Hedwig Courths-Mahler zsebkönyvsorozat
1992 májusában a frissen kivirágzott magyar füzetes szerelmesregény-piacon új színfolt tűnt fel: a Bastei Kiadó (nálunk Bastei Budapest Kft.) sorozatban kezdte el megjelentetni Hedwig Courths-Mahler (1867-1950), a háború előtt nálunk is ismert, sokat fordított, aztán azonban ízléstani tiltólistára került német írónő regényeit. Ezek a regényfüzetek néha apró, máskor tetemes rövidítésekkel hozták a szövegeket.

Ám 1993 februárjától útjára indult a zsebkönyvsorozat, amelyben valamennyi füzetes formában kijött regény megjelent teljes terjedelmében és szövegével, sőt, egy olyan is sorra került, amelyet más alakban nem adtak ki. A közbeeső kiadócsere (EX-BB Kiadói Kft.), a borítócsere (csak egy ilyen volt), az ár-, könyvpiac- és olvasási szokásváltozások ellenére a sorozat méltó módon befejeződött, sőt, újra is kezdődött: jelenleg a zsebkönyvkiadás folytatódik 2. kiadásokkal, míg a füzetsorozat 2. kiadása 2011 óta (a folytatás reménye nélkül) szünetel.

1993 februárja és 2010 szeptembere között 187 kötet látott napvilágot zsebkönyvformában. Azóta újra-kiadások következnek. Mivel Courths-Mahler egyes közlések szerint 207, más közlés szerint 208 regényt és elbeszéléskötetet írt, a magyar kiadás szinte teljesnek mondható.

Sajnos az idők során az évi kötetszám tizenkettőről tizenegyre, tízre, nyolcra, hétre, ötre, négyre, majd háromra csökkent, jó hír azonban, hogy ugyanakkor Courths-Mahler-zsebkönyveket mindenhol látni, ahol Relay vagy Inmedio üzlet van, vagyis sokkal könnyebben elérhetők, mint a régi, újságárusbódé-korszakban. Sajnos a kiadó nemrég teljességgel lemondott arról, hogy saját oldalán jelezze a régi és új megjelenéseket: míg 2013-ig még a füzetes regényeket is feltüntették, 2014 végén a zsebkönyvek listáját is levették oldalukról: bizonyára a kisebb kiadási szünet miatt. Jelenleg olyan, mintha nem is ők adnák ki ezeket. Pedig: a sorozat létezik, s már 2016-ben is megjelent az áprilisi regény. A nagyobb könyváruházak közül a Bookline-nál és a Librinél nem kaphatók az új könyvek (az előbbinél 2013-as az utolsó rendelhető, az utóbbinál csak régi antikvár példányok akadnak elvétve), az Alexandránál és a Líránál viszont rendelhetők a legfrissebb kiadások is.

Az alábbi lista a zsebkönyvsorozat köteteit tartalmazza magyarul, kiadási sorrendben. Aki a regények német címére vagy a regényfüzetek megjelenésére kíváncsi, ezeket az adatokat megtalálja ezen a másik listán. Az alábbi címgyűjtemény azoknak szeretne segíteni, akik szeretnék összegyűjteni a Courths-Mahler "összest" modern fordításban. Épp ezért a háború előtti kiadásokkal nem foglalkoztam.

A HEDWIG COURTHS-MAHLER ZSEBKÖNYVSOROZAT KÖTETEI

1994
1. Szótlan szívek (február)
2. Szigethercegnő (március)
3. Vörös rózsák (május)
4. Hiába menekülsz (július)
5. Mindenható szerelem (szeptember)
6. Magdalena áldozata (november) (6 kötet, kéthavonta jelent meg)

1995
7. Szegény kis Anni (január)
8. Eljő a mi napunk (február)
9. Rudolf bácsi öröksége (március)
10. Aranyhajú boszorkány (április)
11. Számkivetettek (május)
12. Tévelygő lelkek (június)
13. Griseldis álma (július)
14. A büszkeség béklyójában (augusztus)
15. Csendes tó (szeptember)
16. Idegenben (október)
17. Armada úrnője (november)
18. Különös testamentum (december) (12 kötet)

1996
19. Lotti házassága (január)
20. Emelt fővel (február)
21. Dorrit meg a húga (március)
22. Diana (április)
23. Rögös út a boldogsághoz (május)
24. A mosónő lánya (június)
25. Örökre a tiéd (július)
26. Lissa révbe ér (augusztus)
27. Hét határon át (szeptember)
28. Kitaszítva (október)
29. Az elrabolt ereklye (november)
30. A varázsgyűrű (december) (12 kötet)

