Könyvpárok 20. - Két szép regény
A mai, huszadik, így jubileumi Könyvpárok-posztban két kortárs szépirodalmi kötetet tettem egymás mellé. Furcsa módon mindkettőhöz azonos kiindulópont juttatott el: az, hogy szeretem, keresem és olvasom a Typotex Világirodalom (2013-) sorozatot, amelyben ma élő és publikáló, sokszor egészen fiatal, vagyis a szó szoros értelmében kortárs szerzők könyvei jelennek meg Európa minden részéről.
E válogatásnak volt egy régebbi kötete, a Hotel Sapiens, amely megismertetett finn szerzőjével, Leena Krohnnal. Nagyon tetszett, így azután újabb olvasmányokat kerestem tőle: s így vettem észre, tőlem szokatlanul szinte a megjelenéskor A tévedést. Az pedig, hogy a Typotex "rászoktatott" a modern európai regények és könyvek elfogadására és befogadására, hamarosan azt eredményezte, hogy számos hasonló, más kiadóknál, egy kissé később megindult szépirodalmi sorozatot kezdtem el figyelni: a L'Harmattan Világ-szép-irodalom (2016-), a Kossuth K-európai történetek (2016-), majd pedig az Európa női szemmel sorozatba tartozó könyveit is. Előbbiek között akadtam azután Ivana Sajko rendhagyó családtörténetére.
A fenti felsorolás egyébként részben a jubileum miatt született (ezzel ünnepelve a huszadik idei könyvpárt), részben viszont azért, mert tiszta szívből kívánom mindenkinek, hogy ismerkedjen meg a kortárs európai irodalommal, ha még nem tette. Jók ezek a sorozatok, s én sok olyan hangot találok bennük, amit nem ismerve szegényebb lennék - amelyek tényleg képesek megszólítani.

Leena Krohn: A tévedés
Széphalom Könyvműhely, 2017
Hasonlóan Zdeněk Svěrák A csaló című novelláskötetéhez (amelyet sosem vettem volna a kezembe, ha nem hívja fel figyelmemet az íróra a friss kiadású Kettős látás), A tévedés című könyv is azért tűnt fel nekem a boltban, mert két éve óriási élmény volt elolvasnom írója Hotel Sapiens című regényét (elbeszéléskötetét, történetfüzérét?).
Leena Krohn 1947-ben született, s mára Finnország talán leghíresebb írója vált belőle: műveit világszerte ismerik, mintegy húsz nyelvre fordítják, őt magát pedig díjak sorozatával jutalmazták. Nem csoda: ez a könyve is elképesztően bonyolult szerkesztésű, filozofikus és sokértelmű, mégis kirívóan rövid és könnyen elolvasható. Főhőse, a sikeres író (E.) egy író-olvasó találkozóra érkezik egy városkába, amelyet nem ismer. Odafelé téved egy közlekedési helyzet megítélésében, s így majdnem balesetet okoz. Nem csoda, hogy ezek után alig tudja rávenni magát, hogy teljesítse küldetését, s mégiscsak elmenjen a könyvtárba, találkozni olvasóival. Az igazi vesszőfutás azonban csak ezután kezdődik: a megjelenő érdeklődők ugyanis mintha mind E. miatt jöttek volna, nem pedig a műveit megismerni. Olyan kérdéseket tesznek fel neki, amelyekre talán nem is lehet válaszolni. Felolvasott írásainak olyan jelentéseket tulajdonítanak, amelyek E.-ben fel sem merültek. A beszélgetés és felolvasás lassan támadássá és ellentámadássá válik, E. szemében pedig minden megkérdőjeleződik, amiben hitt: az élet, az irodalom, önmaga... Író és olvasók szóbeli párviadala végül különös véget ér - egy újabb tévedéssel.
