Előkészületben 6.
Érkezik a november: a könyvkiadás szinte utolsó hónapja - hiszen alkalmazkodva ahhoz, ahogyan sokszor a boltok már októberben elkezdenek készülni a karácsonyra, a legtöbb kiadó már az év tizenegyedik hónapjára kihozza összes karácsonyi, évzáró újdonságát. Persze nem is baj ez: legalább nem kell aggódni amiatt, ahogyan a posta és a csomagküldő szolgálatok menetrend szerint elhavazódnak december közepére...
Hogy mi minden jön itt nemsokára! A friss megjelenésekről és előkészületben várakozó könyvekről idén ez már a hatodik posztom. A korábbi ötben összesen negyvenkilenc könyvet ajánlottam: mostra viszont már negyvenegy új megjelenés gyűlt össze! (Ami összesen kilencven!) Ebben a posztban az első tizenhét olvasható: nemsokára jön a folytatás.

Brennu-Njáls Saga
Corvina, megjelenés: október 31.
Kis középkori könyvhatározómban már megünnepeltem, amikor felfedeztem magamnak a Corvina gyönyörű sorozatát, a Fontes Borelaest vagyis Északi Forrásokat, amelyben izlandi sagák jelennek meg Bernáth István kitűnő fordításában. Most itt a harmadik kötet, a Njáls saga!

Paul McVeigh: A jó fiú
Tpyotex, megjelent
A Typotex Világirodalom szépirodalmi sorozat idén tizenkét kötetet már biztosan megért! Közülük az egyik legjobbnak ígérkezik a számos díjjal kitüntetett elsőkönyves ír, Paul McVeigh gyermekkor-regénye: Mickey Donnelly három hónapjának története 1980-ból, a polgárháborús Belfastból.

Martin Walser: Kényszervirágzás
Typotex, megjelent
A Typotex Világirodalom sorozat idei tizedik kötete meglepetés számomra. A kiadónál eddig főleg a kortárs fiatal szépirodalom meglepő újdonságai láttak napvilágot, a német Walser azonban élő klasszikus, irodalmi legenda, akinek e vaskos regénye most jelenik meg először magyarul.

Undinė Radzevičiūtė: Halak és sárkányok
Typotex, megjelenés: télen
Lehet, hogy ez a könyv idén már nem jelenik meg, de - hátha. Az azonban bizonyos, hogy a sorozatban másodszor szerepel litván szerző, aki - hölgy. Giedra Radvilavičiūtė Ma éjjel a falnál alszomja 2015 egyik kedvenc könyvévé vált nálam. Honfitársától is hasonlót remélek, mégis mást.

Guram Odisharia: Az elnök macskája
L'Harmattan, megjelent
Az általam olyannyira kedvelt Világ-szép-irodalom sorozat is folytatódott idén ősszel egy norvég, egy grúz és egy bolgár regénnyel. Ezek közül engem valószínűleg a volt grúz művelődési miniszter különös, mesélő-anekdotázó történelemkönyv-regénye érdekel majd a legjobban.

Marica Bodrožić: Cseresznyefa asztal
Napkút, megjelent
A kiadó gyakran jelentkezik új kelet-közép-európai szerzőkkel: így ismertem meg például az év elején Zdeněk Svěrákot is. Bodrožić azonban nem csak nekem új - valószínűleg mások sem ismerik még, hiszen magyarul ez az első megjelent műve. Ám 2013-ban erre kapta meg az EU Irodalmi Díját.

Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Noran Libro, megjelent
Egy könyv, amit iszonyúan vártam már: azóta, hogy a cseh szerzőnő 2015-ben részt vett az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, én pedig botor módon azt hittem, műve még az évben kijön magyarul is... Most Pet'ovská Flóra sokat ígérő fordításában érkezik, az Európa női szemmel sorozatban.

Rosa Liksom: Ideglenes
Noran Libro, megjelent
Az Európa női szemmel sorozatnak eddig még minden kötete igazi élvezet volt számomra. A borítók közül viszont mindössze egy tetszett: az, ami a szerzőnek, Lidia Amejkonak nagyon nem... A finn írónő kötetének fedelét paprikákkal és kezekkel már nem is értem. De a könyv talán tetszik majd...

Hatice Meryem: Kozluk - Ahányan, annyifélék
Noran Libro, megjelent
Nemrég szedegettem össze egy posztban, hány török szerzőtől olvastam már. Tízig jutottam: közülük hat nő volt. Közülük egy Hatice Meryem, akinek 2014-ben az Európa adta ki Csak egy hüvelyknyi férjem legyen című lebilincselő kiskönyvét. S most itt egy újabb, az Európa női szemmel sorozatban.

Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Helikon, megjelent
Szeretem ezt a regényt. Időről időre rám jön, hogy olyan ódon klasszikusokat akarok olvasni, mint A szerzetes, a Drakula vagy a Szent Xavér. Nagy örömömre a kétarcú tudós borzongató története végre a Helikon Zsebkönyvekbe is bekerült. (Elfogadnék ugyanott egy Frankensteint is...)

Sarah Perry: Az essexi kígyó
21. század, megjelenés: november 20.
Nem tudom, mit gondoljak erről a regényről: az elolvasása vakrepülés lesz. Vajon mire hasonlít majd jobban a rejtélyes essexi kígyó története: talán Bram Stoker A fehér féreg fészke című borzongató regényére, vagy inkább egy Elizabeth Gaskell-történetre, cseppnyi misztikával? Kiderül.

Jane Austen Összes regénye I-II.
Szukits, megjelenés: november 29.
Egy elképesztő omnibusz: az ember elgondolkodik rajta, hogy nem jutott eddig ez eszébe egy kiadónak sem. Ízléses megformálás: s belül a hat nagyregény - csak jó volna tudni, kiknek a fordításában. Nekem ez tetszene: Borbás Mária - Szenczi Miklós - Réz Ádám - Csanak Dóra - Róna Ilona - Borbás Mária.

Agatha Christie: És eljő a halál
Agatha Christie: Halál a Níluson
Agatha Christie: Herkules munkái
Agatha Christie: A vád tanúja
Helikon, megjelent
Agatha Christie műveinek új kiadója ígéretéhez híven folytatta a nyári ötöst egy őszivel - amely ezúttal csak négyes, mert a Gyilkosság az Orient expresszen filmes borítóval már napvilágot látott korábban. Két pompás Poirot, két egyéb bűnügyi kötet, két novellagyűjtemény - mind szép külsőben!

Agatha Christie: Omnibusz (Tíz kicsi néger - Gyilkosság az Orient expresszen)
Európa, megjelenés: november 20.
Egy újabb elképesztő omnibusz: az öröm mellett, hogy az Európa Christie-t ad ki, elképeszt, ha belegondolok, ki fogja ezt megvenni rajtam kívül. A Tíz kicsi néger, az ország kedvenc Christie-je és a második helyes Orient 2016-ban jött ki díszkiadásban, majd utóbbi idén októberben - újra, kétszer...

Linkek
Előkészületben 1.
Előkészületben 2.
Előkészületben 3.
Előkészületben 4.
Előkészületben 5.
0 Responses