Ezeket is várom - Még egy könyvlista
Valójában semmi olyan célkitűzésem nem volt, hogy minden hónapban könyvkívánságos posztot akarok összeállítani. Már csak azért sem, mert ez egyfajta csapda is lehet: henye vágyak, önző akarások, majd-majd-majd célok a jelen öröm helyett, ami annak szól, ami van, s amit éppen olvasok (most éppen Veronika Šikulová Menettérti című tavalyi könyvét, amelynek hátránya, hogy szövegfolyamos, én meg féloldalakat haladok benne egyszerre...). De talán épp azért, mert valójában alig van időm mostanában olvasni, még egy újdonságlista fogalmazódott meg bennem a januári és a februári után. A rajta szereplő tizenegy könyvet szeretettel ajánlom mindenkinek.

Jostein Gaardner: Vita Brevis
Park, 2015, már kapható
Az első könyv a felsorolásban egy újra-kiadás. A csodálatos, regényes filozófiatörténet, a Sofie világa norvég szerzője ebben a szellemes és elgondolkodtató kisregényben különleges szerepet választott. Annak a nőnek az emlékiratait írta meg, akit Szent Ágoston, az Isten városa teológus szerzője, a nagy negyedik századi egyházatya éppen csak megemlít halhatatlan önéletírásában, a Vallomásokban. Floria - mert Gaardner ezt a beszélő nevet adja neki - hosszú ideig volt társa Ágostonnak, bár a felesége sosem lett, s egy fiút is szült neki, ám a leendő szent fokozatos megtérése közben elhagyta őt, s elválasztotta közös gyermeküktől is. Ennyi a tény a Vallomások alapján: a többi azonban a szerző leleménye. Vajon mit írt volna egykori társának levelében a fürge szellemű, életörömmel és praktikummal tele, ugyanakkor művelt, sőt bölcs Floria, olvasva Ágoston önelemző és önmarcangoló töprengéseit? Az író igazi középkori apokrifot teremt, tele humorral, kikacsintással, filozófiával és szerelemmel. Remek tavaszi olvasmány.
Frissítés: újraolvastam - és még mindig olyan jó, mint amilyenre emlékeztem...

Janne Teller: Minden 
Scolar, 2015, megjelenés: március 19.
Mostanában kezdek ráérezni a Scolar egy sorozatának ízére: 2009 óta létező kamaszregény-szériájuk afféle fából vaskarika, hiszen bármely darabja meghatározó olvasmányélménye lehet egy érett tinédzsernek ugyanúgy, mint egy felnőttnek. E széria második kötete volt a dán írónő, Janne Teller formabontó és tabukat döntögető regénye, a Semmi, amely megjelenésekor először betiltásra került (a hiperkorrekt és fejlett demokráciával rendelkező Dániában!), utána azonban kötelező olvasmánnyá tették a középiskolában... Az írónő ezúttal egy kötetnyi elbeszélést nyújt át az olvasóknak toleranciáról és türelmetlenségről, kamaszodásról és magányról, ám a beleolvasó ízelítő alapján ezek is épp úgy döntögetik a bálványokat és tabukat, mint a regénye. A magyar kiadást az írónő kifejezetten hozzánk írt előszava teszi még érdekesebbé.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Agatha Christie: Zátonyok közt 
Európa, 2015, megjelenés: március 11.
És végre! Az év első Agatha Christie-je egy magyarul hosszú évek óta meg nem jelent Poirot-regény: az utolsó, amely az Európa Kiadó sorozatában még nem került kiadásra. Kedvenceim közé tartozik, mivel egy különös és kiválóan ábrázolt angol nagycsalád belügyeibe nyújt bepillantást. A dúsgazdag Gordon Cloade London bombázása idején ott veszett előkelő háza romjai alatt. Az örökségre nagyon is számító családnak, a testvéreknek, sógornőknek, unokatestvéreknek azonban megdöbbenéssel kellett tapasztalniuk, hogy Cloade nemrég elvett, szemtelenül fiatal, viszonylag műveletlen és a családba - a családtagok szerint - semmiképpen sem illő felesége nemcsak túlélte a katasztrófát, de megörökölte a teljes vagyont is. Ráadásul van egy igen erős egyéniségű bátyja, aki nem hagyná, hogy kiforgassák húgát a jogos örökségéből. Miközben a pénzhajhászás folyamatosan fokozódik, mégis felmerül egy lehetőség: ha ugyanis Rosalind titkozatos első férje mégis élne, a fiatal özvegy nem kapna semmit... Poirot véletlenül keveredik a bűnténysorozatba, de természetesen a tőle megszokott eleganciával és beleérzéssel derít fel egy egészen szomorkás, mégis csavaros ügyet. (Megjegyzés: jaj, olyan váratlan, hogy már megint zöld a borító...)
Frissítés: elolvastam, hosszabban itt, továbbá itt és itt írtam róla.

