik. Ennek ellenére a későbbi számokban sem javították. A Nyulak szigetéről szóló, a rovatba kissé hosszú közlemény írója előtt is ott lett volna a lehetőség, hogy a régész Trogmayer Ottó elképzelésén túl, miszerint az Insula leporum később Nyulak szigetének fordított alakja az Insula leprorum, vagyis Leprások szigete alakból torzult (habár leprakolónia építményének nyomai nem kerültek elő!), megemlítse, hogy az is elképzelhető, hogy a leporum alak nem a lepus (nyúl), hanem a lepor (dísz) szóból származott, s eredetileg építményei, ékességei miatt nevezték latinul így a szigetet.

Összefoglalva: az a maximális pontosság hiányzik ezekből a szövegekből, amely az angol cikkeket jellemzi. Nem lehet megközelítéseken és kiegészítéseken vitázni, míg az olvasói levelek arról szólnak, hogy megint valami hibát találtunk az újságban! (Én nem írok leveleket, inkább most bosszankodom...) Ráadásul rendre a saját történelmünkkel kapcsolatban bukkannak fel hibák és félreírások. (Bár olyasmi is előfordul a lektorral, hogy benne hagyja a Személyes történelem rovatban az így kiáltóan téves mondatot, miszerint Franciaországban "a 18. sz második felében kialakultak a rendek".)

A könyvajánlók is igencsak meglepőek. Míg az angol változat az önreklám mellett (mert persze, van az is) célul tűzi ki, hogy egyfajta szemléje legyen a megbízható, friss tudományos köteteknek, a magyar lap ajánlói 80 %-ban csak a Kossuth Kiadó és társkiadói kiadványairól szólnak, s a legnagyobb gátlástalansággal kombinálják össze a szezont a fazonnal: szakcikk végén képeskönyvet reklámozva, ismeretterjesztés után meg bulvárt. Belőlük nemhogy nem bontakozik ki a modern magyar történettudományos irodalom, vagy legalább a jó, magyar nyelvű történelmi ismeretterjesztő művek listája, hanem tulajdonképpen semmilyen hasznuk nincsen (reklámnak istentelenül hosszúak és apró betűsek). Hogyan került például a két, a legújabb kutatásokon alapuló I. Erzsébetes angol cikk közé Brenda Ralph Lewis Európai uralkodók sötét titkai című szép, de teljes mértékben megbízhatatlan, rendkívül felületes és tévedésekkel teli kötetének ajánlója? S bár fontosak a történelmi regények, mégis mulatságos, hogy míg Ablonczy Balázs A visszatért Erdélye mindössze fél oldalt kap, a Malajzia útikönyvnek (!) egy egész, a Historium könyvkiadó két induló regényszerzőjének pedig két egész oldal jut egy ajánlóban... S vajon tényleg olyan fontos-e José Rodrigues dos Santos A hetedik pecsét és Az isteni formula című könyvét reklámozni, hogy a májusi szám történelmi könyvajánlójának egyharmada erről szóljon (éppen abban a lapszámban, amelyben Dominic Sandbrook tiszta szívből kiosztja az ostoba összeesküvés-elméleteket...)? A kiadó egyszerűen lemond a valódi könyvajánlók írásáról és összeszerkesztéséről, így azonban az egész rovatnak semmi értelme, nem méltó a BBC History szakmai színvonalához! Az pedig, hogy Ablonczy Balázs, Ormos Mária vagy Csorba László művei és kutatásai után komolyan foglalkoznak Börcsök Mária Kettészakadt Magyarországával, nemcsak a könyvajánlókban, de a BBC History Klubban is megrendítette a bizalmam. Már az ajánló cikk kezdő felfedezése, Szerémi György ezerszer cáfolt emlékiratának újra elhívése (lásd a hitelességről a tényleg történelmi kutatáson alapuló Mohács - egy "mesemondó" szemével című könyvet Csorba Dávid tollából!) olyan fárasztó, hogy kishíján félredobtam dühömben, de aztán folytattam, így alkalmam volt ismét majdnem falhoz vágni, amikor elértem az "ezt bezzeg nem tanítják az iskolában" kitételhez... (Ideje lenne már belepillantani egy tankönyvbe...) Máig nem értem, hogy ha a kevésbé használt források kevésbé hitelesek, az ajánló írója szerint miért azoknak kellene hinnünk...

Végül az utolsó elgondolkoztató dolog, hogy míg az első szám magyar anyagait ugyanúgy az egyes témákkal foglalkozó történészek és tudósok írták, ahogy az angol cikkeket ( Romsics Ignác, Ferwagner Péter Ákos, Csányi Vilmos, Balázs Eszter és még sokan mások), a későbbiekben szaktörténész írta magyar cikkel már egyre ritkábban, számonként csak egy-két helyen találkozni. (Ezeket fentebb többségében fel is soroltam.) Ehelyett rendre Papp Gábor, Győrffy Iván és Litván Dániel összeállításai szerepelnek, amelyek érdekesek ugyan, de nyilván nem szólhatnak ugyanolyan alapossággal, ugyanúgy friss forrásokra támaszkodva Toldi Miklósról, Viktória királynőről, a győri csatáról és Belgium létrejöttéről, vagy épp Kolumbuszról, a magyar boszorkányperekről, a magyar ipar fejlődéséről és az afrikai felfedezőkről, mintha ezeket a témákat a korszak aktív, az asztalra a témában éppen valamilyen művet, vizsgálatot, újdonságot letett történész kutatói írták volna. Számomra a BBC History angol anyagának lényege, hogy a legújabb könyvek legtudósabb szerzőit szerzik meg egy-egy sűrű szövetű, izgalmas cikk írásához. Ehelyett a magyar részt lassan négy-öt ember írja, mégpedig úgy, hogy a magyar cikkek rendre hat-hét-nyolc oldalra elnyúlnak, miközben a magukon uralkodó angol szerzők tartják magukat a három-négy oldalas tömör ismeretközléshez.

Érdemes lenne ezeken a hibákon javítani, hogy a remélhetőleg még sok-sok évet megérő BBC History valóban az ország legrangosabb, legmegbízhatóbb (világ)történelmi folyóiratává válhasson.

Írásommal - minden kritika ellenére - a lap reklámozása volt a célom. Kívánom, hogy az egyéves BBC History magazin a tizedik születésnapját is megünnepelje majd!

Megjegyzés: májusban a lap főszerkesztője, Papp Gábor válaszolt bejegyzésem felvetéseire. Levelét itt olvashatod: Ismét a BBC Historyról.

A képeken az első 12 magyar szám borítója, illetve az angol októberi és decemberi szám, amelyből cikkeket vettünk át a januári, illetve a márciusi számba.
4 Responses
  1. Millabell Says:

    aahhhh, annyira érdekesen írsz, hogyhogy nem akadtam eddig a blogodra? És most megyek és végigolvasom a bejegyzéseket
    :)


  2. Örülök, ha tetszik!
    Jó olvasást!
    Katherine


  3. lithuan Says:

    Kedves Katherine!
    A lap főszerkesztője vagyok, szeretném fölvenni Önnel a kapcsolatot és egy hosszabb reakciót elküldeni. Kérem, adjon egy e-mailcímet, amire elküldhetem.
    Szívélyes üdvözlettel:
    Papp Gábor
    gabor.papp(kukac)kossuth.hu


  4. Kedves Papp Gábor!
    Válaszoltam Önnek. Észrevételeit előre is köszönöm.
    Üdvözlettel:
    Katherine Grey