Olvastam egy cikket Elképesztő otthoni könyvtárakról. Nem új, már két éves, csak véletlenül sikerült rátalálnom a Femcafén, miközben épp egészen mást kerestem. Kellemes, helykitöltő divatcikk, jópofa képekkel, szóval egyáltalán nem kellett volna, hogy bármit is megmozdítson bennem... Csakhogy...

Mutatós könyvtárolás - napjaink

A cikk 6 mutatós ötletet ígért az otthoni könyvtár kialakításához. Ezek közül így hangzott az első és a harmadik:
"Érdemes szín szerint rendezni a könyveket vagy a régi, megkopott borítójú darabokat bekötni, hisz így rendkívül mutatós színátmenetet kaphatunk, mely leginkább egy szivárványra hasonlít."
"A nagyobb szobákban mutatós megoldás lehet a plafonig felérő, faltól falig terjedő polcrendszer is. Az ilyen tárolókat érdemes feldobni egy-egy dekoratív könyvtámasszal, vázákkal, gyertyákkal és fotókkal."

Ezt olvastam és -  megdöbbentem. Épp pár napja fejeztem be ugyanis a Színe-java füzetek olvasgatását. Ez az ötvenöt füzet, amely 1967 és 1974 között jelent meg a Minerva kiadásában, receptekkel, ötletekkel és életmódtanácsokkal igyekezte segíteni a korszak nőit. Közülük egy volt a Színes lakások - lakásszínek című 1968-as opusz, amelyet Fekete György és Láng Róbert írt. A könyvecske a helyes lakberendezéshez adott tanácsokat: milyen módon hangoljuk színre a lakásunkat, milyen árnyalatúra fessük a falakat, hogyan használjunk mintás tapétát vagy függönyt, miképpen kombináljunk meleg vagy hideg színeket, rusztikus és modern formákat.

Bár az ötletek egy része megfontolandó, az egész könyvet valamiféle furcsa küldetéstudat hatja át: mintha 1968 előtt Magyarországon olyasmi, mint a lakberendezés még csak nem is létezett volna... Persze igaz, a Színe-javák széles olvasókörnek szóltak a falusi tsz-tagtól a vízépítő mérnökig, ez megmagyarázza az oktató, felvilágosító hangot. Ráadásul az említett könyv az új típusbútorok, a tényleg modernizálódó lakberendezés időszakában születő "első fecske" volt, így nyilván lelkesedéssel kellett tele lennie a friss divatok iránt. Mégsem hiszem azonban, hogy valóban annyira általános érvényű tanácsokat sikerült adnia. Például a következő szobaberendezés mára biztosan kiment a divatból: középtónusú barna műanyag padlón piros-barna-fehér cirmos csomózott gyapjúszőnyeg, középszürke falak előtt világossárga keretű ágy sárga-barna-szürke skótkockás huzattal, amelyet középkék takaróval letakarunk és sárga illetve fekete párnával díszítünk. De én 1968-ban is rákérdeznék, miért kellett egyáltalán ebbe a színharmóniába piros színt tartalmazó szőnyeg...

Mutatós könyvtárolás - hatvanas évek

Nos, ebben a kötetben van egy Könyv a lakásban fejezet, amelyet mindig zavarónak éreztem. Az írókban ugyanis fel sem merült, hogy valaki esetleg azért szeretne könyveket tartani a lakásában, mert szereti őket, úgy, ahogy vannak, s büszke rájuk. Csakis színelméletüknek megfelelően foglalkoztak a témával, így írva:
"a korábbi évtizedekben a könyvek óriási többsége fekete, szürke, barna, vörös és kék kötésű volt, tehát szinte valamennyi sötét tónusra készült. (...) ma már sok könyvet kötnek világos színbe (...). Az ilyen könyvekkel megrakott polcok természetesen sokkal élénkebbek, hívogatóbbak, derűsebbek.
Kisebb szobák vagy nagyobb bútortestek esetében tanácsos a régi és új könyveket (...) keverni, hogy nyomasztó légkörük kissé feloldódjon. Ha erre nincs lehetőség, készíthetők fehér vagy színes könyvborítók házilag is, papírból. Kevesebb könyv esetében segít a dolgon az is, ha nem zsúfoljuk szorosan egymás mellé a könyveket, és a fellazításukkor üresen maradt helyekre egy-egy színesebb dísztárgyat, kedves emléktárgyat, növényt vagy régiséget helyezünk el."