Håkan Nesser: Nő anyajeggyel
Animus, 2015, már kapható
Nemrég örvendeztem azon, hogy végre ismét Nesser-kötet jelent meg az Animus Skandináv krimik sorozatában - s máris itt az újabb regény. A svéd író állandó főhőse, Van Veeteren felügyelő alighanem ismét családias hangulatban, ugyanakkor önmagával vívódva, s valami sötét, szomorú titok után kutatva fog nyomozni. Ezúttal az érdekli, vajon ki az a borús hangulatú sorozatgyilkos, aki áldozataival csak azután végez, hogy előtte telefonon lejátszik nekik egy baljós dallamot.
Frissítés: elolvastam, hosszabban itt és itt írtam róla.

Kristina Ohlsson: Lotus Blues
Animus, 2015, megjelenés: március 16.
Tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az általam annyira megkedvelt Fredrika Bergman-sorozat - elfogyott. Nem tudom, hogy a Dávidcsillagok után ír-e még az írónő újabb nyomozásokat a csapatnak: mindenesetre el kellett fogadnom, hogy most majd valami más következik. Ez a más először az írónő zseniális gyerekregénye volt, Az üveggyerekek (nemsokára írok róla), most pedig kiderült, hogy a Skandináv krimik sorozatban helyet kap az írónő új története, a Lotus Blues.... Martin Benner ügyvéd, a szerző új hőse egy lezárt ügy nyomában indul el: megöli magát egy lány, de előtte még öt gyilkosságot vall be. Bennert a lány bátyja keresi fel: véleménye szerint ugyanis húga ártatlan volt. Benner elindul a titok nyomában - és ha ez a regény is olyan jó, mint az eddigiek, akkor bonyolult, csavaros, s jóízűen újraolvasható nyomozásnak lehetünk tanúi.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Napóleon: Az uralkodás művészete
Helikon, 2015, már kapható
Ahogyan már írtam róla itt, a blogon, nemrég indult el a Helikon Zsebkönyvek sorozata, amelynek első kötete már kapható a boltokban. Bár a hosszúra és izgalmasra tervezett széria sok kötete lehet majd meglepetés, a váratlan élmény ennél a könyvecskénél már garantált. Nem egyszerű "füveskönyvet" vagy aforizmagyűjteményt kapunk a kis, kék kötettel, hanem témák szerint csoportosított, egyfajta életnarratívát is kirajzoló idézetsort.
Frissítés: különleges szöveggyűjtemény. Utoljára Nagy Frigyes Anti-Macchiavellijét élveztem ennyire. Mindenkinek ajánlom.

Stephen Hawking: Az idő még rövidebb története
Akkord, 2015, megjelenés: március 16.
Ki ne hallott volna Stephen Hawkingról? Eddie Redmayne Oscar-díja, A mindenség elmélete című film sikere óta valószínűleg nincs is olyan, aki ne olvasott már róla. Az idő rövid története, A nagy terv, A mindenség elmélete, A világegyetem dióhéjban, az Einstein álma, és Az én rövid történetem szerzője 2005-ben döntött úgy, hogy szerzőtársával, Leonard Mlodinowval együtt átdolgozza 1988-as, klasszikus első könyvét, s Az idő még rövidebb története címen nyújt új bevezetést az elméleti fizika nagy kérdéseibe. Most felújított változatban jelenik meg ismét ez a mű, s ha arra gondolok, Az idő rövid története mennyit bővült az új kiadásokban, alighanem ezt a felújított változatot is érdemes lesz komolyan venni.
Frissítés: igazán élmény volt olvasni a kötetet. Bár azt nem tudom megítélni, változott-e az első kiadás óta, de remek olvasmány volt, mindenkinek bátran ajánlom, azoknak is, akiknek a "csak rövid" változat már megvan.

