Ekultura.hu - Inga Žolude: Legyen vigasz
Azt hiszem, ha Inga Žolude Legyen vigasz című kötetéről kellene bárkinek mesélnem, két dolog jutna eszembe rögtön. Az egyik egy fogalom: a halálé. Úgy érzem, ennek a könyvnek valamennyi története valamiképpen erről szól. Persze ahol ott a halál, ott van az élet is, de érzésem szerint a fiatal lett írónő könyvében nem jelenik meg a kiegyenlítő szándék: szövegei sokkal inkább szólnak az elmúlásról, mint a megújulásról. Épp ezért depressziós hangulatban leledzőknek semmiképp sem adnám a kezébe a könyvet.

Mindenki másnak viszont lelkesen ajánlanám, hiszen az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kortárs kötete lett számomra ez a szerény külsejű, fehér borítós opusz. Mégpedig különlegessége miatt, és ez a második dolog, ami azonnal eszembe jut róla: hogy mindvégig nem tudtam igazán eldönteni, regény-e vagy elbeszéléskötet. Az utóbbi mellett szóltak a tények, az előbbi mellett viszont az érzéseim.

A Legyen vigasz ugyanis tizenhárom (éppen mitikusan egy tucat és még egy) novellát tartalmaz. Az írónő közlése szerint egy időben íródtak, de jól láthatóan különféle, különálló darabok. Sokban különböznek, hiszen van köztük olyan, amely hajléktalanok közösségében játszódik, s olyan is, amelyik egy kislány egy szomorkás napját mondja el. Van családtörténet, szerelmi történet és egy (szinte) bűnügyi riport is. Az egyik szövegnek kívülálló narrátora van, a másik egyes szám első személyben íródott.

Mégis, az egymás után következő írások között feszül valamiféle vékony pókháló: szavakból, érzésekből, hangulatokból, visszatérő emlékekből, néha (talán) visszatérő szereplők is kapcsolnak egy-egy részt a másikhoz. Mire befejeztem a könyvet, megképződött előttem egy (fikcionális) család, egy (fiktív) város a maga vidékével és maga (a nem egészen valóságos, mégis igazi) Lettország, történelmével és jelenével, nosztalgikus régidőjével, posztszovjet közelmúltjával, fájdalmas emlékezéseivel és sivár itt- és-mostjával.

Ez a lenyűgöző, mozaikdarabokból összeálló, kicsit mágikus, kicsit reális teljesség már csak azért is lenyűgöző, mert Inga Žolude nagyon fiatal: 1984-ben született, ezt a kötetét pedig 2010-ben, mindössze huszonhat évesen adta ki. Azt gondolom, nem csoda, hogy 2011-ben elnyerte vele az Európai Unió Irodalmi Díját. Számomra ugyanis ez a könyv olyan fenségesen, sötéten, ötletesen, könyörtelenül és megfontoltan beszélt a halálról – emberi halandóságunkról, a tárgyak mulandóságáról és az eszmék és hitek múlékonyságáról –, mintha valami nagyon öreg és nagyon bölcs író vetette volna papírra a benne szereplő írásokat.

És persze férfi. Mert Inga Žolude könyvében ez is meglepő – legalább is számomra – hogy ezeket a sötét hangvételű, a visszahozhatatlan és jóvátehetetlen múltba révedő, vagy a reménytelen és közönyös jelenre rámutató novellákat egy fiatal nő írta. Tisztában vagyok vele, hogy nevetséges előítélet kemény könyveket csak férfi íróktól várni: de véleményem szerint a sokat olvasókat is meglepheti – úgy, mint engem – a Legyen vigasz lényeglátása és komor bölcsessége.

Be kell valljam, amióta megszereztem, már kétszer elolvastam a kötetet. Először sorban olvastam el az írásait, azután összevissza keverve, de az első három, nagyon erős novella, A kezdet, Az Ádám-fa vigasza és a Halottak könyve így is összekapaszkodott, egyfajta ál-önéletrajzi rekviemként. Az első borzongató leírásokkal teli kép egy családról, egy temetés pillanatában, egy kislány nézőpontján átszűrve. A második – talán a könyv legjobb elbeszélése – az apa haldoklásának krónikája, amely elkerüli a szokásos kliséket, s az apa és az anya különös kapcsolata felől közelít az elmondhatatlanhoz. A harmadik egészen misztikus novella egy albumról, amelyben benne szerepelnek a halottak: ám a mi nevünket vajon ki fogja belevezetni?

Nagyon megkedveltem még a megható Krétahercegnőket, s a Koszos holmik című elbeszélést is, aminél szerintem még nem írtak különösebb elbeszélést a magányról és a megmagyarázhatatlan szerelemről. Másnak talán a tizenhárom történet közül más ragadja meg a figyelmét: ám az biztos, hogy a Legyen vigaszt végigolvassa az ember, ha egyszer ráérzett egy-egy darabjának a hangulatára.

Bízom benne, másnak is akkora élményt jelenthet a könyv, mint nekem (négy hónap alatt kétszer elolvasni – micsoda ötlet!). Azt pedig csak remélni tudom, hogy a kiadó K-európai történetek sorozatában alkalmam lesz kézhez venni a mára már öt kötetet jegyző írónő egy újabb könyvét is, előbb-utóbb.

A cikk az Ekultura.hu-n: Inga Žolude: Legyen vigasz
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
0 Responses