Ez inkább praktikus lenne - és szép

A Femcafé cikkét olvasva ezek a szavak csengtek bennem vissza. Úgy tűnik, 1968 és 2014 között semmi sem történt: ha botcsinálta módon lakberendezési tanácsokat akarunk adni, aszerint legjobb a könyveket színes papírba kötögetni, a könyvespolcon pedig mindennek helye van, csak könyveknek nem... Mutatósnak tényleg mutatós, elképesztőnek is elképesztő. De hogy okos-e?

Biztosan van, aki felhördül, hiszen ő is tart vázát, gyertyát, fotót, dísztárgyat vagy régiséget a polcán. Tegye nyugodtan, a sajátja. De talán olyasvalaki is olvassa ezeket a sorokat, aki már járt úgy, hogy kivett a könyvespolcáról két könyvet, mire a támasztékát veszett kis könyvsor eldőlt balra, rá az oda feltett fényképkeretre, ami előreesett és leütötte az elé támasztott porcelánfigurát, ami a harmadik polcról lezuhant a padlóra és kettétört, miközben a könyvek becsapódásától megreszkető szomszéd polcon is eldőlt a kis illatgyertya, majd elkezdett előregurulni, a polc széle felé... És valószínűleg ez egy időre véget is vetett a "tartsunk dísztárgyakat a könyvespolcon"-kezdeményezésnek. Látványként valóban kellemes egy-két könyv között egy szép kis szobor, ám az ilyesmi valahogyan csak a lakberendezési áruházakban tud praktikusnak tűnni, ahol nem az összes könyveidet kell elhelyezni a polcokon, hanem tesznek néhány könyvet a polcokra... Növényt rakni könyvek közé pedig már ott is végképp érdekes kérdés: nehezen tudok belegondolni, ki mer a valóságban vizet locsolni közvetlenül több ezer forintos kötetek mellett...

Ez is hangulatos - sehol egy váza

A színek kérdése még furább. Egyrészt nem volt igazuk az 1968-as könyv íróinak sem: a huszadik században folyamatosan nőtt a papírborítók, s ezzel együtt a színes borítók száma is. Már a század elején is több kiadónak (pl. Dante) voltak halványkék és halványzöld bőr- és vászonborítóik. A korábban státuszszimbólumnak számító kemény bőrkötéses könyveket a Horthy-korszakban már egyre többször adták ki papír védőborítóval, ráadásul megjelent a "ponyva", vagyis az olcsóbb, színes papírkötéses szórakoztató irodalom, a középfajsúlyú könyveket pedig egyre többet csomagolták színes vászonba és tarka papír védőborítóba: leginkább pontosan úgy, mint a háború után, amire a fenti idézet "ma már"-ja vonatkozik...

Otthonos és békés

Másrészt akár ritka, értékes bőrkötésű könyveket vonok be amatőr módon színes papírborítóval (1968), akár színes, öntörvényű borítóval ellátott könyvet tüntetek el színre hangolt saját papírborítóban (2014), mindenképpen iszonyúan sokat dolgozom, tulajdonképpen feleslegesen, ráadásul úgy, hogy esetleg a könyv eredeti szépségét veszélyeztetem (aki már csomagolt újságba könyvet, tudja, mire gondolok). Sem több ezer könyv papírba való bekötése nem tűnik túl praktikusnak, sem színre hangolt tele polcok csomagolással való kialakítása: hiszen így egyetlen újabb kötet beillesztése is színgondokat idézhet elő. (Ráadásul az ötletadó 2014-es képen a könyvek nincsenek is csomagolva, csak szétrakták őket szín szerint.)

Persze az, hogy kinek milyen könyvespolc a vonzó, egyéni ízlés kérdése. (Nekem a sűrűn és rendezetten rakott, amin könyvek vannak, más pedig nem.) Egy azonban biztos: ha hirtelen nagyon-nagyon sok pénzem lenne és kialakíthatnék magamnak egy könyvtárszobát, nem akarnám, hogy mutatós legyen. Csak otthonos.