Sorin Adam Matei: Paradigma-váltó - Egyperces esszék a mai Romániáról
Typotex, 2015, már kapható
Nagyon ritkán szoktam esszéket olvasni: főleg modern témákról. Van valami zsigeri ellenállás bennem az olyan szöveg iránt, ami szakszerűnek nem elég adatolt, alapos és szakmai, de azért számot tart arra, hogy az olvasó komolyan vegye abszolút átfogó vélekedéseit - és mindeddig általában efféle modern esszékkel találkoztam. Amikor azonban sikerült beleolvasnom az amerikai, de román születésű Sorin Adam Matei esszékötetébe, legyőztek és meggyőztek. Olyan érdekes, szellemes, széles látókörű és ismeretlenül izgalmas szövegekre találtam, hogy muszáj lesz egyszer majd az egész könyvet megismernem. Talán az segíthet, hogy ezek egyperces esszék: nagyon röviden kell valami okosat mondaniuk...
Frissítés: egy könyv, ahol a valóság felülmúlta a várakozásokat. Szinte nem volt olyan írás benne, amelynek az olvastán ne bólogattam volna hatalmasakat. Csak az az elkeserítő, hogy e 2-5 oldalas kis szövegek tulajdonképpen rólunk, Magyarországról is szól(hatná)nak.

Bozóky Edina: Attila 
Kossuth, 2015, már kapható
Véletlenül vettem észre, hogy a History Könyvek sorozata újabb kötettel bővült: s ezúttal végre nem regénnyel. (Az, hogy a szériában egyaránt jelenik meg életrajz, történelmi tanulmánykötet, hagyományos regény és esszé, jó, de rossz is: utóbbi azért, mert sokszor a könyv fülszövegéből egyáltalán nem, csak kézbevételkor derül ki, melyikről is van szó...) Az 1972 óta Franciaországban élő, ott elismert nevet szerző magyar történésznő könyvében azt vizsgálja, mit tudunk a történelmi Attiláról, majd pedig hogyan formálták alakját a századok. Izgalmas filológiai kalandozásnak ígérkezik a kötet.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Két Typotex-könyv
pontos megjelenési dátuma még nincs
Mivel közeledik április, a könyvfesztivál ideje, elkezdtem álmodozni egyik kedvenc szépirodalmi sorozatom, a Science in Fiction további gyarapodásáról. Világos, hogy válság van, mivel a 2012-es kezdet óta tavaly jelent meg a legkevesebb kötet a szériában: 2012-ben, az induláskor három, 2013-ban négy, 2014-ben azonban csak két mű látott napvilágot - igaz, azok remekek voltak. Még tavaly jelezte a kiadó, hogy további két mű várható magyar fordításban: a sorozatból már ismerős, lengyel Jacek Dukaj egyelőre Dalok odaátról címen említett monumentális és látomásos regénye egy a miénktől teljesen eltérő, atomok helyett a négy őselemre épülő fantasztikus világot álmodik az olvasóval együtt. A neve ellenére francia, s mindössze 33 éves Tristan Garcia David Browser útja címen várható regénye pedig formabontóan filozofikus sci-fi kalandregénynek ígérkezik. Remélem, hogy az év közepére legalább az egyik napvilágot lát: a kiadó világirodalmi sorozatánál nekem furamód mintegy tízszer jobban tetsző, egyáltalán nem(csak) sci-fi (!) sorozatban még nem találtam olyan darabot, amit ne lett volna kedvem másodszor is elolvasni.
Frissítés: A Dukaj-regény május 1-jén jelenik majd meg, a végleges címe Más dalok lett. (Lásd itt.) Tristan Garcia könyve augusztus 24-én várható, és most már a Browser zsinórjai címre hallgat. (Lásd itt.)

Link
Túl korán van még kívánni, de azért... - 11 új könyv
Jön, jön, jön...! - A második könyvkívánság-poszt 
0 Responses