1997
31. Titkos küldetés (január)
32. Sorsdöntő vallomás (február)
33. Két asszony (március)
34. A végzetes levél (április)
35. Drága lányka (május)
36. Rejtőzködő szerelem (június)
37. Elsikkasztott boldogság (július)
38. Az eltűnt okirat (augusztus)
39. Átváltozások (szeptember)
40. Az indiai feleség (október)
41. Magamért szeress! (november)
42. A színésznő lánya (december) (12 kötet)

1998

43. A szép Randolf-lányok (január)
44. Csábító örökség (február)
45. Gazdátlan szív (március)
46. Kalifornia szépe (április)
47. Rangon alul (május)
48. A filmcsillag (június)
49. Bocsáss meg, Lore! (július)
50. Árva gerlicém (augusztus)
51. Titkos kézfogó (szeptember)
52. Lolo hercegnő (október)
53. Jutta megváltása (november)
54. Engedj a szívedhez! (december) (12 kötet)

1999
55. Megszenvedett boldogság (január)
56. A búcsúlevél (február)
57. Aranybilincs (március)
58. Ibolyát Hennynek (április)
59. A szívedre hallgass! (május)
60. Harc a boldogságért (június)
61. Dacolj a világgal! (július)
62. Veled mindhalálig (augusztus)
63. Nem élhetek nélküled (szeptember)
64. Siddy nászútja (október)
65. Csillogó gyémántok (november)
66. Dorrit veszélyben (december) (12 kötet)

2000
67. A titokzatos idegen (január)
68. Szerelem a vadonban (február)
69. Árnyékból a fényre (március)
70. Bettina asszony és a fiai (április)
71. Jolande esküvője (május)
72. Alázatos szerelem (június)
73. Gonoszok és tiszták (július)
74. Szép ismeretlen (augusztus)
75. Az örökség (szeptember)
76. Szívtelen mostoha (október)
77. A szép dollárhercegnő (november)
78. Lélektől lélekig (december) (12 kötet)

2001
79. Az álvőlegény (január)
80. Féltestvérek (február)
81. A nyakék (március)
82. Büszke hallgatás (április)
83. Más felesége (május)
84. Te vagy a mindenem (június)
85. A hűség jutalma (július) (ettől kezdve van új borító)
86. Nincs visszaút (augusztus)
87. A szív jogán (szeptember)
88. Retzbach úrnője (október)
89. Mind bűnösök vagyunk (november)
90. Titkos szerelem (december) (12 kötet)

2002
91. Egy boldogtalan asszony
92. Kettős vonzásban
93. Vezeklés
94. Menyasszony szökésben
95. A kitagadott lány
(1.) Borúra derű
(2.) Nem mondhatom el neked
3. Elátkozott sziklák (a számozás elkezdődik, 3.-mal…)
4. Kolduskirálylány
5. Ártatlanul vezekelve
6. nincs ilyen számú kötet! (számozási hiba) (10 kötet)

2003
7. Távol, mégis oly közel (január)
8. Boldogság szigete (február)
9. Lahori napsugara (március)
10. Megváltó szerelem (április)
11. Boldog szívek (május)
12. A Rodenbergek öröksége (június)
13. Minden út összefut (július)
14. Csalogány (augusztus)
15. Tündöklő múlt (szeptember)
16. Hajsza az örökségért (október)
17. A fátyolos hölgy (november)
18. Titkok titka (december) (12 kötet)

2004

19. Felicitas két szerelme (január)
20. A feldeggi árva (február)
21. Engesztelő szeretet (március)
22. Engedj utamra! (április)
23. Dráma az udvarházban (május)
24. Gyökértelenül (június)
25. Higgy a csodában! (július)
26. Tündérujjak (augusztus)
27. Idegen égbolt alatt (szeptember)
28. Becsületbeli ügy (október)
29. Kései szerelem (november)
30. A wollini nővérek (december) (12 kötet)

2005
31. Könnyek árja (január)
32. Mondd, mi a szerelem? (február)
33. A hűtlen asszony (március)
34. A végrendelet záradéka (április)
35. A dollárherceg jegyese (május)
36. Az igazság pillanata (június)
37. Helen szerelme (július)
38. A tiszttartóék lánya (augusztus)
39. Hajadonvár (szeptember)
40.A fogadott lány (október)
41. Házasságból szerelem (november)
42. Miért oly nehéz a szívem? (december) (12 kötet)

