Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Újabb bejegyzés következik a Kossuth Kiadó A magyar történelem rejtélyei című, friss sorozatáról. Ezúttal a harmadikként megjelent könyvről volt kedvem írni, Romsics Ignác munkájáról. A címben feltett kérdés - úgy vélem - nagy érdeklődést kelthet: engem is igazán izgatott, mit lehet higgadtan, objektíven és adatoltan írni a témáról.

1941. június 26-án, négy nappal azután, hogy a hitleri Németország csapatai hadüzenet nélkül megtámadták a Szovjetuniót, 13 óra 10 perckor három felségjel nélküli bombázógép vette támadás alá Kassa városát. A következő percekben 29 darab 100 kilogrammos bomba hullott a Magyarországtól a trianoni békekötéskor elcsatolt, de ahhoz az első bécsi döntéssel 1938-ban visszatért városra. 32 ember meghalt, mintegy kétszázan megsebesültek. Másnap, június 27-én Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak, s ezzel visszavonhatatlanul belépett a második világháborúba.

Valóban elkerülhetetlen volt ez a belépés? És egyáltalán, valóban szovjetek támadták meg Kassát?

Talán nem kellene bevallani,  de a fenti probléma először akkor kezdett igazán érdekelni, amikor láttam a Bors című, nagy sikerű magyar televíziós kalandfilmsorozat Ujjé, a Ligetben című részét, amely pontosan ekkor játszódik. A könnyed és humoros film története szerint Bors Máté a (kifejezetten rokonszenves) kommunista ellenálló (akit Sztankay István alakít az egész sorozatban) társaival tudomást szerez róla, hogy Kassát német gépek bombázták, provokáció céljából, hogy ezzel késztessék a háborúba való belépésre Magyarországot. Bár a repülőtér egyik tisztje (az uniformisban igen fess Tordy Géza játssza) biztos hírt hoz a pesti minisztériumba a támadással kapcsolatban, a korrupt és a háborúba belépni akaró magyar politikusok eltitkolják és átformálják az igazságot: szovjet felségjelzésű gépekről beszélnek, a főhadnagy (egyébként kommunista) tisztiszolgáját pedig (akit Juhász Jácint játszik) erővel akarják rávenni, hogy hallgasson a gépek felségjelzéséről. Még szerencse, hogy Dániel Ede tanár úr (akit Antal Imre alakít, bizonyítva, milyen kiváló színész is volt - lehetett volna) illegális munkája fedezése céljából épp az Angolparkban (vagyis a Vidámparkban) dolgozik reklámbeolvasóként, így az ő mikrofonját felhasználva sikerül a magyar kommunistáknak legalább a park aznapi látogatóival közölni, mi történt valójában.

Persze a fentiekből egy szó sem igaz: már abban is hiba van, hogy a magyarországi illegális kommunisták ilyen szervezettek, sikeresek és nemesen hősiesek lettek volna... De nem létezik igazi történelmi megfelelője a hírt hozó főhadnagynak sem: nem volt ugyanis rá szükség, hogy bárki fellátogasson a fővárosba, amihez órák szükségeltettek volna. Elég volt a hallomás is...

A kassai bombázás híre 13 óra 45 perckor jutott el a magyar vezérkarhoz, s nem sokkal 14 óra után (tehát nem egészen egy órával a támadást követően) Werth Henrik vezérkari főnök és Bartha Károly honvédelmi miniszter már Horthy kormányzóval tanácskozott az ellentámadás lehetőségeiről. Horthy utasította őket a megtorló akcióra, melyet amúgy is lelkesen követeltek, majd tanácskozásra hívta miniszterelnökét, Bárdossy Lászlót. A délutáni minisztertanácsi ülés Bárdossy és Bartha javaslatára szinte egyhangúan elfogadta a hadiállapot kimondását (csak Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter óvott az elhamarkodott döntésektől, de később őt is meggyőzték). Másnap 10 óra 30-kor pedig a magyar parlament is lelkes éljenzéssel, ellenvélemény nélkül fogadta Bárdossy bejelentését a hadban állásról. A magyar hadsereg már hajnalban támadásba lendült Ukrajna területén, s elindult az úton, amely a doni katasztrófa felé vezetett...

