Ekultura.hu - Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívtak
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nap, amikor az ember, akit Ovénak hívtak, belépett az életembe. Nem könnyen jött össze a találkozás, de végül mégis sikerült megismernem: egy embert, aki idegesítő, mindenkinél mindent jobban tud, morog, pöröl, elégedetlenkedik, ráadásul egyfolytában öngyilkos akar lenni – és mégis maga a kedvesség, jóság és szeretet élő szobra…

Hogy hogyan is létezhet ilyen figura a világegyetemben? Az nyilván Fredrik Backman svéd író titka, aki 1981-es születése, vagyis szemtelen fiatalsága ellenére csodálatos rajzot készített a mai ötvenes-hatvanas generációról: de nem karikatúrát, és nem is drámai olajfestményt. Könyvének fejezetei olyanok, mint egy sorozat szénvázlatokból és pasztellkréta-képekből: egyszerű, frappáns, megható, elgondolkodtató, elringató jelenetek követik egymást benne, melyekből végül egy olyan történet áll össze, amely a mélyére rántja a vigyázatlan olvasót.

A főhős, Ove 59 éves. Telve van rögzült szokásokkal, ám napról napra újabbakat alakít ki: ha az életét nem is tudja megváltoztatni, környezetét megpróbálja a saját elvárásaihoz idomítani. Szabálykövető, és rá akarja venni a világot, hogy tegyen hasonlóképp. Csakhogy Ove rosszul tolató mamlaszok, kóbor utcamacskák, ugrándozó gyerekek, terhes nők és egyáltalán, egy mérhetetlenül szabálytalan és idegesítő univerzum egyéb díszletei közepette kényszerül élni – s nemcsak a tragédiákat rejtő múltját, de saját jelenét is képtelen megváltoztatni. Sőt, még békésen távoznia sem sikerül: a zavaros, modern világ állandóan betolakodik kiüresedett életébe, folyton segítenie kell, újra meg újra szüksége van rá a nála fiatalabbaknak, gyengébbeknek és ügyetlenebbeknek… Ám talán épp ezért jöhet rá egy idő után, hogy nem is olyan ördögtől való mindaz, ami körülveszi: sikerül megtalálnia a helyét, és önmagát is – legalább is egy rövid időre.

Az ember, akit Ovénak hívtak 600.000 példányban kelt el Svédországban, ami talán nem is csoda: hiszen Ove történetétől valószínűleg még annak is visszatér az életkedve, aki már azt hitte, semmi sem érdekli. Engem is megfogott és elvarázsolt a könyv, ami már csak azért is nagy teljesítmény volt, mert régóta nem olvastam olyan regényt, amelynek ennyire idegesítő lett volna az első fejezete. (Mások körülöttem halálra nevették magukat Ove számítógép-vásárló botladozásain, én viszont öt oldalon keresztül imádkoztam, hogy adjon már el neki végre valaki egy hordozható billentyűzetet, megszüntetve ezzel a humoros indításként tálalt álproblémát – hiába…) Tovább olvasva azonban már én sem tudtam ellenállni Ove szívmelengető történetének.

Így azután a végső konklúzióm, hogy a hatszázezer svéd nem tévedett: Ovét ismerni kell. Apropó, Úvét, így ejtendő ugyanis svédül a neve. És biztos vagyok benne, fel lenne háborodva, hogy még ezt sem tudtuk. Eddig…

A cikk az Ekultura.hu-n: Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívtak
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
0 Responses