Olvastad már? - Shakespeare-től a kínai orvostudományig
Ez a poszt egy gyűjtemény. Írtam az elmúlt három hónapban néhány olyan, meglehetősen hosszú és lelkemből lelkedzett bejegyzést, ami talán elkerülte a figyelmét azoknak a kevésbé grafomán embereknek, akik az egyik vagy másik héten kivett szünetüket vagy szabadságukat netmentes pihenéssel töltötték. Összegyűjtöttem tehát azoknak az írásaimnak a linkjét, amiket a legjobban szerettem a júniustól augusztusig születettek közül: tizennyolc posztét a hetvenkettőből. Íme: jó olvasást!

Válogatva
Valóban jó szövegek - Hét regény a Jószöveg Műhely Kiadótól
Hét kedvencem ajánlása: kiváló beltartalom, gyönyörű borítókkal, csupa francia és török.
Három cicás regény
Macskák minden mennyiségben. Nem, a Macskanapló nincs köztük.
Vitázva
A történelmi regény - Hosszú jegyzet
Még magammal is folyton vitázom erről a témáról: milyen is a történelmi regény, lektűr-e vagy nem, kinek íródik és mi célból... Néhányan már végigolvasták a posztot, előttük le a kalappal, mert tényleg igen hosszúra sikeredett.
Magamban beszélek - Blogról, könyvről, Molyról ABC-ben
Minden, ami eszembe jutott a címben foglalt témákról.
Arról, ami éppen foglalkoztatott
Kedélyesen és szívósan - Studer őrmester nyomoz
Összefoglaló bejegyzés egy nagyon különös svájci német detektívregény-szerzőről, Friedrich Glauserről és hőséről, a komótos és érző szívű Studer őrmesterről.
Adolf Hitler halott - Könyvek a Führer haláláról
Változatok Adolf Hitler halálára tíz Magyarországon megjelent könyv segítségével, sok képpel és sok talánnyal.
Mosolygó mester - Su-la-ce és Sári László
Áttekintés három remek zen-buddhista anekdotagyűjteményről, amelyek mindegyike sokkal több és jobb, mint aminek látszik, valamint titokzatos írójukról, Su-la-ce mesterről.
William Shakespeare darabjai
Az összes darab felsorolása, beleértve a kétes és apokrif műveket is. 
Sok-sok képpel
Kedvenc portréim Shakespeare-ről
Az életében festett hitelesek és kétesek, kivétel nélkül. (1)
Nekünk megvannak a saját napernyőink - Nellie Bly borítói és ruhái
Sok-sok könyvborító és fényképek az egyik első nőről, aki újságíró volt.  
Először az Ekultura.hu-n megjelentek
Song Ci: Egy kínai halottkém feljegyzései 
Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet
Richard Adams: Gazdátlanok
Robert van Gulik: A majom és a tigris
Alfred Komarek: Polt felügyelő virágot kap
Erich Kästner: Az eltűnt miniatűr 
Kovács Noémi: Lélekölő 
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok  

(1) Ez a jobbra látható, úgynevezett Stratford-portré viszont nem hiteles.
0 Responses