Romsics Ignác kötete nemcsak magával a kassai bombázással foglalkozik. Bemutatja, miért vágyakozott az adott történelmi pillanatban lelkesen egy a Kassához hasonló casus belli után szinte a teljes magyar politikai és katonai elit. Betekintést enged abba a folyamatba, amely a húszas évek revíziós törekvéseitől egyenesen vezetett a német orientációhoz, a fegyverkezési programhoz, a lelkes, minden erkölcsi elvet feladó "országgyarapítások"-hoz, majd a szemellenzős hadba lépéshez (amely folyamathoz tartozik az is, hogy Magyarország - katonai szempontból teljesen feleslegesen - még az USA-nak is hadat üzent 1941 decemberében, amint Amerika egyáltalán feltűnt a hadviselő felek között). Azt is láthatjuk, mi lett mindennek a következménye: elsősorban mintegy 900 000 ember pusztulása (akik közül majdnem hatszázezer a holocaust áldozatainak, körülbelül 340-360 000 a katonaáldozatoknak a száma), továbbá a nemzeti jövedelem ötszörösének, a nemzeti vagyon 40 százalékának elvesztése. Romsics kiemelten foglalkozik a felelősség kérdésével: részletesen elemzi Bárdossynak és Horthynak a szerepét (akik közül az előbbit alig néhányan, az utóbbit viszont kifejezetten sokan igyekeznek felmenteni a történtekkel kapcsolatos felelősség alól).

Természetesen a könyv legérdekesebb része mégis az, amely a címbeli kérdésről szól: tényleg, akkor ki is bombázta Kassát?

Kiderül, hogy legalább négy különböző forgatókönyv képzelhető el a történtek magyarázatául.

1. NÉMETEK. Az egyik elmélet az, amely a Bors-epizód fentebb elmesélt történetének az ihletője is lehetett. Krudy Ádám repülőszázados, a kassai repülőtér oktatótisztje ugyanis néhány órával a támadás után levelet írt Bárdossynak, amelyben tájékoztatta: igaz, hogy orosz feliratú bombákat dobtak le a városra, de álcázott német repülőgépek. Mivel azonban eddigre már gyakorlatilag beállt a hadiállapot és a magyar egységek megkapták a támadási parancsokat, Bárdossy és társai elhallgatták ezt az információt. Ezt a tanúskodást erősítette meg Horthy is emlékiratában (többek közt nyilván azért, mert ez róla kényelmesen elhárította a felelősséget, s a hadüzenet spiritus rectorává egyedül Bárdossyt avatta), illetve igazolta Krudy állítását Ujszászy István vezérőrnagy, a hírszerző osztály egykori vezetője is a nürnbergi perben tett írásos vallomásában.

Mindezzel csak három probléma van: az első és legfontosabb, hogy Krudy jelentése nincs meg. Ha Ujszászynak még elhárító korából való feljegyzése lenne róla, akkor hitelesnek volna tekinthető, de mivel a vezérőrnagy vallomását, illetve emlékezéseit magyar őrizetben, szovjet parancsra írta meg, ráadásul Péter Gábor folyamatos ellenőrzése mellett, nem zárható ki, hogy időnként nem a valóságot, hanem az "ihletést" fogalmazta bele (ahogyan ez például német foglyok esetében a Hitler-dosszié készítésekor is bizonyítottan előfordult). Krudy tanúskodásával kapcsolatban az is felvethető, hogy a bombázáskor kb. egy kilométeres távolságba kellett volna ellátnia annak a szemtanúnak, aki észrevehette volna, hogy álcázott német gépeket lát. A harmadik probléma, hogy miért is provokáltak volna így a németek. Az emlegetett film könnyedén megadja a választ: mert azt akarták, hogy Magyarország végre belépjen a háborúba. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Ujszászy ötletgazdaként egy német légügyi attasét és egy magyar tábornokot nevezett meg: ugyanez a légügyi attasé azonban éppen 25-én fogadta el az említett tábornok javaslatát magyarországi németek önkéntes egységének felállítására, amelyet annak rendje és módja szerint továbbított is Berlinnek. Hogy az "összeesküvők" mások előtt ilyen szintig játszanak, elképzelhető. De hogy egymás és Berlin előtt (ahonnan nyilván a parancsukat kapták volna), teljesen értelmetlennek tűnhet.