2006
43. Erika (január)
44. Szerelemvágy (február)
45. Kegyes hazugság (március)
46. Hozzád megyek feleségül (április)
47. Maja boldogsága (május)
48. Sanna házassága (június)
49. Ha ketten szeretik egymást (július)
50. Házasság balkézről (augusztus)
51. Vissza a szülőföldre (szeptember)
52. A bükkösben (október)
53. Amit Isten egybekötött… (november)
54. Az elveszett gyűrű (december) (12 kötet)

2007
55. Nélküled nincs boldogság (január)
56. Dorothyért mindent! (február)
57. A ballépés (március)
58. A szerelem erejével (április)
59. Szívem királynője (május)
60. Az amazon (június)
61. Merj boldog lenni! (július)
62. Végzetes mámor (szeptember)
63. A duhaj kapitány (október)
64. Fény és árnyék (november)
65. Légy a feleségem! (december) (11 kötet)

2008
66. Menekülés a boldogságba (január)
67. Színlelt szerelem (február)
68. A becsület ára (március)
69. A lady hasonmása (április)
70. Otthon, édes otthon! (június)
71. A szívem mélyén (július)
72. Valerie (augusztus)
73. Mi lesz veled, Lori? (szeptember)
74. Tiéd a szívem (október)
75. Az ellopott örökség (november) (10 kötet)

2009
76. A legszentebb törvény (január)
77. Csitt, szívem! (február)
78. Hiszek benned (március)
79. Lajos király védence (április)
80. Úrnő a javából (május)
81. Mona kálváriája (június)
82. Meglátni és megszeretni (augusztus)
83. Bátraké a szerencse (szeptember)
84. Judy esküje (október)
85. Együtt a csúcsra (november) (10 kötet)

2010

86. Anyai szív (január)
87. Várj reám! (február)
88. Merre jársz, kedvesem? (március)
89. Szívek titka (április)
90. Az amulett (május)
91. Napsugár kisasszony (június)
92. A Herfort-nővérek (augusztus)
93. Mást szeretek (szeptember) (8 kötet)
Itt ér véget a regények első kiadásának sorozata.
Ez 95+93-1=187 kötet.
94. Szótlan szívek II. (október)
95. Szigethercegnő II. (november) (10 kötet)

2011
96. Vörös rózsák II. (január)
97. Lotti házassága II. (március)
98. Hiába menekülsz II. (április)
99. Aranyhajú boszorkány II. (június)
100. Griseldis álma II. (augusztus)
101. Eljő a mi napunk II. (szeptember)
102. Magdalena áldozata II. (október)
103. Emelt fővel II. (november) (8 kötet)

2012
104. Az indiai feleség II. (január)
105. Hét határon át II. (március)
106. Bocsáss meg, Lore! II. (április)
107. Engedj a szívedhez! II. (június)
108. A színésznő lánya II. (augusztus)
109. Magamért szeress II. (október)
110. Titkos kézfogó II. (december) (7 kötet)

2013
111. Gazdátlan szív II. (február)
112. Szép ismeretlen II. (április)
113. Siddy nászútja II. (június)
114. Harc a boldogságért II. (augusztus)
115. A búcsúlevél II. (november) (5 kötet)

2014
116. Csillogó gyémántok II. (február)
117. Tévelygő lelkek II. (június)
(117a) Lotti házassága III. (augusztus, az első harmadik kiadás a sorozatban, amelyet ráadásul nem sorszámoztak)
118. A szívedre hallgass! II. (szeptember) (4 kötet)

2015 
119. Jutta megváltása II. (április)
120. Bettina asszony és fiai II. (július)
121. Árnyékból a fényre II. (október) (3 kötet)

2016
122. A titokzatos idegen II. (április)

Frissítés: 2016.05.01.

További linkek:
Írónő, meseanyó, giccsgyáros - Hedwig Courths-Mahler, a szerelmes regény mestere
Hedwig Courths-Mahler regényei kiadásuk sorrendjében (valamennyi regény és novelláskötet felsorolása az első német kiadások sorrendjében)
Hedwig Courths-Mahler regénysorozata (az összes magyar és német cím a hazai Bastei füzet- és könyvsorozat sorszámaival)
0 Responses