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyek kevés szóval is képesek sokat mondani: a túlbeszélt regények virágkorában élmény találkozni egy rövidke művel, amely ennyire súlyos tud lenni. Maga a történet is enigmatikus, ám még rejtélyesebbek az ezekbe beleépülő novellák és regényrészletek: egy képzelt író képzelt elbeszélésgyűjteményének illetve nagyregényének részletei, amelyeket mi mindig csak ilyen "kiemelt", új kontextusba helyezett részletformában ismerhetünk meg (és az eredeti egészet csak köré képzelhetjük), hiszen más módon nem is léteznek... Különleges irodalmi kalandozás a könyv: ráadásul életem egyik legfeldúltabb hetében olvastam, mégis tökéletesen le tudott kötni.

Ivana Sajko: Családom története dióhéjban
Kossuth, 2016
Azzal kell kezdenem, hogy talán sosem vettem volna a kezembe ezt a különleges könyvet, ha nem a 2016-ban kitalált K-európai történetek (akkor még Új k-európai történetek) című sorozatban lát napvilágot. Arra ugyanis igyekeztem figyelni, miután egyik kötete, Piotr Pazinski Panziója  nagyon tetszett. Be kell azonban vallani, hogy - szerintem - a horvát írónő könyve sokkal izgalmasabb és különösebb a Panziónál.
A regény rendkívül, egészen meglepően rövid, alig százhetven oldal, huszonegy rövid fejezet. Mindez érdekes kontrasztot alkot a címmel - Családom története dióhéjban - és az alcímmel: 1941-től 1991-ig, és tovább. A családtörténet, családregény műfaja általában vaskos köteteket eredményez, amelyek vagy a tanúskodás jegyében születnek ("mindent meg kell írni"), s az "ott voltam, átéltem örököltem" különféle magatartásformáit mutatja fel, vagy a dokumentumokkal való körülbástyázottság, a - természetesen csak elviekben - objektív hitelesség adja a lényegüket. A posztmodern irodalom korában és azon is túl az utóbbi írói módszer nyilvánvalóan megkérdőjeleződik, legyen szó egy szimbolikus mélységekig kitalált vagy egy teljességgel valóságos család történetéről. Úgy vélem azonban, hogy Ivana Sajko könyve bizonyíték arra, hogy az első módszer, a - szinte biblikus, ugyanakkor némiképp parodisztikus, hiszen mintakövető - tanúskodás nem lehetetlen egy huszonegyedik századi író számára sem. Csak épp a totalitásról kell lemondania: ám a "mindent meg kell írni" lélekben felhangzó, erkölcsi tartalmú felszólítása kiegészíthető annyival: "amit tudni vélünk / ami megmaradt / ami még elmondható". Ilyen tükörcserepekből rakja össze egyébként monumentális igényű, legalább három, de helyenként öt generáció történetét összefoglaló művét, amelyet különféle referenciapontok egészítenek ki: párhuzamos történetek a második világháború alatti ellenállásról, Tito rendszeréről, s a cselekmény átmeneti végpontjáról, a délszláv háborúról, továbbá gondosan megjegyzetelt adatok, idézetek. Mindezek beillesztése felfogható egyfajta segédletként egy egyedi, átlagemberekből álló horvát-jugoszláviai család történetének megértéséhez, tekinthetjük őket kontrasztot adó párhuzamos történeteknek is, de mindenekelőtt rájátszanak a hitelesség, dokumentumok általi alátámasztottság problematikájára.
S ha még azt is hozzáteszem, hogy maga a megszülető szöveg a helyenként történészi, helyenként emlékezői-kommentáló nyelvezet mellett időnként szinte prózaverses költőiséggel szólal meg, talán nem kell sokáig bizonygatnom, miét is tetszett annyira. Csak ajánlani tudom a legnagyobb örömmel mindenkinek.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok 
Könyvpárok 12. - Új fordítás, új fény
Könyvpárok 13. - Ókori dekameronok
Könyvpárok 14. - Tehetséges magyarok
Könyvpárok 15. - Tudományról táviratban
Könyvpárok 16. - Török kötetek
Könyvpárok 17. - Történelmi nyomozások
Könyvpárok 18. - Régen várt tudomány
Könyvpárok 19. - Cseh-szlovák elbeszélések
0 Responses