2. CSEHEK, SZLOVÁKOK, ROMÁNOK. Bethlen István 1944-ben készítette el emlékiratát, melyben úgy vélte, cseh repülők cselekedtek önhatalmúan. Egy brit kutató magyar forrásokra hivatkozva már azt is tudni vélte, hogy Ondřej Anderle cseh repülőtiszt, aki 1939-ben menekült megszállt hazájából a Szovjetunióba, vezette a bombázóegységet Kassa felé. A kötetben egy "mindent leleplező" 1942-es magyar újságcikket is megtekinthetünk, amely ismerteti az elméletet (persze úgy, hogy a támadás a SZU parancsára történt volna). De vajon kik voltak azok a "magyar források", amelyektől Bethlen, vagy a Felvidéki Újság olvasója értesülhetett a tényről? A cikk egy megnevezetlen orosz tanárról beszél, aki magyar tiszteknek megadta a fenti információt és megmutatta Anderle (a cikkben Andrle) képét. De vajon ki volt ez a tanár? És létezett-e valóban? Még kevesebb tényszerű adat bizonyíthatja azokat az ötleteléseket, miszerint szlovák vagy román repülők akartak volna megtorolni Magyarországon korábbi sérelmeket. Mindkét országgal szövetségben voltunk éppen, ráadásul a szlovák elméletet a praktikus lehetőségen túl semmi sem támasztja alá, a román támadás egyetlen bizonyítéka pedig a többek által látott sárga csík a gépeken: ez azonban nemcsak román felségjelzés, de a semlegesség jele is lehet, így inkább csak tovább bonyolítja a képet. Nem is beszélve a már említett látási távolságról...

3. MAGYAROK. Marad azonban még egy elképzelés: a magyar támadásé. Ilyen messze még a Bors forgatókönyvírói sem merészkedtek: hogy a háborúba az országot beletaszító provokációt ne a németek, hanem maguk a magyarok szervezzék, talán még számukra is elképzelhetetlen volt. Az elmélet igazságára az mutathat, hogy a magyar szervek mintha nem igazán akarták volna kivizsgálni a kassai bombázás esetét: június 27-ig, a hadba lépésig szinte nem is nyomoztak, azután viszont parancsba adták, hogy "feltétlenül tisztázni és igazolni kell", hogy szovjet repülők bombáztak, a "nemzetközi jog durva megsértésével". Vajon mit lehet ott tisztázni, ahol mindenképpen egyetlen elmélet igazolása a feladat? Ide kapcsolható még két adat: egyrészt, hogy a 13 óra 45-ös jelentés még csak arról beszélt, hogy a ledobott bombák cirill felirattal rendelkeztek - később azonban valaki ehhez hozzáfűzte a vezérkari naplóban, hogy sárgára festett orosz gépek voltak a támadók. A hozzáfűzésnek (amely - látszólag - eldönti a kérdést) nincs forrása, bejegyzője, sőt, dátuma sem. Úgy tűnik, ezek az "utólag beérkezett jelentések" (mindjárt több, egyként bevezetve?) nem az elsőt megküldő légvédelmi parancsnokságtól származtak. De akkor honnan? (Egyébként is fura, hogy sárgára festett, nem pedig sárga jelzéssel ellátott gépekről esik bennük szó...) Másrészt Partridge őrnagy, az amerikai katonai attasé jelentésében azt írta, hogy egyetlen olyan repeszt sem tudtak mutatni neki a helyszínen, amelyen cirill felirat lett volna: még július elején sem... "Azóta hivatalos értesítést kaptam, hogy találtak repeszeket ilyen jelzésekkel. (...) Miután ezt a bizonyítékot egy hónappal a bombázás után szolgáltatták, értékük teljesen a magyar kormány jóhiszeműségén múlik." - fogalmazott tapintatosan július végén. Nem volt biztos a magyar provokációban, de utalt rá, már nem tartja valószínűtlennek, mert "ahogyan az ügyet kezelik, gyanús". Ezzel az elmélettel kapcsolatban egyetlen dolog vethető fel: a magyaroknak elvileg nem volt olyan típusú repülőgépük, amelyet szovjetnek lehetett volna álcázni.

Ahány elmélet, annyi támogatócsoport. Magam szeretnék az elsőben hinni, a másodikat légből kapottnak ítélem, a harmadikról pedig nagyon nem szeretném, hogy igaz legyen... Egy azonban Romsics szerint bizonyos: a kassai bombázás biztosan nem szándékos szovjet támadás volt.

Oldalpár a könyvből
4. SZOVJETEK. Lehetséges, hogy a kassai bombázást szovjet gépek hajtották végre, akkor azonban ezek a gépek véletlenül hatoltak be a magyar légtérbe. Elképzelhető, hogy valamely szlovák célpontot, például Eperjest akarták megtámadni, több ezer kilométeres útjukon azonban akár félszáz kilométerrel is elvéthették a valódi irányt. Az amerikaiakkal is előfordult, hogy Zürichet vagy svéd városokat bombáztak tévedésből: ilyenkor megtörtént a tisztázás és a bocsánatkérés, ám mindkét véletlenül megtámadott ország semleges maradt. Cselekedhettek volna így a magyarok is, a SZU-nak ugyanis semmiképpen sem állt érdekében szándékosan provokálni Magyarországot.

Mint a könyvben is olvashatjuk, függetlenül attól, hogy Németország június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a magyar és a szovjet diplomáciában nem jött létre szakítás. Épp ellenkezőleg. Molotov 23-án magához kérette Kristóffy József magyar nagykövetet és biztosította, hogy a SZU-nak "nincs követelése vagy támadó szándéka" Magyarországgal szemben és - ami még fontosabb, "nem volt észrevétele, hogy a magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak; e tekintetben a jövőben sem lesz észrevétele". Vagyis a Szovjetunió nemcsak arról értesítette Magyarországot, hogy nem akar háborúba bonyolódni vele, hanem azt is jelezte, semmi kifogása sincsen Magyarország területgyarapításával kapcsolatban - és később sem lesz. Ez az álláspont olyan fontos, s figyelmen kívül hagyása akkora baklövés, hogy Horthy 1944 őszén, amikor levélben fordult Sztálinhoz, hogy jóindulatát kérje a különbékével kapcsolatban, kifejezetten hangsúlyozta, hogy a fenti beszélgetésről és a SZU békés szándékairól 1941-ben nem volt tudomása: "abban az időben erről nem kaptam hírt". (Sajnos kissé hasonló ez ahhoz az esethez, amikor a százforintost, amelyet előző leveledben küldtél, nem kaptam meg...)

Mindenesetre a magyar vezetés nem kért magyarázatot a SZU-tól, nem adott lehetőséget bocsánatkérésre vagy védekezésre, egyszerűen szovjetnek tekintette a támadást, mert annak kellett lennie: hisz ezt akarták. Hogy végre belépjünk a háborúba, amelytől további ország-gyarapodás volt várható - mielőtt még a románok vagy a szlovákok megelőznek bennünket Németország kiszolgálásában, és a miénknél nagyobb érdemekre tesznek szert...

Nem véletlenül írtam ilyen hosszan a kiváló könyvről. Szerintem eddig nem létezett olyan magyar nyelvű kötet, amely ilyen alaposan, részletesen, érdekesen mutatta volna be ezt a témát. A forrásokkal és képekkel, fotókkal és térképekkel kísért kötet nagy élménye lehet mindenkinek, akit érdekel a korszak és Magyarország történelme. Csak ajánlani tudom!

Megjegyzés: Nagy kár viszont, hogy ez az első olyan könyv a sorozatban, amelynek kívül és belül más a címe: benn Magyarország belépése a második világháborúba, avagy ki bombázta Kassát?, kívül Ki bombázta Kassát? Jó volna ezzel felhagyni, mert ma, amikor a könyváruházak sok esetben a borítókép alapján töltik fel a könyvek adatait, a könyvtárak meg a belső címlapról, jó esély van rá, hogy az efféle döntésekből bibliográfiai katyvasz lesz...

Link
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona 
A magyar történelem rejtélyei sorozat kötetei  
0 Responses